Terebesi Tibor, aki a Velm gitárosa/basszere/énekese, juttatta el ezt a kiadványt a szerkesztőséghez, amit a domoszlói összejövetelünkön vettem magamhoz. A külcsín már akkor megnyert magának, és ahogy betettük a korongot a gettóblaszterbe, az első pár hang után tudtam, hogy ez bizony nekem lett címezve. A Mabthera egyébként írt annak idején a Hungaryan Records által megjelentetett Vas és Vér című kiadványra egy dalt Hidegen fújnak a szelek a csitári hegyek alatt címmel.

Morcos, de melodikus kezdéssel indul ez a 38 perc. Hamar kitűnt, hogy egy riffesebb black metal dögvészhez lesz szerencsém, ami a dolgok előrehaladtával egyre inkább beigazolódott. Ennek jegyében finoman és aprólékosan kidolgozott a gitármunka, ötletnek nincs híján Tibor. Néha egy kicsit olyan, mintha a korai thrash vonal ötvöződne a középtempós black metal bevált szokásaival.
Az egyik kedvencem az anyagon a To The Nightsky kezdő (majd visszatérő) témája. A monoton gépies dob zakatalása mellett nagyon jól ütemezett az a gitárjáték, és a dallamok is izgalmasak. Ugyanebben a tételben ugrott be, hogy mire emlékeztetett még néhány korábbi trilla. A Satyricon groovosabb dalai szoktak hasonló elemekkel tarkítva lenni. Ez később is előjön, és mivel nálam a norvég duó minden lemeze gyakran látott vendég, így csak üdvözölni tudtam ezekat a hatásokat. Később a dob megoldások közül is beköszönt néhány párhuzam.
Az Ivadék egy magyar nyelvű tétel (egy kevés latin résszel). Hallható benne dallamos ének is, illetve inkább szövegnarrálás, amilyenek a Burzum újabb anyagain tűnnek fel itt - ott. Színfolt, üdvözlöm! A dal végén pedig a menetdob csak ráerősít a mondanivalóra. Nagyon ötletes.

Aztán az A Magyarok Nyilaitól... című következő számnál tovább fokozódik ez a menetelést idéző hangulat. A refrén pedig mintha átfordítaná a nézőpontot a nemzetünktől rettegő nyugati-európai népek felé... illetve irányára... irányából nézve... Mintha papok kántálnának, kérve az irgalmat.
A versszak résznél egy kicsit esetlennek érzem a szöveget, illetve annak ritmizálását. Sokadszorra állapítom meg, hogy magyarul nehezebb dalszöveget írni, mint angolul. Az angol szavak rövidebbek, mint a magyarok, és egy esetlenebb angol szöveg sem hat annyira bután, mint egy esetlenebb magyar. Talán azért, mert az angolban eleve kialakult a zenei nyelv, ami gyakran erőteljesen gagyi nyelvtant használ. A mi nyelvünkben ez a dalszöveg zsargon szerencsére annyira nincs jelen (vagy legalábbis lekorlátozik a minden értelmet mellőző "...kell hogy...", "...ez a dal..." formulákat használó rossz típusú pop "kultúrára").

Az Elhintem A Magot-nál olyan dallamos megoldást hallunk levezetésképpen, ami még engem is meghökkentett. Rettentően figyelemfelkeltő és izgalmas.
Befejezésként pedig az A Csitári Hegyek Alatt hangzik el. És itt is a szöveg ritmizálással van gondom. A népdalok szövegeit gyakran megerőszakolja a metalzenére való ráerőszakolás (lásd: Dalriada és holdudvara).

A hangszerek teljesen korrektül szólalnak meg, minden a helyén van. A károgás hangereje is tökéletesen be lett lőve. A borítón feltüntetett adatok szerint a felvételek otthon készültek, a keverés is szép munka.
A borító minimál, de igényes, és minden szükséges információval el van látva. Ahogy az egy vérbeli black metal kiadványhoz illik, fekete - fehér. A zenekari logó egy kicsit hajaz a Watainére, de a zene is időnként.

Mindent összevetve egy nagyszerű black metal lemezt (demót) tehetek a vitrinembe a groove-osabb fajtából. Komor, sötét hangulat, szigor és kimértség, ami jellemzi ezt a művet, nagyszerűen dallamos és finoman ritmizált, rendkívül ötletes gitármunkával. Egy pont büntetőt mérek ki a szövegek időnkénti nehézkes ritmizálása miatt. Nem mintha nagyon zavaró lenne a dolog, csak ilyen nagyszerű pengetés mellé elvárnám a tökély torok munkát is. Az anyag a Hungaryan Recordstól rendelhető