Tudósok
Öntudomány (1998)
A fővárosi dadaizmusban lépkedő jazz fertőzte Tudósok bagázsról már nem először írok, így ki is hagyom a felesleges köröket, nézzük a második nagylemezét (vagy elsőt?!) drMáriás vezetésével, amúgy egy hangyafasznyit mégis csak kalauzolnám a kedves olvasót; a 80-as évek elején alakult a zenekar Újvidéken és csak 1991-ben jöttek Magyarországra az egykori Jugoszláviából, demós és egyéb dolgaikat leszámítva a 1997-ben jelent meg a Bahia gondozásában a tisztAtiszt, mely CD-rom volta végett nem is tekinthető valósan debütnek. Az akkori felállás: evidensen mindenes drMáriás, Kovács Benedek gitár, Bartha Krisztián dob, Dezső Tóni bariton szaxofon illetve Dario M. két dalban is színesíti a palettát hegedűvel és sopelával. Ha most azt gondoljuk, hogy a dolog nem volt elborult és nagyon-nagyon kísérleti, akkor hatalmasat tévedünk...


Az Öntudomány már címében is magában hordozza azt a morális megfeneklést az ön és annak perspektívikus személyiség szeánszával, amely éppen abból adódik, hogy a zene több szempontból is öncélú, önkritizáló és a társadalmi konvenciókra is úgy tesz rá, ahogy csak bír. Rengetegszer érzem, hogy a túlságosan is virtuóz szaxofon játék és az elborult vokál illetve szövegek nem segítik a befogadást. Miért is tennék? Ha te öncélúan önmagadnak zenélsz, akkor hol érdekel téged a hallgató?
Ettől még korántsem rossz, csak ahogy mondani szokás; nehéz falat, keserű ízzel, de ha lenyelted, akkor laktat... hiszen az energikus összjáték a lecsupaszított és kaotikus hangzásvilággal valahogy mégis csak egészet alkot hisztérikus és önismétlődő jammelése közepette is, melyre gyakran reflektál izomból a kísérletező és korát meghazudtoló bátorságú koncepció az akkori idehazai szférát tekintve. Ha leszámítom a süvöltő és kicsapongó szaxofon játékot, akkor alapvetően egy primitív, ám disszonáns puritanizmusát átlépni nem képes punk zenét kapunk, amely jellemző volt az adott korra, ha belegondolunk olyan nevekbe, mint Trottel, VHK, Korai Öröm, Lenin Körút, Kontroll Csoport, Sziámi és a múltban elnyomott, de mégis csak most igazán erölködő többiek, de ez már gyerekek történelem. S a Tudósok is az - ha kérjük - ha nem, no meg elnézve a hazai undergound és alternatív halmazainkat, főleg nem tudunk mást tenni. A jazz-rock zúzdák és lépegetések mellett a deviancia fúziói engednek betekinteni A Szabad Tudományos Akadémia Önkutatási Anyaga'ba... mint példának okáért az elbeszélõ költemények „hada”... és egy valag nyakatekert és remek gondolat mellett. 



Lehet gyűlölni és nem szeretni, hallgatni és kedvelni, hárítani és persze magunkénak érezni, de a Tudósok és kedves doktorunk a hazai színtér barlangjaiból fel-fel törve igenis múltat, jelent és jövőt is ír. Nehéz és magának való album ez, tele kellemes és kellemetlen rétegekkel, melyek úgy épülnek egymásra, mint az izmok és inak a csontjainkra, ezért kiválogatni nem csak képtelenség is, hanem egyszerűen bűn, hiszen megbillen a mechanika és a kísérlet kudarcba fullad!

Tudosok_Ontudomany_1998
Kiadó:
Big Ear Records ˇ
Forgalmazó:
Stílus:
Kísérletező tudósok...
Értékelés:
 
Pont
: 8.1 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.bevezetõ
2.TUDAT
3.LÉT
4.SEB
5.SZÍV
6.ARC
7.SEBESSÉG
8.HELY
9.ISMERET
10.SZERETET
11.ÚT
12.KUTATÁS
13.LÉLEK
14.SZOLGÁLAT
15.VILÁGÛR
16.kivezetõ
Írta:
haragSICK
2011. július 30., szombat, 22:31
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render