A
Samael rajongók két csoportra oszthatók: az 1996-os
Passage című lemez az elválasztó, tehát "-tól" és "-ig" fanok léteznek. Persze, biztosan vannak kivételek, de számuk elenyésző. Személy szerint a "-tól" csoportba tartozom, úgyhogy csupasz háttal várom az "-ig"esek ostorcsapásait e kritika miatt.
A svájciak industrial metalja közelíti meg leginkább azt az elképzelést, ami megfogalmazódott bennem az ipari és a fém keverékeként. Nem sok indusztriális metal banda létezik, amire azt mondhatnám, hogy na igen, ez már valami. (Múltkor is itt volt ez a
Dominanz...na, az nagyon gáz, ráadásul pofátlan
Samael kópia, így duplapluszrossz.) De nem csak a két stílus házasításában járnak élen a svájciak (legalábbis nálam), hanem abban is, hogy olyan hangulatvilágot találtak maguknak, ami csak rájuk jellemző. E hangulat rabságában élek a
Passage megismerése óta, de sajnos maradéktalanul, mert a mérvadó mesterművet meg-megközelítették ugyan, de folyamatosan annak árnyékában alkotnak.
Tehát adott az 1996-os alapmű, aztán jött az 1999-es keltezésű
Eternal, ami ugyan gyengére sikerült, de voltak azért jó pillanatai. Hosszabb csend után 2004-ben rukkoltak elő a
Reign Of Light-tal, ekkor végre fellélegeztem, gondolva, nincs minden veszve. A 2007-ben megjelent
Solar Soul egy rutinos szinten tartás volt, vegetálásnak nagyon is megtette, majd a 2009-es
Above-ot hallgatva fogtam nagyon a fejem, mikor felkavarták az "-ig"-es korszakuk állóvízét, mindezt "-tól"-os köntösbe bújtatva. Nem kellett volna bolygatni a múltat, ami volt, elmúlt. Nem is sikerült nekik, de mindegy.
Itt van tehát a
Lux Mundi, amivel újra visszatértek az újkori
Samaelhez. Olyannyira, hogy a
Reign Of Light és a
Solar Soul lemezeken hallható keleti dallamokat ezúttal teljesen kiirtották (amikkel személy szerint semmi bajom nem volt, sőt...). Tehát egy nagy - ám mégsem annyira nagy - kanyar ez a svájciak munkásságában, amivel a
Passage irányába navigálta
XY, a zenekar lelke a
Samael útját. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez az a lemez, ami a legközelebb áll a már oly sokat emlegetett
Passage-hez, de a két album között eltelt mintegy 15 év hatásai, tapasztalatai mindenképpen ott lapulnak a dalokban - még ha nem is kézzelfogható módon.
Nem boncolgatom külön-külön a dalokat - nem látom értelmét. Nem látom értelmét, mert ez a tucatnyi dal annyira egységes - mondhatnám, hogy egy kaptafára készült mindegyik. Nincsenek itt igazán kiemelkedő dalok, mint például anno a
Shining Kingdom, a
Jupiterian Vibe, a
Rain, vagy az
Angel’s Decay volt - és még sorolhatnám, hiszen a "nagy mű" elejétől a végéig hatalmas dalokkal van megáldva -, éppen ezért lehet kemény dió a
Lux Mundi azoknak, akik nem tudták folytatni egy-két hallgatás után a lemezzel való ismerkedést. Nekem is gondot okozott az elején, pedig oda meg vissza vagyok értük…
Mindent összevetve egy igazi
Passage utánérzésű lemezt tett le arra a bizonyos asztalra a zenekar, tehát a fanoknak nem lehet okuk panaszra. Akik pedig a
Worship Him/Blood Ritual/Ceremony Of Opposites Samaelre esküsznek, azoknak úgyis mindegy.
Nem siránkozok, amiért nem készült el a tökéletes
Passage második része, mert ilyesmi még nem fordult elő egyetlen zenekarral sem, miért pont velük történne? A kilenc pont egy elfogult kilences, az objektív vélemények kevesebbre értékelik a lemezt, de nekem így jó.