Sokan sokféleképp vélekedünk a heavy metal honi megítéléséről, eredményeiről és minőségéről, ezért a következő pár sort teljesen szubjektív véleményként adom elő. A legtöbbször, ha klasszikus heavy metalban gondolkodok és a magyar előadókat keresek, bánatos arccal nézek a semmibe, mert úgy vélem, a 80-as és 90-es évek nagyobb sikerei, komolyabb lemezei után ez az irány itthon másra nem képes, csak kliséhalmozásra és önismétlésre. Valaki vagy azt játssza, amit előtte sokan mások, hakni kivitelben, vagy nekiáll a magyarság isteni eredetét hangoztatni. Abban reménykedve, hogy ezt a képzetet megdönti valami elvetemült elmém sötét zugaiban, belevágtam a nem kissé klisés nevű Metallophilia zenekar első teljes értékű lemezébe. Azt kell mondanom, a 2010-ben alakult szentkirályszabadjai zenekarnak sikerült bottal ingerelnie olyan idegrostokat, amit honi zenekarnak már rég nem, mert egy több mint korrekt debütálást hoztak össze Félútról címre keresztelt kiadványukkal. A zenekar megalakulása óta aktívan koncertezik, eddig kiadtak egy demót és tavaly a Lehunyt szemmel c. EP-t, aminek borítója megér egy misét… Ha már borító, akkor jelen lemezét is érdemes szemügyre venni, mert nagyon tetszetős és hangulatos lett, bár valami erőteljesebb zenekari logót, feliratot el tudnék képzelni mellé. No de foglalkozzunk azzal, amiért én írni, a kedves olvasó pedig a szemét rongálni kezdte, a ZENÉVEL.
   Hat jól összerakott sebes heavy metal tétel található a kiadványon és ehhez jön még egy rövid Intro és Outro. Az első dal az Érzés, ahol megkapjuk a heavy érzést hiánytalanul egy nagyon eltalált, koncerteken együtt üvölthető refrénnel, egy kis groove húzással és remek gitárjátékkal. A rekedtes, zenéhez maradéktalanul passzoló énekért Illésfalvi Iván a felelős, aki időnként hangulatfokozó hörgést is megenged magának, de csak a miheztartás kedvéért. A zenekar régebb óta létezett, több tagcserén esett át, Iván érkezésével vált stabillá és tisztultak le az elképzelések is a zenét illetően. A szöveg kimunkált és érdekes, többféleképp is értelmezhető hangulatunktól függően. Személy szerint én egyfajta elmúlás, kiábrándulás megnyilvánulásaként fogtam fel, amit akár a természethez is kapcsolhatunk, ez a borítóval karöltve egyfajta monumentalitást, epikusságot is rejt magában. Ugyanezt az érzést kelti a Dér c. szerzemény is. A gitárokat Botka Péter és Miskey András pengetik hallhatóan előszeretettel és magas színvonalon. A ritmusszekcióra sem lehet panasz, Juhász István játszik basszuson, a bőröket pedig Szirbek Péter püföli. Visszafogottabban kezd a címadó Félútról, de egy gitárszólóval felpörögve letarolja a hallójáratainkat. A lemez egyik legjobb dala a refrénnel karöltve, szintén koncert kedvenc lesz belőle. Hasonló színvonalban és időintervallumban jön az Egyesülés és az Őriznéd. Az utolsó teljes értékű dal a lemezen a Vihar, ez a dal tetszett meg legjobban ebből a sajnálatos módon rövidke dalcsokorból. A lemez legnagyobb hibája az alig 30 perces játékidő és a dalok sem hosszabbak 3 percnél. A hangzásra még ráfér a dopping, de gondolom ez inkább az anyagiak kérdése, mert zenei szempontból a több bandát megjárt tagokra nem lehet kifogásunk. Eredetiséget a szövegek szempontjából érzékelhetünk, a néhol trash ízű heavy metal süteményben nem találhatunk új összetevőket, de kiváló magyar alapanyagokat használtak a készítésénél.
   Ebből a minőségből többet, még erősebbet ugyanilyen frissen és őszintén, akkor érdemes lesz megjegyezni a zenekar nevét. A teljes anyag meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán magyar és angol nyelven egyaránt. Az lemez fizikai formát öltött verziója a zenekarnál lesz elérhető.