A múltkori Sunn O))) fiaskó miatt, remélem, már mindenki megbocsátott nekem, és tényleg, most őszintén, én is azt mondom, hogy bocsánat. Ígérem, nem fordul elő többször. Na, de ennyit erről.

A Voivod-ot gondolom nem kell bemutatni senkinek. A világ legalapvetőbb és legegyedibb progresszív thrash metal együttese, akik már a '80-as évek óta szórják ránk futurisztikus vízióikat egy kibernetikus világvégéről... vagy valami ilyesmi. Tény, hogy amit megteremtettek, azt előttük senki sem csinálta, utánozni, lemásolni viszont sokan próbálták őket, több-kevesebb sikerrel. Az 1989-es Nothingface lemez óta (kötelező alapmű, úgy mellékesen...) lényegében ezen a vágányon halad a formáció, bár azt a színvonalat azóta sem tudták megfejelni, erre tulajdonképpen nincs is szükségü(n)k, nem bánjuk, ha stabil és igényes stílusgyakorlattá vált az, amit jó negyed százada létrehoztak. Az én személyes kedvencem pl. az 1997-es Phobos című lemez, bár konkrét okot nem tudnék kiemelni, nyilván ízlések és pofonok.

Piggy sajnos 2005-ben eltávozott az élők sorából, de a zenekar szerencsére nélküle is tudja hozni azt a hangzást, amely első hallásra is kiköpött Voivoddá teszi őket. Az idén januárban megjelent Target Earth lemez sem kíván újítani, sőt, én némiképp visszakanyarodásnak érzem a korábbi anyagaik irányába. Értsd: kicsit több a punk és az ős-thrash jelleg, mint a sok űrhajózörej meg a tudományos-fantasztikus hoki, mindezt persze úgy, hogy a végeredmény akkor is egy korrekt XXI. századi Voivod album. Azonfelül az első két dal, a címadó Target Earth és a Kluskap O'Kom iszonyú erősre sikeredtek, bárcsak az egész album tartani tudná azt a színvonalat. A vége felé egyre inkább ellaposodnak a nóták, itt-ott bizony fantiáziátlannak és unalmasnak hat némelyikük, főleg a záródallal, az Artefact-tal nem vagyok kibékülve, meg az utána következő másfél perces szösszenettel (Defiance). Azért nem másodlagos szempont, ha valaki tudja (tudná), hogyan kell jól lezárni egy stúdióalbumot. 

Persze akad a lemez második felében is gyöngyszem, a sokak által idegesítőnek és monotonnak kritizált Kaleidos nekem az egyik kedvencem az új albumról, talán pont a furcsasága miatt. De nem is a zenei rész viszonylagos középszerűségével van a leginkább bajom a Target Earth kapcsán. Nem. Hanem ez az iszonyatosan ocsmány borítómunka! Az egy dolog, hogy a stílusa illik a Voivodhoz, de a megrajzolás minősege az megbocsáthatatlan. 12 éves koromban 5 perc alatt rajzoltam le ilyesmit. Nem kukacoskodni akarok, de igazán lecserélhetnék valami olyanra, amire rá is lehet nézni. Úgyhogy csak ezért egy fél pontot levonok az értékelésből, ha csak a zenei részt figyeljük, akkor 8/10 körül van a Target Earth.

A végeredmény tehát egy szolid Voivod nagylemez, néhány kiemelkedő dallal és egy kicsi old-school hangulattal. Bárkinek ajánlható, de aki komolyan bele akar szeretni a zenekarba, az ne ragadjon le a Target Earth-nél, inkább ismerkedjen meg az 1989-'97 közötti kiadványaikkal. Azért a következő Voivod-stúdióalbumig jóllakhatunk ezzel is.