Tempus Apocalypsis (2012)
Nagyon de nagyon örültem, hogy megkaptam a Besatt legújabb korongjának kritikalehetőségét, ugyanis régóta kedvelem a formációt, ám ezzel a mostani felvétellel sikeresen lerobbantották az agyamat. Az 1991-ben alakult, jelenleg trió formában működő együttes nagyon súlyos anyagot dobott össze, de lássuk a részleteket, hiszen abban rejlik az ördög is, amire most nagy szükségünk van, ha túl akarjuk élni ezt a templomgyújtogatóan jó albumot!


A legújabb, 2012 júliusában megjelent Tempus Apocalypsis címet viselő album kilenc számot karolt fel, hogy elvezessen minket a pokol legmélyebb és legjobban vérrel gargalizáló bugyraiba. Rendkívül erőteljesen nyitnak a fiúk a Seals of Hate nótával, ami bár nem lett túl hosszú, de rendkívül arconvágós hatást ért el nálam. A lendület nem csökken a második számban sem; végig technikás, ám mégis progresszív darálással pusztítja a katolicista dogmák legmélyebb tanait a Lengyel gárda (mindig is tudtam én, hogy a Lengyelek black metal terén elvetemültek, de ez most tényleg pofán vágott).


Kellemes felüdülés volt, hogy a War Gathering című szerzemény például kicsit lassabb lett, kicsit kiüt a többi közül. Én amolyan tipikus ’Trú fejjel, nyelvnyújtogatva mutogatunk az ég felé széttárt ujjakkal és óbégatunk közben’ számnak mondanám. Igazi régi vérvonal lett ez is, tele elvetemültül összetett és elementálisan gonosz riffekkel. Beldaroh, az énekes hangja olyan egyedi, amit eddig is kedveltem, ám most, lehet csak a felvétel nagyon jó minősége miatt, de nagyon elementális erővel csapta az arcomba a legújabb keresztények vérét felforrósító eretnek dalszövegeket. Tipikusan olyan hangja van, hogy már majdnem tudom, kiére hasonlít, aztán mégsem, aztán egy újabb hasonlat jut az eszembe, de akármennyire is töröm a fejem, nem találom ki, kire hasonlíthat. Ugyanígy vagyok jelen esetben a hangzással is; nagyon ismerős volt a felvétel stílusa, ismerősnek szaglott, de sehogy sem tudtam rájönni, honnan ismerős. De azt hiszem, ez a tökéletessége egy black metal albumnak és zenekarnak egyaránt; hasonlíthatna erre-meg-arra, de nem hasonlít, kereshetjük a hasonlatokat, de nem jut eszünkbe, mire is hasonlít. Ez a lényeg, hiszen ami ismerős maga, az az érzésvilág és a mondanivaló, a hangulat és a 'szaga' az egész témának. Véleményem szerint tökéletesen egyedi lett, nagyon jól ragadta meg az elementális dühét és agresszióját a stílusnak egy kiforrott és pörgős anyagban.

 

Ahogy hallgattam a postán megkaparintott CD-t, amit drága kollegám postázott nekem, észre sem vettem, hogy már a hatodik számnál, a Seven Great Plagues-nél tartok, aminek mondjuk a címe kicsit Marduk-szagú lett, de hangzásvilágban köze nincs hozzá. A Queen Babylon-ban például egyáltalán nem is számítottam női énekre, meglepően komplex maradt tőle a szerzemény, annak ellenére, hogy a Tsjuder megmondta ideje korán: ’Sem női vokál, sem szintetizátor, sem kompromisszum nem kell a Black Metalba’! Bár az utolsó, The Final Battle címet viselő alkotásba belekerült az első pár másodpercbe némi Immortal riff is, egyáltalán nem rontotta el a hasonlóság a maradék négy percet!
Rettenetesen elégedetten zártam be a zenelejátszómat, miután háromszor pörgettem végig a Tempus Apocalypsis-t. Mondhatom, ez megérte a belefeccolt energiát és időt, és ahogy a felvétel minőségét hallgattam a nem kevés pénzt is. Igazán büszke lehet magára a Besatt, igazi true black metal hanganyagot hoztak össze. Cseppet sem csorbult lelkesedésem a Lengyelek nyújtotta sötét érzésvilág iránt!
Végül, de nem utolsó sorban csatoltam a kezdő nótát, a Seals of Hate-et! Lehet hajat pörgetni! GRÖÖÁH!



Besatt_Tempus_Apocalypsis_2012
Kiadó:
Stílus:
Black Metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Seals of Hate
2.Trumpets of Desecration
3.Fallen
4.There...
5.War Gathering
6.Seven Great Plagues
7.Queen Babylon
8.The Prophecy
9.The Final Battle
Írta:
Xhavael
2012. augusztus 17., péntek, 17:06
Facebook:
boymester 2012. augusztus 18., szombat, 00:44
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
A borító tényleg gyönyörű! Nem egy világmegváltó black metal lemez, de tényleg egész jól sikerült, még ha tényleg nem is 10-es...
--
Youtube csatorna
MotherRoad 2012. augusztus 17., péntek, 23:56
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Válasz Belial üzenetére:

Egy hangyányit(nagyobbacskahangyányit) elfogultnak érzem a cikket, egyébként jó, és nagy vonalakban egyet értek vele, ill felkeltetted az érdeklődésemet.Ezért meghallgattam tőlük még néhány számot.
Az Immortal viszont biztos hogy nagy hatással volt a fiúkra.
De egy 8 pontot tényleg megérdemelnek a srácok.


Abban egyetérthetünk, hogy ez nem 10 pontos album.
Belial 2012. augusztus 17., péntek, 20:22
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 734
Egy hangyányit(nagyobbacskahangyányit) elfogultnak érzem a cikket, egyébként jó, és nagy vonalakban egyet értek vele, ill felkeltetted az érdeklődésemet.Ezért meghallgattam tőlük még néhány számot.
Az Immortal viszont biztos hogy nagy hatással volt a fiúkra.
De egy 8 pontot tényleg megérdemelnek a srácok.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.06 seconds to render