Vrag
Avarkoporsó [demó] (2011)
A szombathelyi Witcher kapcsán már foglalkoztam részben Neubauer Roland érintette halmazzal, a hazai Vrag teljességében az ő egyszemélyes projektje, melyet szintén Szombathelyen hívott életre 2010-ben. Még abban az évben kiadta A Természet Útján... címet kapott demót, melynek gyér hangzása végett nem túlságosan értékelhető képződmény, de arra jó volt hogy bemutassa azt a mély és melankolikus életuntságot és az ehhez kapcsolható komoly gondolatok szövegi és zenei koncepcióját. Ennek lepárlata a kritikánk tárgya, illetve idén a Darkness Shade Records kazettán kiadott egy érdekes válogatást. Érdekessége abban leledzik, hogy egyszer kazettán jelent meg gondolom korlátozott darabszámban, illetve a két demó dalai kerültek rá angolul, s mindez a Forever on the Way of Nature Demo Collection 2010 – 2011 fut, de térjünk csak vissza a második anyaghoz. A külsőségek gyengék és a hangzás se éppen a legjobb stúdiók keverőpultjait juttatta eszembe, azonban megszokhattuk, hogy ami az undergroundból szakad fel, ott lelünk rá, attól ne várjuk a csúcsot, elégedjünk meg a soványka szikrával, amelyből idővel nagy tűz kerekedhet.

Az írott CD-n kiadott szerzőiben vezeklő demó lényegében három hosszú dalon keresztül gördül, vánszorog, sír és vesztegel. Zeneileg egy nagy álomhoz tudnám hasonlítani, melyben a rémségek és az életbe vetett hit egyaránt megroskad és semmibe hullik, így tehát olyan nevek jöhetnek számításba, mint a Burzum vagy a Mütiilation, esetlegesen a Nargaroth. Semmi megváltó vagy hatalmasat nem vonszol hordalékaként magával a demó, de kietlen atmoszférája és délceg vezeklése a vegetáció tornácán mindenképpen figyelemre méltó.



Kíváncsi vagyok a kazettán megjelent jobb hangzással és angol nyelvű verzióra, de azt már majd nem nektek! Írhatnám, hogy jó éjszakát, de az Avarkoporsó álmai koszosak és a mélybe húznak...


Vrag_Avarkoporso_demo_2011
Kiadó:
Szerzői kiadás .
Stílus:
Depresszív fekete fém halom...
Értékelés:
 
Pont
: 8.6 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Avarkoporsó Part 1. (10:44)
2.Bánatút (7:17)
3.Avarkoporsó Part 2. (10:33)
Írta:
haragSICK
2011. július 16., szombat, 12:46
Facebook:
Vrag - Remete (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. június 21., szerda, 09:18
Solus / Vrag - Awakening of the Hungarian WitchWoods MC (2015)
Kritika, emp @ 2016. január 17., vasárnap, 20:47
Vrag - Bánaterdő (2014)
Kritika, mike666 @ 2014. október 7., kedd, 11:08
Witcher - Úttalan utakon [demó] (2010)
Kritika, haragSICK @ 2011. június 19., vasárnap, 18:46
Koncertek
© 2001-2021 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.008 seconds to render
Query failed:
INSERT INTO `session` (
`id`,`user`,`data`,`ip`,`useragent`,`bot`, `rnd`)
VALUES (
'r55trss8cjqk45re8ikek6h6o1','','szoveg|s:7:\"QHEGKKT\";koncert_helyszin|i:1;groups|a:0:{}language|s:2:\"hu\";lyricsfile|s:12:\"neurosis.php\";lyricsrow|i:1;','54.227.97.219','CCBot/2.0 (https://commoncrawl.org/faq/)','0', RAND()
)

Error: Incorrect integer value: '' for column `femforga_femforgacs`.`session`.`user` at row 1