Songs of Autumn (2012)
A Velm nevű magyar formáció tavaly lépett a metal szcéna világot jelentő deszkáira. A bandát Terebesi Tibor (vokál, gitár, basszusgitár) és Tóth Gellért (gitár, dob, szintetizátor) hívta életre. A zenekar első, öt dalt felvonultató hanganyaga idén látott napvilágot Songs of Autumn címmel, mintegy 30 percnyi játékidőben.


A demó egy középtempós dallal nyit, nem akarok már a recenzió elején hasonlítgatásokba bocsátkozni – egyébként sem kenyerem –, de a kisugárzás kétségtelenül a Limbonic Art nevet juttatta eszembe. Az említett zenekar ugyancsak a módfelett melodikus gitárjátékot ötvözi az egyedi hangulatot kreáló szintetizátor sávval. A demók esetében számomra a fő fokmérő az ének jellege és kvalitása, a Velm szerencsére megugorja a kellő szintet, passzol a zenéhez a black metal ének. A formáció zenei megoldásai egyértelművé teszi számomra, hogy közel sem kezdő zenészek első szárnypróbálgatásaival van dolgunk, képzett zenészekre vall a demó. Ütős riffekkel és hangulatos kiállós részekkel operál a kettes dal is, a szintetizátor pedig a sejtelmes érzésért felelős. A magyar, illetve angol szövegek fele-fele arányban vannak jelen a demón, az első és utolsó dal magyar nyelven hallható (a négyes dal egy Kosztolányi Dezső tollából származó vers), a másik két felvétel az angol nyelvet használja. Apró negatívum a koronggal kapcsolatban a dobhangzás, ami a maszternél nem kapott kellő gondosságot, lévén ,,idegen testként” hat a többi sávhoz képest. Az ötös szám egy instrumentális felvétel, nekem elnyerte a tetszésem. A borító küllemileg a demók mezőnyében impozánsnak számít.

Jöhet a nagylemez!



Velm_Songs_of_Autumn_2012
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Nap felől, hold felé
2.Song of autumn
3.Cursed and damned
4.Vizek, vizek…
5.Instrumentális
Írta:
Infam
2012. július 12., csütörtök, 14:25
Facebook:
Gall666 2012. július 15., vasárnap, 15:40
Gall666
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 50

Gall666 2012. július 15., vasárnap, 15:38
Gall666
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 50
Válasz Pistike66 üzenetére:


És ez a weboldal, http://www.velm.hu alapértelmezésben létezik? :-) Mert nálam nem jön be.


Nem létezik.Nem is tudom honnan jött...Egy myspace oldalunk van,de nem nagyon foglalkozunk vele,hogy őszinte legyek.....Majd lesz valamikor egy normális weboldal.
http://www.myspace.com/velmmusic
Pistike66 2012. július 15., vasárnap, 13:54
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz Gall666 üzenetére:

Mindenkit megnyugtatok,hogy a következő anyag sokkal ütősebb lesz:)Már nagyjából összeálltak a dalok(egy kivételével,)és el kell hogy mondjam,hogy nem lesz gyenge:).
Találtunk rendes stúdiót,úgyhogy hangzásilag is javulás lesz:)Számcímeket tudok mondani:Fire,Földek,Orkan,Plazma...4 metál és 1 vagy 2 nem metál tétel lesz rajta,majd ahogy jön..
üdv:G/Velm.

És ez a weboldal, http://www.velm.hu alapértelmezésben létezik? :-) Mert nálam nem jön be.
Gall666 2012. július 15., vasárnap, 13:49
Gall666
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 50
Mindenkit megnyugtatok,hogy a következő anyag sokkal ütősebb lesz:)Már nagyjából összeálltak a dalok(egy kivételével,)és el kell hogy mondjam,hogy nem lesz gyenge:).
Találtunk rendes stúdiót,úgyhogy hangzásilag is javulás lesz:)Számcímeket tudok mondani:Fire,Földek,Orkan,Plazma...4 metál és 1 vagy 2 nem metál tétel lesz rajta,majd ahogy jön..
üdv:G/Velm.
Pötty 2012. július 14., szombat, 12:01
Pötty
Csatlakozott:
2010. február 18.
Hozzászólások: 20
Melyik Limbonic Art lemez módfelett melódikus? Mert én csak hármat ismerek, de azok sajna nem - csalódtam is!
Necron 2012. július 12., csütörtök, 20:05
Necron
Csatlakozott:
2011. november 4.
Hozzászólások: 424
Üdv!

Csibészes! Nekem is tetszett... a borító nagyon szép, az album címe is ígéretes- egy kis kellemes őszi melankóliát sejtet. A zenei része is tetszett, bár nekem egy kicsit monoton volt a nóta (sokat ismételgetik ugyan azt a témát). Viszont 1-et értek jöhet a nagy album!

Sok sikert Velm!:-D)
oldboy 2012. július 12., csütörtök, 17:43
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Pistike66 üzenetére:

Nálam a weboldal nem jön be.


Nálam se, próbálkozz a myspace-ükkel! ;-)
Pistike66 2012. július 12., csütörtök, 15:45
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Nálam a weboldal nem jön be.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.053 seconds to render