A Ladlo sem az a kiadó, ahonnan gagyi anyagokat kapnánk. Tavaly ez a társaság volt, amelyik az év lemezét szolgáltatta számomra a The Great Old Ones Al Azifjaként. Ismét egy masszív cuccal lettem megajándékozva, és tovább erősödik az a hitem, hogy jelenleg Franciaországban vannak a legeslegjobb post és black metal bandák. Vélemények, anyázások ezügyben jöhetnek oda alulra! Elbírom őket...
A nem egyszerű nevet használó zenekar a klasszikus ötfős felállásban működik, a szintetizátort hanyagolják, viszont gyakran csendül fel a bártan használt reverb, mintegy kiváltva azt.

Könnyű észrevenni a lemez indulásakor, hogy a basszusgitár hangját sikerült jó csengőre-fémesre bepasszintani. Kíváncsian vártam, hogy az első dal mennyire lesz hű a prelűd mibenlétéhez, tehát, hogy csak címében az, vagy esetleg tenylegesen egy overtűrt fogunk-e kapni. A prelűd jelentése nyitány, ahol az elkövetkező zenei témákat szépen sorbavéve, mindegyikből be van mutatva pár másodperc. Itt nem erről van szó, tehát csak a nevében az az első tétel. Nem gond... Sőt! Ezt az eszközt inkább hagyjuk meg a progresszív zenét játszó csapatoknak. Nekik jól áll...
A Wanderer of Eternity az első dal, ahol szerencsénk van találkozni az énekkel is. Hörgés, üvöltés ütközik, eléggé rendben van, erőteljes, és a hangereje is moderált, szépen elvan a zene mellett. A pergő hangjáról hamar feltűnt, hogy okosan van keverve. A basszer nagy örömömre könnyedén átnéz a gitárokon, nem mintha azok gyengén szólnának, csak eszénél volt a hangmérnök, és teret óhajtott adni mindennek. Köszönjük!


Aztán a harmadjára elhangzó Ov Flames, Flesh And Sinsnél megérkezik a lendület is, mellé egy, a ritmikát ötletesen megtámogató trillázás a gitárokon. Sajnáltam, hogy a második perc végén megszakad a dolog. Ezt lehetett volna még húzni. Így sem rossz azonban.
A dallamok, harmóniák nagyon jó egyensúlyban vannak, bőven van ideje a fülnek rájuk találni, kikeresni a gondolataink, benyomásaink közül azokat, amik passzolnak, igazi jó hangulatteremtő gitármunka szól. Ezen a téren hallok hasonlóságot a TGOO-val. Csak ez a lemez jobban van keverve. A majd 10 perces dalt középen egy nagyon jól eltalált akusztikus rész választja ketté (itt már jól esett, az időzítés itt a jó). Szükség van ezekre azok számára, akik nem tolerálják a folyamatos zúzdát. Ez lehet, hogy nem metal szemlélet, de kit érdekel? Attól a lemez többi része még black metal marad. A befejezés meg a kedvenc zenei eszközöm, a post metalból pedig elmaradhatatlan, monoton prím lépcsőzetes basszusgitárral. Majd jön még egy gyorsvonat a legvégére. Hatalmas!
Ahogy haladunk előre a hanganyaggal, úgy lesz egyre agresszívebb, elvontabb a dolog, az átlagosabb metalból szépen haladunk át a post vonalra, majd a black metal kezd dominálni. Igaz, a negyedik dal végefelé megint egy kicsit klasszikusabb felfogást hallhatunk mind a gitárok, mind a ritmusszekció részéről. És innentől megint csak visszaérkezünk hamarosan oda, ahonnan elindultunk...
...az ötödik, címadó ópusznál ugyanis, amiben szöveget nem hallunk, eldől az eddigi kétséges post státusz... 
A későbbiekben lovaglóütemek, hatalmas balalajka futamok a hathúrosokon, megkapó akkordok, negyedes-triolás blast átmenetek és minden olyasmi elhangzik, ami csak ezt a nagyszerű műfajt kinyitja a befogadó zenehallgató részére, vagy elviselhetetlenné teszi a trv blackerek számára.


A lemez március 30-án fog ténylegesen megjelenni a Ladlonál. A külsőségekbe lehetetlen belekötni, a rajzok rézkarc-szerűen vannak megalkotva, ennek megfelelően a színvilágot minimálra vették, hiszen a rézkarcok általában egyszínűek. Fortifem munkája.

Tulajdonképpen nem sok olyasmi van ezen az anyagon, amit eddig nem hallottunk az élvonalbeli post-black bandáktól, viszont bármelyik mellé odatehető, azoktól egy hangjegyben sem gyengébb. A műfaj által felépített stílusjegyek miatt természetesen nyitottságot igényel, de akinél ez megvan, nagyon fogja szeretni. Csak azért nem max. a vége, mert egy kicsit hangolódnom kellett rá. Egy leheletnyi tétovaságot éreztem, az elejénél. A kevesebb, mint 40 perc sokak számára post metalból még sok is lehet, nekem inkább kevés. Egy tárgyilagos tizes és egy elfogult kilenc, plussz a hajszálnyi szigorom (lévén a kedvenc metal műfajomról van szó) szépen kikovácsolja ezt a 9,3 pontot.