The Edge of Infinity (2006)
A számomra eddig teljesen ismeretlen csapat már 1998 óta koptatja a gitárhúrokat. Ez a lemez a harmadik kiadványuk nyolc éves pályafutásuk során. Zenéjükre talán az atmoszférikus melodikus gótikus metal zene a legtalálóbb jelző. A lemezen feltűnnek vendég zenészek is, Dieter Meier (Yello) aki indítja a lemezt vagy John Payne (Asia) aki a Song For You dalban hallatja hangját és nem utolsó sorban Oliver Hartmann (At vance) akit az EmOcean című szerzeményben hallhatunk. A korongot a Frontiers Records jelenteti meg.

Manapság nagyon népszerű a stílus amit most a svájci csapat prezentálásában hallhatunk. Ők sem találtak ki semmi újat, a jól bevált recept szerint írták meg dalaikat, ami mégis szembetűnő az a dalok jó értelembe vett pop-osága. Itt is elmondható minden ami a többi hason stílusú csapatra is jellemző, jól megírt énekdallamok, feszes gitárok, nagyszerű hangzás. A korongot egy introszerű felvezető indítja Dieter Meier (Yello) előadásában. Majd a címadó szerzeménnyel elkezdődik a metal. Lendületes kis dalocska a The Edge Of Infinity, közepén megszakítva egy kis sampleres elszállással. Természetesen a Lunatica bősséggel telepakolta zenéjét szimfonikus elemekkel, amit én kifejezetten jó néven vettem. Negyedik tracként a lemez első kislemez nótája csendül fel Who You Are címmel. Zongorás, merengős kezdés után egy igazi rock sláger hangjai szólalnak meg a hangfalból. Aszem nagyon odafigyeltek, hogy a dal a rádiókban is simán lejátszható legyen. Out! címmel érkezik a következő dalocska, az első gótikusabb darabb a lemezen, semmi extra nincs benne, mégis azt kell mondjam tetszik a dal. Ezután érkezünk el a lemez első duettjéhez. A Song For You is eléggé rádióbarát nóta. Ami nagyon tetszik a dalban az John Payne (Asia) hangja. Miután daloltak nekünk a Together hangjaira ébredhetünk, a dal hallgatása közben a Nightwish neve ugrott be. Egy zongora egy kellemes női hang, mi más lehet ez mint a szerelem ereje. Words Unleashed ismét egy változatosabb darab, szimfonikus kiséret végig, sampleres elszálás, power metalos riffelés. Aztán két EmOcean egymás után. A két verzióból én mindenképpen a duettet emelném ki. A Japán változatra ezen felül még felkerült a Song for You (Piano Version) változata. Andrea Dätwyler hangja messze meg sem közelíti a stílus többi női énekesének a hangját, mégis azt kell mondjam tetszik amit csinál. tisztában van képességeivel és nem akarja leénekelni a csillagokat az égről, vagy nem akar áriázni feleslegesen. Finoman simolós hangját szívesen hallgattam végig a korongon. A zenekar többi tagjával sincs semmi probléma, kifejezetten jól írták meg a nótákat és kellőképen jól is játszották fel azokat. A korong hangzása is teljesen korrekt.

A végére annyit, hogy ez nem egy stílusteremtő lemez. Sőt, itt-ott kifejezetten slágeres rádióbarát dalok találhatóak rajta. Ha a hangpróba rovatba bepillantatok láthatjátok mennyire megosztja a srácokat is a korong. Én mégis úgy vagyok vele, bármikor szívesen előveszem és hallgatom. Sheol barátom, köszönöm a figyelmeztetést már itt pihent a gépen csak idő nem volt meghallgatni :) Kőkemény metalra vágyok messze kerüljék a lemezt! Nightwish, Edenbridge, Evanescence Within Temptation fanok ezzel a kiadvánnyal sem tévedhetnek nagyot. És ajánlom azoknak is akik eltudnak rugaszkodni a kő metaltól egy kis könnyed kikapcsolódás erejéig.
Lunatica_The_Edge_of_Infinity_2006
Stílus:
Atmoszférikus Melodikus Gótikus Metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Introduction
2.The Edge Of Infinity
3.Sons Of The Wind
4.Who You Are
5.Out!
6.Song For You
7.Together
8.Power Of Love
9.Words Unleashed
10.EmOcean
11.EmOcean (feat. Oliver Hartmann – Bonus Track)
12.Song for You (Piano Version)
Írta:
Dolmen
2006. augusztus 19., szombat
Facebook:
Lunatica - New Shores (2009)
Kritika, haragSICK @ 2009. február 25., szerda, 11:01
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.02 seconds to render