Koi No Yokan (2012)

A Deftones a KoRn által elindított nu-metal szökőár egyik legerősebb hullámaként árasztotta el az új, egyéni zenékre vágyó tömegeket. Sokan a mai napig nu-metalként definiálják a muzsikájukat, pedig szerintem nem sok közük volt/van ehhez a műfajhoz. Igaz, az olyan, hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő bandák, mint a Coal Chamber, Limp Bizkit, és a fentebb említett két bagázs zenéje több dologban különbözik, mint amennyiben hasonlít egymáshoz. Legalábbis szerintem. Én a "nagy négyes” tagjai közül egyértelműen a KoRn és a Deftones munkásságát kedvelem. Valószínűleg azért, mert ők olyan érzelmi többletet is bele tudtak pakolni lemezeikbe, ami a másik két zenekarnak nem igazán sikerült.
 

Chino
ék új opusza ráadásul már címében is azt az érzést nevezi meg, ami körül a világ forog, amire mindenki vágyik, aminek létrejöttével, fenntartásával, elmúlásával milliónyi könyv, cikk, tudományos munka, zene, film, stb. foglalkozik, és megannyi üzletág épült rá/köré. Bizony, ez a szerelem (Koi No Yokan – A szerelem előérzete). Én a Deftones eddig megjelent albumai közül a 2000-es White Pony-ba zúgtam bele, és a mai napig heveny libabőrt idéz elő minden egyes hallgatása. Tehát az a szerelem kiállta az idő próbáját. Emlékszem akkoriban nagyon megosztotta a szakmát a "fehér lovacska”, többen csalódásként élték meg azt a mérföldkőnek számító korongot, amivel a Deftones újradefiniálta magát. Hisz Frank Delgado kütyüi sokkal nagyobb teret kaptak az addigiaknál, és a zene is színesebb lett, kapott egy jó adag experimentális élt, míg a zsigeri agresszió háttérbe szorult. De az epikusabb, fogósabb hangvétel ellenére mégis megmaradt, sőt megnövekedett a súly! A Tool-főnök, Maynard vendégéneklésével felturbózott Passenger pedig stílusoktól függetlenül az egyik kedvenc dalom. És sokaknak (többek közt nekem is) akkor esett le a tantusz, hogy bár Chino is egy jó énekes, de nem képes olyan fogós témákat, refréneket írni, mint Keenan papa. És a White Pony után megjelent lemezeiken sem tudta átlépni a saját árnyékát, bár gyorsan hozzáteszem, hogy egyik Deftones lemezre sem adnék 8 pontnál kevesebbet. Aztán a két évvel ezelőtti Diamond Eyes-on a kezdő, címadó nóta hallatán dobtam egy hátast, mert Chino olyan refrénnel rukkolt elő, ami gyakorlatilag tökéletes. És maga a lemez is egy nagyon jól sikerült alkotás.

A Koi No Yokan pedig a Diamond Eyes irányvonalát viszi tovább, csak ezúttal több hosszú, kifejtős, agyas, iszonyat hangulatos nóta került ki a műhelyükből. Stephen Carpenter mélyre hangolt riffjei, groove-jai szokás szerint fifikásak, bár első hallásra rém egyszerűnek tűnhetnek. Abe Cunninghamet mindig is az egyik legjobb dobosnak tartottam, most is élmény hallgatni alázatos, nem tolakodó, de roppant kifinomult játékát! Sergio Vega (aki már a második lemezen helyettesíti a csapat balesetet szenvedett bőgősét, Chi-t) futamai is megérnek egy misét, csakúgy, mint Frank hangulatfokozó, atmoszférateremtő samplerei, effektjei. Chino meg Chino, akinek már vagy 10 éve azt jósolták az orvosok, hogy ha nem tanulja meg rendesen, szakszerűen használni a hangját, és továbbra is ordít, mint a sakál, akkor meg is némulhat. Namost, vagy járt énektanárhoz, és ma már "szakszerűen” üvölt, vagy sz@rt a dokik fejére egy nagyot! :)


Persze a kemény énektémák mellett a dallamokra is komoly hangsúlyt fektetett, a már régebbről ismerős Leathers hatalmas sláger, de könnyen rögzülnek a többi szerzemény dallamai is. A Poltergeist meg akkora, kegyetlenül mélyre hangolt riffel pusztít, hogy a Meshuggah nyolchúrosai elmehetnek a sunyiba! Jól tud esni eme brutalizálás után az Entombed elektrós szárnyalása. A Tempest pedig egy monstrum, egy dalóriás, majdnem akkora hatást gyakorol rám, mint a Passenger. Az egyszerű, de hipnotikus, delejező főriff berántja az embert, a refrént meg nagyon oda teszi Chino. Igazi nagyágyú ez a nóta!



A másik "Kövér Berta” a majd’ 7 perces (kösz, Redrum!Rosemary, melyben lebegős és menetelős részek váltakoznak, az ötödik percben egy újabb Stef-féle "zsére” hangolt rifftámadással.
Zenghetnék még ódákat oldalakon keresztül az új Deftones-ról, de nem teszem. Ahogy nézegettem eddig egyöntetűen pozitív a lemez fogadtatása, többen is "az év lemeze” titulussal dobálóznak vele kapcsolatban. Nem véletlenül használtam a "vele” szót, hisz a Koi No Yokan olyan, mint egy élő, lélegző, érző organizmus.

Per pillanat még egy fokkal erősebbnek érzem a White Pony-t, de ki tudja, lehet, hogy néhány hónap, vagy év múlva azt fogom mondani, hogy a "Szerelem Előérzete” a banda legjobb albuma…
Igaz, tőlük kitelik, hogy a következő dobásukkal még az itt hallható teljesítményt is megfejelik! 
Ugyanis a Deftones egy eszelősen zseniális zenekar!!!

Deftones_Koi_No_Yokan_2012
Kiadó:
Stílus:
Alternatív metal, experimentális rock
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Swerve City (2:44)
2.Romantic Dreams (4:38)
3.Leathers (4:08)
4.Poltergeist (3:31)
5.Entombed (4:59)
6.Graphic Nature (4:31)
7.Tempest (6:05)
8.Gauze (4:41)
9.Rosemary (6:53)
10.Goon Squad (5:40)
11.What Happened to You? (3:53)
Írta:
oldboy
2012. november 17., szombat, 11:07
Facebook:
oldboy 2012. december 3., hétfő, 19:04
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Redrum üzenetére:

Nagyon tetszik ez az album, de a Rosemary című dal nálam 7 perc sincs, szóval nem tudom hogy jött ki a "majd 8 perc".


(hrhr)

Úgy, hogy elírtam... (whistle)
Redrum 2012. december 3., hétfő, 17:45
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Nagyon tetszik ez az album, de a Rosemary című dal nálam 7 perc sincs, szóval nem tudom hogy jött ki a "majd 8 perc".
boymester 2012. november 17., szombat, 15:40
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Az egész napom olyan, mint az időjárás, borult, jellegtelen, tele kénytelenül ellátandó feladatokkal. A lelkes kritika miatt ezt választottam aláfestésnek, de kis híján elaludtam rajta. Elismerem, minőségi dalok és nagyon igényesek, de akárcsak a régebbi dolgaik, elsuhannak mellettem, mert az emlegetett óriási refrének csak addig maradnak meg, amíg nem jön a következő dal és egy hasonló sablon. Azért egy-két üvöltés felébresztett a köztes részek között, a Poltergeist viszont elérte, hogy kétszer is meghallgassam, a Tempest nagyon hangulatos még. Minősége vitathatatlan, de az év lemezétől nálam fényévekre van.
--
Youtube csatorna
metalmaradona 2012. november 17., szombat, 12:12
metalmaradona
Csatlakozott:
2008. július 5.
Hozzászólások: 2
nálam a Slayer mellett a Deftones az egyetlen zenekar aki képtelen hibázni,sőt két egyforma lemezt kiadni!Hibátlan,Különleges,egyedi mű!ami a mai világban ugye elég ritka!nálam 10pont!jöhetnének felénk is a turnéval!
Irsfa 2012. november 17., szombat, 11:42
Irsfa
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 257
Számomra kicsit álmoskás, merengő, kicsit túl nyugodt is. Mint egy vasárnap esti nagyváros. A Diamond Eyes és a Saturday Night Wrist mellett minden értékével is max 7.5 pötty.
Koncertek
© 2001-2021 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
't013b84idmskq967tbatpjk0m0','','szoveg|s:7:\"YRVBQPL\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:13:\"current93.php\";lyricsrow|i:1;','3.92.28.52','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1