The Estrangement Process (2012)
Ha létezne olyan egyenlet, aminek a bal oldalán a következő szavak szerepelnek: Mosonmagyaróvár, Carcass, At The Gates, death/thrash metal, arra még a gyenge matek tudással rendelkező, de közepesen tájékozott hazai metal rajongó is rávágná, hogy Casketgarden. Nem véletlenül!


Ők azok, akik az egyik legjobb minőségben tálalják azt a stílust, amit a fenti 2 említett zenekar is képvisel.
Közel másfél évtizede működő, Tóth Balázs fő dalszerző vezette zenekar túl van nagyon sok hazai/külföldi koncertezésen, bár az utóbbi 1-2 évben csend volt a zenekar háza táján. Ezt töri most meg a legfrissebb The Estrangement Process kiadványuk.

Azt az elején el kell árulnom, hogy az első perctől kezdve szeretem a zenéjüket, de a legutóbbi Incompleteness In Absence valamiért kimaradt eddig az életemből. Úgyhogy főként az általam nagyra becsült Open The Casket, Enter The Garden albumhoz tudom az új lemezt leginkább hasonlítani. Amire rögtön felkapja az ember a fejét, az az igen erőteljes, tiszta hangzás, iszonyat jól szól a cucc! Ezt a „horzsoló” hangzást az eddigiektől eltérően nem a Denevér Stúdióban érték el, hanem a SuperSize-ban rögzítették az anyagot. Nem csak az eddigi legjobban megdörrenő kiadványuk, hanem akár a hazai csapatok számára is példaértékű, követendő lehet.
Persze jó témák, ötletek nélkül mit sem érne az egész. Megnyugtatok minden rajongót, itt sem érheti panasz Balázsékat! Nincs semmi újítás, amire nincs is szükség: játsszák amihez értenek, nem is akár hogyan! A receptet már régen megírták az elődök, az alapanyagokon sem kellett változtatni, a tálalás amiben lehet variálni. De hát ebben sincs újdonság: érezhető, hogy a zenészek nem csak hogy értik a dolgukat, és vérükben van skandináv death metal stílus, és nyilván rajongóik is egyben. Aki eddig is szerette/ismerte a Casketgarden-t, az tudja mire számíthat úgy is.
Éppen ezért nem is tudnék nagyon kiemelni egy tételt sem, és nem is akarok, egységesen magas a színvonal, nem unatkozunk egy percre sem! Talán van 1-2 olyan tétel, ami „csak” átlagos, szigorúan az ő mércéjükkel nézve, de ezt nyilván nem lehet hibaként felróni. Amúgy nagyrészt megy a „tuka-tuka”, de persze sokszor rákapcsolnak magasabb fokozatra, mint ahogy lassabb, gitárszólókkal tarkított részek is akadnak bőven. Amennyire a stílus keretei engedik, kihasználnak mindent, változatos lett a lemez, rengeteg fogós témával. Ha negatívat még is meg kellene említenem, az az ének lehet egyesek számára: picit egysíkú az extrém vokál (a Dew Scented-ben hallhatunk hasonlót), mondjuk engem nem zavar, mert passzol a zenéhez. (Akik ismernek, tudhatják rólam, h pl a Meshuggah-t is úgy szeretem, ahogy van). Ettől függetlenül ebben lehet akár még fejlődni.


Nem is szaporítom tovább a szót, mert nincs miről: CD-t a lejátszóba be, fejhallgató a fejre, hangerő felteker és play. Hallgatni kell, aki szereti a göteborgi death metalt, az nem fog csalódni, hallgatatja magát a lemez úgy is.

Casketgarden_The_Estrangement_Process_2012
Kiadó:
Stílus:
melodic death/thrash
Értékelés:
 
Pont
: 8.1 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Black Hole Maelstorm (3:27)
2.Unlike (4:08)
3.They (3:59)
4.A Machine Within (4:01)
5.So Eager To Play (3:53)
6.Confess (3:24)
7.The Eternal Tremble (5:32)
8.Disgusting Soul (2:27)
9.The Minus Terminus (3:21)
10.Where Sanity Ends (3:43)
Írta:
Perszepeta
2012. június 8., péntek, 00:41
Facebook:
Perszepeta 2012. június 29., péntek, 15:35
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Hmm köszi, hogy szóltál, akkor illene majd lecserélnem :-)
cannibanile grinder 2012. június 29., péntek, 14:28
cannibanile grinder
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 386
Ezen a kepen meg a regi felallas van,az uj dobos a brutalis,technikas death metal Dephts Of Depravitybol van,eross felallas!!!
Nagaarum 2012. június 29., péntek, 10:29
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bjorn666 üzenetére:



Ismételni tudnám magam csak. Vagy a szervező promotálta a koncertet ezzel a képpel vagy a Hammer választotta. A Hammer előszeretettel szed le képeket netről, mostanában fészbukról. Pont az új lemeznél is valami félresikerült baromkodós képet raktak be rólunk az e-mailben elküldött 4 féle, hivatalos, nagy felbontású promo fotó helyett...

De amúgy tényleg tök mindegy ez.

Úgysem töröm meg a prekoncepciód. :-)


De, éppenséggel épp most törted meg... Ez így már inkább érthető.
bjorn666 2012. június 29., péntek, 08:03
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Válasz Nagaarum üzenetére:



Ez a kép még a Metal Hammerben is benne volt, mikor a bandák 10, illetve 15 éves évfordulókra készültek. Onnan a XV és az iksz (tényleges iksz helyett szmájlit húz be a fórummotor :-D).


Ismételni tudnám magam csak. Vagy a szervező promotálta a koncertet ezzel a képpel vagy a Hammer választotta. A Hammer előszeretettel szed le képeket netről, mostanában fészbukról. Pont az új lemeznél is valami félresikerült baromkodós képet raktak be rólunk az e-mailben elküldött 4 féle, hivatalos, nagy felbontású promo fotó helyett...

De amúgy tényleg tök mindegy ez.

Úgysem töröm meg a prekoncepciód. :-)
9000Sanyi 2012. június 29., péntek, 07:15
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Előre is elnézést kérek, de ez jutott eszembe:

Jaj! Nem mindegy ez Uraim!
Ne vájkáljunk már a múltban!
Értékeljük a zenét, ami - szerintem! - jó.
--
9000Sanyi
Nagaarum 2012. június 29., péntek, 07:02
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bjorn666 üzenetére:



Ezeket a képeket CasketIsti és a Black Metal clubos Tóth Balázs használta előszeretettel. A zenekar sosem használta "hivatalos" dolgokhoz. Ha volt bármilyen hír vagy promociós duma, amihez ez volt kapcsolva az nem a zenekartól származik.


Ez a kép még a Metal Hammerben is benne volt, mikor a bandák 10, illetve 15 éves évfordulókra készültek. Onnan a XV és az iksz (tényleges iksz helyett szmájlit húz be a fórummotor :-D).
bjorn666 2012. június 29., péntek, 06:40
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Válasz Nagaarum üzenetére:



Én láttam azt a képet még régebben a Casketgarden hivatalos Myspace oldalán. Még a terpesztőset is. De ahogy figyeltem, már nincs ott.


Ezeket a képeket CasketIsti és a Black Metal clubos Tóth Balázs használta előszeretettel. A zenekar sosem használta "hivatalos" dolgokhoz. Ha volt bármilyen hír vagy promociós duma, amihez ez volt kapcsolva az nem a zenekartól származik.
Nagaarum 2012. június 28., csütörtök, 23:25
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bjorn666 üzenetére:



Tökre egyet értek veled! De mivel a felsorolt zenekarok (ill. további hatásaink pl. Eucharist, Gates of Ishtar, Dawn, újkori Carcass) már alakulásunkkor se nagyon léteztek, vagy elkezdtek vegetálni, mi csak folytattuk az általuk megkezdett utat magunk szórakoztatására. Nem kell hogy mindenkinek tetszen, az is elég ha nekünk tetszik :-) Písz.
Érdekes, hogy ezernyi sztóner banda nyúl a Sabbathtól senki nem szól egy szót se, és ezernyi ugyanolyan raw black, brutal death metal banda van, meg pumacipős thrash és persze mind trú.
Németországban pl. ennek az eredeti felfogást követő melodic deathnek is ezekhez hasonló undergroundja van. Melodeath fanzinek is létezenek.

A képnek egyébként a Casketgarden zenekarhoz semmi köze, a két énekes agy követte el. Lelkük rajta. A zenekar (!) semmilyen hivatalos formában nem használta ezt...ennyit az elvekről.

cső, balázs -cg


Én láttam azt a képet még régebben a Casketgarden hivatalos Myspace oldalán. Még a terpesztőset is. De ahogy figyeltem, már nincs ott.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render