Hellforged (2006)
Nehézkesen, de elérkezett végre a várva vár új Demonlord album. Vajon megérte –e a várakozást?

Lássuk csak, a lemez a hangzást tekintve elég jól szól, de még lehetett volna csiszolgatni. Azért már ez is bőven elég egy jó heavy metal albumhoz. Így a harmadik lemez táján már kiforrottnak tűnik az együttes zenei világa, nekem személy szerint maga az egész album is egységesebb képet nyújt, mint a korábbi lemezeik. Ha visszaemlékezünk, az első korongon pár kiugró teljesítményű szám mellett jócskán voltak gyengébb számok is. Itt most már teljesen egyforma szintű igazi germán dallamos heavy metal hallható. Ezt a különböző színesítő elemek is, mint pl.: az, hogy a Kill the lord számot a szaxofon hangja erősíti, is elősegítik. Persze a szokásos kétláb- dobos témák és metal sikolyok is szerepelnek éneként, ami amúgy is erőssége az együttesnek. A metal berkein belül kicsit modernebbnek is tűnik az egész album, a gitárok szokás szerint jól szólnak, amit erős gitárszólókkal még erősítenek is. A lemezen egy lassabb szám is szerepet kapott a Find a goal, ami szerintem nagyon jól sikerült, amolyan igazi metal líra Demonlord módra. Még a kemény rockerek is összebújhatnak ennél a számnál.

Az biztos, hogy Magyarországon a legjobbak közé tartoznak, talán érdemes lenne külföldön is népszerűséget szerezniük. Reméljük még sok ilyen és ettől jobb lemezt hallhatunk a Demonlord zenekartól.

Honlap: http://www.demonlord.tk/
Kiadó: Hammer Records
Demonlord_Hellforged_2006
Stílus:
Heavy Metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
Dalok:
1.Cheap Salvation
2.Lay Of The Folly
3.Return To Nowhere
4.Murder One
5.Kill The Lord
6.The Relic (Evil Haunting)
7.Demonlord
8.Payback Time
9.Find A Goal
10.Morphing Into Real
11.The Piper Is Back
Írta:
NorthWar
2006. március 2., csütörtök
Facebook:
Freedom Call – Demonlord - Invader - 2013. október 11. - Budapest, Club 202
Koncertbeszámoló, bahon @ 2013. október 14., hétfő, 00:06
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render