I Am Anonymous (2012)

A Londonban székelő Headspace abból a szempontból kísérteties hasonlóságot mutat előző kritikám főszereplőjével, a Ne Obliviscaris-szal, hogy mindkét banda hangzóanyagai 2007-ben, és idén jelentek meg. 2007-ben az ausztrálok egy demóval rukkoltak elő, míg az angolok egy I Am című EP-t dobtak piacra. A csapatok bemutatkozó nagylemezei pedig nemrég kerültek a boltok polcaira. Az I Am Anonymous jelesül május 18-án.
Persze a címmel ellentétben a Headspace zenészei nem annyira névtelenek.
Legalábbis két fő mindenképp ismertnek mondható, és emiatt egyesek el is kezdtek "szupergruppozni”, amit én nem tartok feltétlenül jogosnak. Hisz Adam Wakeman, hiába Ozzy, és élőben a Sabbath billentyűse, saját neve alatt/saját jogon még közel sem tett le annyit az asztalra, mint világhírű faterja, a Yes egykori varázslója, Rick Wakeman. Damian Wilson pedig a Threshold énekese, és Lucassen Mester Star One formációjában is bizonyított már. A többi muzsikus neve viszont nem hiszem, hogy bárkinek is túl sokat mondana.
A stílus a két ismert úriember munkássága alapján könnyen kitalálható. Igen progresszív rock/metal, amit Nagaarum kollégám előszeretettel nevez ÁLprogresszívnek. :D
Amúgy alapvetően brit neo-prog., amin érezhető a műfaj nagy ikonjainak a hatása, amit bátran fel is vállalnak, emiatt nem válik görcsössé a produkció, a mindenáron markánsan különbözni akarástól. Ezzel együtt viszont nem mondható "copy-paste” bandának sem a Headspace!
A Stalled Armageddon misztikus kezdése kapásból szimpatikus lehet minden progger számára, aztán a fokozatosan hangosodó riff és a zongoratéma nagyon Dream Theater ízű. Sőt, Pete Rinaldi gitárszólója is leginkább Petrucciéra hajaz. De ahogy Damien is bekapcsolódik, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy miért mutat túl a Headspace is a Drímen. Egyszerűen libabőröztető énekdallamokra képes ez a fickó, a verzéi és a refrénjei is ülnek, hangjában meg benne van Geddy Lee (Rush) a Yes énekesei, és Geoff Tate (Queensryche) is. A magas tartományokban is magabiztos és kifejezetten jól áll neki ez a patetikus, magasztos, teátrális énekstílus. A Fall of Americában Rinaldi modern, mélyre hangolt riffjeire hoz nagyszerű dallamokat. Melyek becsületére válnának Tate Mesternek is! Nagy erőssége a lemeznek, hogy bámulatosan lavírozik a klasszikus prog. hangzások és a modern megoldások között. A dal hetedik perce környékén van egy zongorás, akusztikus gitáros leállás, Damian hangjára pedig olyan effektet pakoltak és a dallamai is olyanok, hogy egyből az Opeth neve ugrott be. Pete egyes riffjei, groovejai meg jól mutatnának egy Meshuggah lemezen, vagy akár egy súlyosabb Porcupine Tree nótában. A Soldier egy gyönyörű, egyszerű zongorás dal, harang-effektekkel, Damian megkapó, érzelmektől túlfűtött énekével.
Amilyet azt hiszem LaBrie-től már hiába is várunk…
A Die with a Bullet talán a kedvenc szerzeményem, a szaggatott riffek alá fajin kis zajokat pakol Adam, a billentyűszólója is élményszámba megy, Lee Pomeroy bőgőtémái ugyancsak ütősek és még az amúgy nem túl ötletesen játszó Richard Brook is kitesz magáért. A dal középrésze frenetikus, ahogy Wilson a címét tartalmazó sorokat dalolja és lépeget a közép és magas tartományok közt. A nóta végét pedig magas hangokon tolja. Zseniális!



Az In Hell’s Name is nagy kedvenc, ahogyan a finom nyitány után beindul… Lee mekkora basszusfutamokat prezentál már! Nyamiiii!!!
Egyébként szerencsére a zenészek elkerülik a stílusra oly jellemző hangszeres maszturbációkat. Vannak villantásaik, de a hangsúly a dalokon van, nem a magamutogatáson!
A negyed órás, érthetetlenül vulgáris című Daddy Fucking Loves You kezdése újfent gyönyörű, aztán természetesen beprogosodik. És a legbrutálabb gitártémák is ebben a monstrumban figyelnek.

De nem szószaporítok tovább, a maradék két nóta is rendben van és a 73 perc fölötti játékidőt sem érzem soknak, hiszen színes, változatos zenei és hangulati töltettel bír ez a debütáló lemez. Progresszív és ÁLprogresszív rajongóknak kötelező, továbbá azoknak, akik nem jöttek rá arra, hogy mi hiányzik a Dream Theater zenéjéből a kétezres évek eleje óta. Ugyanis mindazt, mindazokat meg fogják találni az I Am Anonymous-on!


 
Headspace_I_Am_Anonymous_2012
Kiadó:
Stílus:
Prog. rock/metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Stalled Armageddon (08:06)
2.Fall of America (10:28)
3.Soldier (03:44)
4.Die With A Bullet (08:24)
5.In Hell's Name (09:31)
6.Daddy Fucking Loves You (15:00)
7.Invasion (08:27)
8.The Big Day (09:54)
Írta:
oldboy
2012. június 17., vasárnap, 10:49
Facebook:
Koncertek
© 2001-2021 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.007 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'lij83n2vasc6kch5nie9avo1f1','','szoveg|s:7:\"ZZVNJKO\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:10:\"rendet.php\";lyricsrow|i:1;','3.235.175.15','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1