17th Street (2011)

Azt hiszem nem én vagyok az egyedüli progger, akinek az életéből eddig kimaradt a San Franciscóban székelő Hammers of Misfortune. De szerencsére hallótávolságomon belül került az idei, ötödik nagylemezük a 17th Street. Ami olyannyira meggyőzött, hogy gyorsan be is szereztem az előző lemezeiket is! Ugyanis egy olyan hibrid zenét játszik ez a 6 tagú formáció, ami elég szokatlan, egyedi. Okosan ötvözik a thrasht, a heavy metalt, a folkot és a prog. rockot, mindezt 2 női és egy férfi énekes tolmácsolásában. Ráadásul a hölgyek hangszeres zenészek is, az egyikük gitározik, a másik pedig a billentyűket kezeli. Bár még nem volt időm az első négy lemezüket teljesen kivesézni, annyit azért sikerült leszűrnöm, hogy azokon több volt a női ének, mint a 17th Streeten.
De lássuk mit talál az, aki ellátogat a 17. utcába!
A 317 egy szinte post metalos riffel indít, de hamar bekapcsolódik a szinti is, vagy épp Hammond orgona, fene tudja, a lényeg, hogy a ’60-as, ’70-es évek klasszikus hangszíneit hallhatjuk viszont. Joe Hutton hangja mintha mélyült volna az előző lemezekhez képest. Most sem énekli le a csillagokat az égről, de szívét-lelkét beleteszi minden egyes szóba, mondatba! A címadóban már kapunk némi női éneket is, bár itt is Joe hangja dominál, aki itt úgy nyomja, mint a Volbeat énekese. A riffek thrashesek, de a Hammond ebben a dalban is alapoz, szóval több, mint érdekes a végeredmény. Egyébként a Mastodon is megemlíthető, de inkább a kísérletező kedv miatt, nem konkrét zenei párhuzamként.
A harmadikként felcsendülő, bőgővel nyitó The Grain a lemez csúcspontja! Már a verzék is lélekbe marók, de a refrén maga a CSODA!!!
Libabőr ezerrel, elérzékenyülés, könnyekig hatódás…
Rám ekképp hat.
Zeneileg a Queensryche két Mindcrime lemeze is beugrott, ének szempontjából pedig a mi Holdampf Gáborunk ihletett, érzelmes, kifejező előadásmódja, hangszíne.
Ha csak ezt az egy dalt írta volna meg a John Cobbett gitáros vezette banda, számomra akkor is ott lennének a prog. zenék nagykönyvében!


A Staring még zeneileg is egy doomos riffel operál, Joe pedig tiszta Holdampf Gabikét nyomja benne! A Day the City Died egy Queenesen játékos, musicales dal, de metalos megközelítésben tálalva. A Romance Valley egy thrashes, punkos lendületű pörgős szerzemény. Ahogy a második perctől kezdődően a veszett riffelés és kétlábgép alá beúszik a Hammond-szőnyeg, az nagyon cool!
A Summer Tears meghozza az előző dal címéből sejthető, de mégis elmaradó romantikát. Joe megint nagyszerű dallamokat talált ki, a női vokalizálás csak fokozza a hangulatát ennek a Pain of Salvation-rokon nótának. A szólóban pedig sír, rí a gitár, ahogy a nagykönyvben meg van írva! A Grey Wednesday a VoiVod „rákennróólos” dalaira hajaz, meg újfent a Volbeat-re. A lemezt a Going Somewhere zárja, ami egy nagyívű, kifejtős téma, 10 percével az album leghosszabbja is egyben. Az alap riff egy koszos, füstös, bluesban gyökerező, menetelős dallam, aztán felpörgetik a tempót és eltolódnak a gitártémák is a heavy és thrash metal felé. Természetesen a billentyű is bekapcsolódik a mókába a dal közepe felé, nehogy véletlenül is hiányérzetünk legyen!

És nem is lesz a lemez végéig!
Olyannyira, hogy ne lepődjön meg senki, ha erős késztetést érez a play gomb újbóli megnyomására!




 
Hammers_of_Misfortune_17th_Street_2011
Kiadó:
Stílus:
Prog. metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.317 (3:39)
2.17th Street (4:41)
3.The Grain (7:14)
4.Staring (The 31st Floor) (3:47)
5.The Day the City Died (4:30)
6.Romance Valley (5:19)
7.Summer Tears (6:37)
8.Grey Wednesday (3:58)
9.Going Somewhere (10:05)
Írta:
oldboy
2011. november 22., kedd, 10:38
Facebook:
oldboy 2011. december 1., csütörtök, 09:48
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Nagaarum üzenetére:

Nem sok lemez van a HP-n amit azért hallgatok meg újra, mert újra szeretném pontozni, de ez ilyen lett. Érdekes, hogy az ilyen lemezek elsőre nem is tetszenek nagyon, de valami érték feltűnik, ezért 8 pontot kapnak. A Valborggal voltam még így. Az is 8-on kezdte, de 10-ig felértékelődött. Ezt most hallgatom egyben másodszor, és kíváncsi vagyok mi lesz a végső eredmény.


Első hallgatásra engem se győzött meg 100%-osan, viszont éreztem, hogy nem egy átlagos cucc. Aztán hallgatásról-hallgatásra egyre jobban tetszett, mindig feltárult valami új szín, érdekes megoldás, amit korábban nem vettem észre. Engem egyértelműen a hangulatával, az őszinteségével, tisztaságával vett meg magának, a hangszeres pontatlanságok, főleg a fura dobtémák teljesen másodlagos jelentőségűek. Az viszont tény, hogy a két hölgy ének téren ezúttal nagyon háttérbe szorult, hisz a korábbi lemezeken voltak olyan dalok is, amiben csak női ének volt. De mivel én nem vagyok Sheol, nem zavar a dolog... :-p
Nagaarum 2011. december 1., csütörtök, 09:05
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Nem sok lemez van a HP-n amit azért hallgatok meg újra, mert újra szeretném pontozni, de ez ilyen lett. Érdekes, hogy az ilyen lemezek elsőre nem is tetszenek nagyon, de valami érték feltűnik, ezért 8 pontot kapnak. A Valborggal voltam még így. Az is 8-on kezdte, de 10-ig felértékelődött. Ezt most hallgatom egyben másodszor, és kíváncsi vagyok mi lesz a végső eredmény.
--
A sátán rossz. X.
Nagaarum 2011. november 28., hétfő, 10:58
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Ez a The Grain tényleg nagyon jó! Mély érzelmeket húz ki az emberből... Hozzáér a torkomhoz. :-O
--
A sátán rossz. X.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render