Blood Moon Rise (2013)
Jex Thoth-ra sokan várunk!
Ez vonatkozik (a polgári nevén) Jessica Bowen énekesnő bandájának új lemezére ugyanúgy, mint a Pünkösd hétfő esti Trafik Klubos fellépésükre. Igaz, csak mostanában kezdtem elmerülni a világukban, s még véletlenül sem merném kijelenteni, hogy szakértője lennék a diszkográfiájuknak. Így az új lemezt is inkább csak önmagához, mint a korábbi munkáikhoz mérten próbálom bemutatni.

A Jex Thoth jó példa arra, amikor egy csapat az undergroundból nevet szerez magának, és kult státuszt. Hisz a Wisconsin-beli Madisonból származó, 2007-ig Totemként létező banda immár második albumát készítette el, s hamarosan (hivatalosan jún.15-én) rá is szabadítja a világra.
A két albumon túl persze voltak egyéb kiadványaik is – split a Pagan Altar-ral 2007-ben, majd két EP (Totem – 2009, Witness – 2011) -, illetve Circles címmel az albummal egy időben is érkezik egy EP-jük.
A stílusukat leginkább pszichedelikus rock jelzővel érdemes illetni, jó sok doom elemmel kiegészítve.

Bár a friss anyagon mintha egy leheletnyivel inkább a pszichedelia került volna előtérbe, s a doom hatások, ha nem is szorultak a háttérbe, de mindenképp azt kell mondjam kevésbé hangsúlyosak (bár ellenérvként ott a The Divide, ami akkora Sabbath, hogy na). De szerencsére ez nem vált az anyag kárára.

Az biztos, hogy megérte a három (öt, ha a debüt lemezt vesszük figyelembe) év várakozás. A kilenc tételes Blood Moon Rise, hasonlóan a korábbi kiadványokhoz, teljesen felismerhetően Jex Thoth-os zenét rejt bő háromnegyed órában. Ennek oka nyilván Jessica hangjában, énekstílusában (is) keresendő. Meg abban, hogy Grim Jim kiválása után ő a dalszerző is a bandában.

Azért a javukra írom, hogy a banda a letisztult dalszerkezetek felé mozdult el. Nincs olyan öncélú, itt-ott káoszba hajló jammelés, mint a 2009-es Totem EP-t záró Tauti-ban hallható. Mondjuk ez azért korábban sem volt igazán jellemző rájuk.
Amit viszont némileg újdonságnak értékelhetünk, az a space-es témák megjelenése.

A dalok hossza változatos, van itt alig egy percet átlépő, az újkori Anathema-t idéző téma az And The River Ran Dry képében, melyet inkább introként tudok felfogni a szomorkás, mélabús Keep Your Weeds előtt. Ez szintén a kevésbé kifejtős dalok közé tartozik amúgy.



Az is újdonságnak számíthat még talán, hogy a záró Psyar-ben vonósokat is használnak, s milyen jól teszik. (Lehet hülyeség, de mintha a My Dying Bride-ot idézné a dal...)
 

Az szintén emeli a lemez értékét, hogy olyan dalokat írtak, melyek messziről felismerhetőek, valamint nem estek abba a hibába, hogy most aztán boruljunk bele és játszunk sokáig, fejtsünk ki hosszan egy-egy nótát.

A borító talán az eddig legjobban sikerült munkájuk, egészen pontosan ez is Jessica keze munkáját dícséri. Nekem legalábbis ez tetszik leginkább. 
Most már csak néhány nap és élőben is jöhet a találkozás.
Jex_Thoth_Blood_Moon_Rise_2013
Kiadó:
Stílus:
pszichedelikus/okkult/doom rock
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.To Bury (02:54)
2.The Places You Walk (05:04)
3.The Divide (06:38)
4.Into a Sleep (04:06)
5.And the River Ran Dry (01:12)
6.Keep Your Weeds (05:49)
7.Ehjä (08:16)
8.The Four of Us Are Dying (03:59)
9.Psyar (08:33)
Írta:
9000Sanyi
2013. május 16., csütörtök, 12:11
Facebook:
boymester 2013. május 16., csütörtök, 20:01
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Nekem az első Totem demo jött be legjobban, ott a Kagemni iszonyat nyomasztó, súlyos tétel. A demo borítója is hatásos. Teljesen igaz, hogy háttérbe szorult a súly és ez kevésbé nyerte el a tetszésemet:( De nem rossz kis lemez ez sem.

--
Youtube csatorna
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render