A Satyricon ezúttal alaposan feladta a leckét. Mármint nekem...
Nálam mondjuk érdekes a képlet, mivel az Age Of Nero-val ismertem meg a bandát, de aztán szépen szorgalmasan végigfüleltem az évek során minden lemezüket. Ezek után azt a megállapítást tettem, hogy számomra ez a banda azon kevesek egyike, ahol maximálisan stabil színvonalat lehet észlelni, legyen az korai, vagy új albumuk.
A black metal korszak megszületésének éveiben kezdett el a csapat aktivizálni, és itt ismét vitát szimatolok, de akkor is ki kell jelentsem: véleményem szerint a világ első klasszikus black metal lemeze a Darkthrone A Blaze in the Northern Sky-ja, közvetlen utána a Burzum Burzumja. A kettő pár napos különbséggel jelent meg (A Darkthrone előbb).
A black metalnak természetesen voltak csiszolói, előfutárai, de azt megállapítani, hogy mikor vált el a death metaltól, azt képtelenség, csakis egyéni vélemények csaphatnak össze. A Bathory, a Celtic Frost (elődje a Hellhammer) vagy a Venom sem nevezték magukat black metalnak, és a Mayhem sem a Deathcrush idején. Az 1349 Ravn-ja jelentette ki egyszer, hogy a black metalban az individualizmus elengedhetetlen, amit én kábé úgy értelmezek, hogy az a black metal, amit annak érzel, és aki elkezd észt osztani a műfaj tudoraként, az bekaphatja... Aha... Egyetértek.
Én sem tudom, mi a black metal, de Ravn-nak, Fenriznek, Varg Vikernesnek (aki mondjuk utálja a szcénát) vagy Satyrnak elhiszem, ha valamire rámondják, hogy az.


Nehéz helyzetben voltam, mert a kezdése az albumnak nagyon erős, közvetlenül utána úgy tűnt, leereszt a dolog (Tro og kraft). Eddig három hallgatáson vagyok túl, és már most úgy érzem, hogy tévedtem.
Nem is kicsit. Mintha nem is ugyan azt a korongot pörgetném, mint az első esetben. A korong szó monduk hülyeség, mivel a banda által közzétett hallgatható stream megy most. Az Our World, It Rumbles Tonight refrénje alatti lágy szinti nagyon varázslatos, és a maga egyszerűségével arat. De zakatolnak itt riffek is, csak, hogy ne legyen olyan egyszerű kategorizálni a zenét. A Nocturnal Flare esetében a tűzforró groove-ok nagyon tetten érhetőek, de a Walker Upon The Windnél is. Satyr előszerettel tesz fura, pimasz hajlításokat a gitártémákba, valamint szeret nem várt hangokra lépni egyik pillanatról a másikra.