A kezdetben még Mortuary néven tevékenykedő, 1991-ben alakult csapat második nagylemezéről lesz szó az alábbiakban. Máris érzékelhető, hogy rajongóit nem igazán örvendeztette meg kiadványokkal a már-már minőségjelzőként is használatos lengyel death metal banda: négy demót, egy split kiadványt és egy lemezt tudhat a háta mögött a trio, a Father Kaos című anyag tehát a második a sorban. Hogy mit csináltak ezek az arcok az elmúlt húsz évben, nem tudom, és bevallom töredelmesen, hogy nem is igazán mozgatott a dolog annyira hogy utánanézzek. A lényeg hogy most itt van Father Kaos és beszélnem kellene róla.

Nyolc dal, egy Incantation feldolgozás és különböző demós dalok újrafelvett verziói mellett a Stop the Silence című nyitódal viedóklipje is helyet kapott a lemezen, s jajj, hogy ki ne maradjon, itt bújkál még a Witchmaster Tormentor Infernal című cover-je is. A Supreme Lordék tehát próbálták kárpótolni közönségüket, s mivel jómagam nem tartoztam eddig közéjük, elsőre nem hatottak meg ezen gesztusukkal. A végére úgyis kiderül, változik-e ez a helyzet.

(Engedtessék meg még egy kis személyeskedés, mert úgy érzem, tartozom ennyivel, mind a csapatnak, mind a kollégáknak: mikor elvállaltam az ismertető megírását, nem gondoltam hogy ilyen kemény fába vágom a fejszémet, történt ugyanis hogy már februárban kézhezkaptam az anyagot, de még csak most sikerült rávennem magamat a mélyebb tanulmányozásra...)

A fent említett Stop the Silence című szerzeménnyel nyit az album, ami rögtön előrevetíti mit is várhatunk a lemez egészétől. De a summás véleménnyilvánításom helyett, hallgassa meg mindenki maga:



A továbbiakban tehát nem sok meglepetés éri a hallgatót a fentiek tudatában. Egymás után sorjáznak itt a szélvész kalapálásokkal induló, középtempókba váltó, néhol doomos súlyosságokba átnyúló tucattémák. Igen, tucattémák. Adtam esélyt a lemeznek bőven, nem fukarkodtam az idővel, de sokadik hallgatás után is csak három-négy valamirevaló témát tudtam megjegyezni.

A srácok a ’90-es években jó mélyen kitasposott floridai ösvényen járnak. Nem fiatal csókák, így feltételezem, hogy ez az amire mindent feltettek, mindenfajta újítási szándék nélkül. Már első hallgatáskor is a csátáncsájöld Glen Benton papa vezette Deicide bemutatkozó lemezét juttatta eszembe a Father Kaos, és azt hiszem ezzel az összehasonlítással tökéletesen is be lehet ajánlani a lemezt az erre fogékonyak számára.

Személy szerint nekem erre semmi de semmi szükségem nincsen. Ha nosztalgiázni van kedvem, elindítom a régi kedvenceimet és széles vigyorral merengek a múltba. Nem akarok én rosszmájú lenni, semmi gondom a hagyományok ápolásával, sőt...! De ha mindenképpen múltidéző zenét szeretnék játszani, mindenképpen megfűszerezném néminemű újító vagy legalább újító-jellegű dologgal.

Nem akarom lehúzni a bandát, mert amit csinálnak, az teljesen jó. Rendben van itt minden, kérem! A hangzásra sem lehet panasz, kivéve azt, hogy a lábdob magas frekvenciái ki lettek húzva az égig. Bár ez is érthető abban a tekintetben, hogy különben eltűnt volna az egész ebben a lekeverésben. A blastbeatek is teljesen rendben vannak, szépen kihallatszik minden egyes ütés. De nekem ez már rég édes kevés. Koncerten, hozzáértő hangosítóval biztos vagyok benne, hogy ledarálja a közönséget a lengyel brigád, de így, lemezen - így vagy úgy, de húsz éves múlttal ráadásul - nagyon kevés.
Nem lettem rajongó.