A felvidéki progresszív banda még 2000-ben alakult Szőgyénben,
Veszett Kutyák néven. Kezdetben átvett dalokkal járták a különböző rendezvényeket, majd csak 2003-ban, az új basszusgitáros érkezése után kezdődött el a saját dalok írása. Az énekesi poszt is többször cserélődött, de 2006 második felétől számítva mondható, hogy stabil a felállás és összeszokott a banda.
Ennek eredményeképpen 2007-ben rögzítettek egy demo anyagot, majd 2009-ben írtak egy dalt a Szlovákiai Eurovíziós dalfesztiválra is. 2010-ben
Roland Grapow (
Masterplan, ex-
Helloween) stúdiójában elkészülhetett
Henry Tóth (
Elán) producer segítségével
az "
I would like to stay" című 5 számos maxi.
...és elérkeztünk a jelenbe: Szlovákia legnagyobb lemezkiadója kiadja a banda bemutatkozó lemezét.
Az előzetesek után kíváncsian vártam a kész dalokat, mert láttam fantáziát a bandában. Kevés olyan felvidéki banda van, akikre azt mondanám, hogy "szívesen hallgatom, mert jók". Hozzáteszem nem is igazán ismerem az összes bandát, főleg nem a lemezeiket, de a
MadDogX nem várt meglepetésként hatott.
Az anyag arányosan és szépen szól,
Roland Grapow-nak és
Henry Tóth-nak köszönhetően. A zenéjüket nem szeretném sem bekategorizálni, sem más bandákhoz hasonlítani, inkább nevezzük csak progresszív rock-nak egy kicsit keményebb felfogásban.
Simon Krisztián – basszusgitár, Szűcs Arnold – gitár, Takács Zsolt – gitár, Csókás Patrik-dob, Berek Tibor - ének
Amikor átküldte az énekes az anyagot és elkezdtem hallgatni, próbáltam belekötni a dalokba, de egyszerűen nem lehetett. Az olyan dalok, mint a
The son of dawn Joe Satriani-s szólójával, a
Keep The Faith egyből rögzülő refrénjével, a
Personal Life lebegésével, a kicsit
HIM-esen kezdődő
Liberation és a gyönyörű lírai
I would like to stay dalok olyan pozitív hatással voltak rám, hogy meglágyult a szívem, de említhettem volna az összes dalt, mert mind remek alkotások. Vannak dalok, amikben nagyobb adag progresszivitás van és vannak a könnyebben befogadható, mondhatni sláger nóták. Külön a zenészeket nem fogom dicsérni, mert nagyon profin nyomják.
Én úgy gondolom, hogy ezzel a lemezzel kinyílhatnak a kapuk akár külföld felé is és ehhez drukkolok is nekik. Le a kalappal a banda előtt. Már most várom a következő lemezt!
Aki szereti a progresszív zenéket és egy kicsit is szeretne kikapcsolni ebben a rohanó világban, annak mindenképpen csak ajánlani tudom. Ennyire minőségi és magával ragadó dalokat én még nem hallottam egy isten háta mögül érkező bandától.
Sok sikert!