A svájci Appearance of Nothing előző, sorrendben második nagylemezét a mai napig egy remekbe szabott prog. metal korongnak tartom.
Megleptek az All Gods Are Gone-nal, csakúgy, mint a Hail Spirit Noir a debütjével.
És pontosan úgy reagáltam a friss mű első néhány hallgatása után, ahogy a görögök új albumánál.
Vagyis kissé csalódottnak éreztem magam az előzetes elvárások miatt.


Ott kezdődött a dolog, hogy az "Új Kezdet” borítója nem éri el a 2011-es lemez artworkjének színvonalát.
Sőt, a cím olyan béna betűtípussal van szedve, hogy kb. úgy néz ki, mint az Office-ban használt Arial.
Lehet, hogy az is…
Így már kissé aggódva közeledtem a lemez felé, és nem is gyakoroltak rám mély benyomást a szerzemények.
Utólag nem is értem miként nem vettem észre a kezdeti 2-3 fülelés során, hogy ezúttal is tele vannak a dalok bravúros zenei megoldásokkal és fantasztikus énekdallamokkal.
Úgy látszik nagy a prekoncepció ereje! :(
De szerencsére nem adtam fel a koronggal történő ismerkedést, és hamar rájöttem, hogy majdnem olyan zseniális, mint az előző.

Már rögtön a nyitó, klipesített Chains of History nem kis slágerpotenciált rejt magában!
Nagy erénye a svájci bandának, hogy a gitáros Patrick Gerber és a bőgős Omar Cuna is hallatja a hangját.
Ráadásul nem is akárhogy!
Az egyikük rendelkezik egy kimondottan Jon Olivas hangszínnel is, amit ebben a nótában megvillant.
Minden Savatage fan nagy örömére.
És továbbra is jellemző az Appearance of Nothing-ra, hogy sokszor már-már AOR-ba hajló énekdallamokat passzítanak nótáikba.
A Chains of History-ben még egy elő-refrént is elhelyeztek.



Ez sem szokatlan tőlük egyébként.
A következő négy tételben aztán jön az extrémitásoktól irtózó, szigorúan dallampárti proggerek réme, vagyis a hörgés.
Engem mondjuk nem zavar, bár nem igazán érzem a létjogosultságát…
Azért amit a Without A Reason-ben művelnek úgy 5:50-től, az maga a nagybetűs ZENE!
Gyönyörű az a leállós, jazzes betét, a könnyfakasztó dalolászásról nem is beszélve.
Hogy kerülhette el a figyelmemet elsőre?
Érthetetlen!

A lemez másik slágergyanús dala (ami egyben a legrövidebb szám) a The Seer.
Olyan fogós kórussal van megáldva, hogy ihaj.
A spacesen induló, majd’ negyed órás címadó sem piskóta!
A tiszta ének ebben már az AOR-on is túllép: poposan ragadós.
De nem felszínes!
Van mélysége, rendelkezik érzelmi többlettel.
Ez a monstrum maga a prog. Mennyország!


És a fellegekből már csak lefelé vezethet az út, úgyhogy talán emiatt, de a Forsaken nem tűnik akkora telitalálatnak.
Pedig a dörmögő basszus nagyon betyáros, és a verze is ül.
Viszont a refrén nem olyan emlékezetes, mint az előző nótáké.
Azért gyorsan hozzáteszem, hogy sok zenekar a fél karját adná egy ilyen refrénért!
Tehát minden relatív.
A lemezt két hörgésmentes dalocska zárja, amik helyrebillentik a lelki egyensúlyomat.
Az Echoes még egy röpke technos szintizést is tartalmaz.
És az énektémák újfent lélekbe marók!
A When the Glass Breaks megidézi a Queensryche-klasszikus Operation: Mindrime szellemét. És számomra ez a dal többet ér, mint a kétféle QR legutóbbi lemezei.

Talán egy fokkal erősebbnek érzem az All Gods Are Gone-t, de összességében az Új Kezdet egy méltó folytatás!