Alig kellett párat aludni és itt az új Vintersorg lemez! Bevallom kissé félve álltam neki a hallgatásnak, hátha 8. alkalommal belefutok egy pofonba és valami rosszat kell írnom, de ez szerencsére nem áll fenn. Az 1998 óta aktív kétszemélyes formáció (Andreas Hedlund, Mattias Marklund) ismét kitett magáért és a 2011-es „vissza a gyökerekhez” felfogású Jordpuls után remek albumot hozott össze. A Jordpuls-nál a koncepció a föld (mint elem) körül forgott, az Orkan ezzel szemben a levegővel foglalkozik. A csodálatos borító sem a vizet, inkább a szél, a vihar erejét hivatott demonstrálni, ahogy képes felkorbácsolni a nála nehezebb elemet. A dalok is ehhez igazodnak, néhol formátlanok, hol simogatnak, hol pedig felkavaróak. Első nekifutásra szétesettebbeknek tűnnek a szilárdabb, betonosabb Jordpuls-hoz képest. Ha külön hallgatunk meg egy tételt, bizony néha kaotikusabbnak, átgondolatlanabbnak tűnik elődjeinél, de egészében fogyasztva felismerhetjük benne a tudatos koncepciót. A könnyedebb hangzás, az összefolyó dalok és tisztán megszólaló hangszerek alkalmazása szinte felfrissít, akár a tenger felől érkező hűs fuvallat. A megszokott minőségi, dallamos ének hangulata is kevésbé sötét a korábbiakhoz képest, de azért marad benne megfelelő drámaiság, a folk dallamok pedig azt hozzák, amit mindenki elvár már tőlük. Természetesen műfajilag továbbra is marad a folk metal a szokásos black metalos alapozással, progresszív dalszerkezetekkel. Egyébként egyedi zenéről beszélünk ismét, amit csak behatárolni lehet, szűk zenei keretek közé semmiképp nem tudunk szorítani. Kapunk szimfónikus megoldásokat, fuvolát, zongorát, előretolt billentyűs hangokat és rengeteg kórust, tisztelgést a régi nagyok előtt (Yes, Jethro Tull, Genesis, Pink Floyd) oly módon, hogy a szolgai másolásnak jelét sem találjuk (sajnos ez az utolsó Opeth lemeznek például nem sikerült). Nincs hiány izmos, fölényes riffekben, kellemes szólókban és természetesen egy-két blast beat is belefér, ami a megfelelő helyen nagyot tud ütni! Továbbra is érződik, hogy a két zenész szabadon, kötöttség nélküli kreativitásban dolgozik együtt, csak a zeneiséget szolgálva. A hitelesség pedig a legértékesebb számomra a rock és metal világában.

   8 tétel szerepel az 50 perces játékidőn belül, a dalok átlag 6 percesek. A dalszövegek is a fagyos északi szelekről, tornádókról szólnak továbbra is az angol nyelv mellőzésével. Kiemelni az összhatás miatt nagyon nehéz dalokat, de nálam személyes kedvenccé vált záró Urvädersfången, ahol veszettül nyomkodtam az ismétlő gombot, valami fantasztikus dallamokat rejt magában elejétől a végéig. Ugyancsak érdemes kiemelni a nyitó Istid (Jégkorszak) c. dalt és a címadó tételt is. A második, Ur stjärnstoft är vi komna c. szerzemény már-már egyszerű heavy metal számként is értelmezhető, pont ez az egyszerűség emeli ki, de azért a durvább ének és némi gyorsulás is bekapcsolódik a képletbe. Az utolsó előtti, Norrskenssyner c. dalnál az Ensiferum neve is beugrott pár pillanatra a refrén miatt.
9 pont azért, mert nem emelkedik ki a többi lemezük közül, nem válik megkerülhetetlen alapművé, de szinte tökéletesre csiszolt a maga műfajában. Az album nem lett jobb, sem rosszabb az elődeinél, inkább más. Szeszélyes, rendetlen, de mögötte olyan összetartó erő lappang, ami egységbe kovácsolja a dalokat és az egész működőképes szerkezetté válik! Remekül összefoglalja és használja azokat az energiákat, amik az északi zenét olyan népszerűvé, szinte már uralkodóvá teszi már jó ideje. Nem könnyű hallgatnivaló, figyelmet és időt igényel, de ha sikerül beleásni magunk ebbe az északi világba, bizony nagyon bele lehet szeretni.
Ha minden igaz, a Vintersorg az elemekből álló négy részes sorozatot akar létrehozni, ez azt jelenti, hogy a tűz és víz albuma még hátra van. Talán megint nem kell sokat aludni a folytatásig…