Soha nem volt azzal kapcsolatban bármiféle ambivalenciám, hogy egy ilyen hangzással megszólaló zenei anyagot ne tituláljak tökéletesnek. Ez a lemez egyszerűen zseniálisan szól. Nem találok rá szavakat. 
Ennyit elöljáróban.

A KOLP tulajdonképpen nem más, mint a Veérből, Witchcraftból és a Vérzivatarból ismert Knot multihangszeres projectje, ahol saját zenei elképzeléseit valósítja meg Jim Jones beteges szövegeivel/énekével kísérve. Még 2009-ben rögzítettek hat saját szerzeményt amit 50 példányos CD-R formátumban saját maguk adtak ki kiadókeresés céljából. Eddigi két albumuk CD változata a kínai/svéd Temple Of Torturous kiadónál jelent meg. Az Old Skull hazai disztró adta ki 2010-ben a bemutatkozó lemezüket 44 darabban limitált gyári kazettaként.
Koncertet a zenekar nem tervez.

A kiadvány külső megjelenésébe egyből beleszerettem. Pironkodom naivitásom miatt, de a cikk hitelességét aláásná, ha azt a látszatot próbálnám kelteni, hogy ismertem már korábbról ezt az... ööö... csomagolási módszert. Nem is digipack, nem is eco-wallet...
Íme:


És mikor megszólalt. Vagy bezizzent... Bezsizzsent... 
Feltűnő jellegzetessége az anyagnak, hogy a fade in és fade out (értelmes nyelven: felhangosodás és lehalkulás) részek elég gyorsan zajlanak le. Ez olyankor fordul elő, ha ratyi hangkártyával rögzítünk, ugyanis azoknak nagy az alapzaja. Ilyenkor, ha hosszan hagyjuk a gitárt kicsengeni, akkor a "hasznos" hang mellett egyre erősödő ffsfsrsfsSRDTSTREJG-et fogunk hallani. Megoldás: pár másodperc lecsengés után el kell vágni a hangot (lehalkítva persze). Nem tudom, hogy a dolgot alátámasztja, vagy cáfolja-e az a tény, hogy a dobon kívül mindent xyk3z-nél vettek fel 2011-ben. Ez van a borítón. Kajak... Nem is érdekel, hiszen, mint már ecseteltem, állati fasza a megszólalás. Ha hasonlítanom kéne valamihez, akkor a a német Lunar Aurora-t említeném meg, mely banda idei lemeze, a Hoagascht nálam az év egyik legfantasztikusabb lemeze. Persze a holdcirkáló más zenét tálal. Az amennyire lunar, annyira lunatic is, míg a Kolp muzsikája szimplán kíméletlen. Amikor Jim Jones megszólal, a fájdalom a hallgató arcát is összegyűri...
Dörzspapír a gitár is, és az ének is.
Az ének... iszonytató. Egyszerre élvezetes, és borzalmas hallgatni. Nincsen túlvariálva, és részben ez is a varázsa. Átmenet valamiféle sikoly, és nyekergés között. A pont az i-n, hogy közben meg időnként remeg Jim hangja. 


Kedvenc dal a lemezen? Neee... Odaver az egész, és legfőképpen azért, mert állatira változatos.
Néha lassulós, szenvelgő, de többnyire cséphadarás megy. Hanem a dallammunka és a harmóniák! Egészen meglepő dolgok váltakoznak benne. Hosszan fogom még kóstolgatni, ízlelgetni.

A zenekar saját szavaival:
"A Kolp elvisz ahhoz a legmélyebb ponthoz, ahol a világ elsüllyed. Ahol a fény nem létezik, a sötétség pedig nem nyer értelmet. Ebben a magban csak a gyűlölet él, ez egy átjáró a külvilágba.
Magányunkban a pokolban bízunk"

Zsivány alkotás...