"Nézem, ahogy az Úristen egy bőrnoteszbe jegyzetel és azt mondom, óriási tévedés.
Nem vagyunk különlegesek.
De nem vagyunk a világ szennye és mocska sem.
Egyszerűen vagyunk.
Egyszerűen vagyunk, és minden csak megesik velünk."
/Chuck Palahniuk - Harcosok klubja/

Az orosz illetőségű Amber Tears-ről azt hiszem ez idáig csak nagyon kevesen hallhattak-olvashattak. A csapat 2002-ben alakult Pemzában, s 2006-ban jelentkeztek első debütükkel, melyet a Stygian Crypt Productions adott ki és terjesztett nem túl nagy sikerrel. Tavaly aztán egy újabb nekirugaszkodással és az évek alatt összeállt dalokkal a BadMoonMan Records égisze alatt jött ki, ami ugyebár a nagy Solitude Productions család egyik oszlopos tagja. Ezzel azt hiszem már természetesnek vehetjük a szép nyomdai munkát (amely nekem túl fantasy jellegű a mély zenéhez mérten), gyönyörű diszket és korrekt hangzást. Orosz barátaink a folk-gothic-doom-death pilléreit erősítik.

Lassú és cammogó muzsikájuk a melankólia és létvesztés dekadenciájaként jelentkezik és áll szembe a boldogság tavaszi ébredésével. Míg ez a zene alapvetően az ősz haldoklása és a tél fagyos birodalmának leheletével ízesti meg mérgezett szőlőnk a nagy népzeni vacsoránknál. Utóbbi valóban eresen van jelen, de ettől függetlenül a koncepció alapja és az egész Key to December némileg sarkítva a lengyel Cemetery of Scream 1995-ös Melancholy-jára hajaz. Természetesen a hasonlatnak vannak buktatói, hiszen a lengyeleknél néhol jobban elrugaszkodnak, s vannak sokkal modernebb részletek is benne, ilyen pl. az Away from the Sun instrumentális utolsó percei. A kesergés és életuntság mögött ott tobzódik, s lassan meg-megnyílnak a szépség és éteriség felemelkedő oszlopsorai, a csarnokok friss vízzel telnek meg és valahol távol egy harcos útra kél, hogy megkeresse az elátkozott varázslót, megszerezze a kulcsot, amely népének és családjának jövő záloga. A történetből nem derül ki, valójában sikerrel jár-e, de egy nagy és hosszú vándorlás közben felmerülő életről és boldogságról tanúskodó magányban született gondolatokat, remekül reprezentálja, kifacsarva a lelkünk, ahogy a pultos a citromot, s túl érzékennyé válni, akár a szerelmes, a párjának ajkain. Aztán a délceg utazás puritán vergődéssé lesz, érzéketlenné és meghasadttá...


Az emlékezés, elmélkedés és derengés hármas pillérjét kapjuk kézhez, gazdagon illusztrálva hangulatokkal és beteljesülésekkel, amin még az orosz anyanyelv se von le valós értékeket, sőt – még személyesebbé, mélyebbé és valósabbá teszi ezt a csodálatos varázslatot, ami annyira nem is misztikus, egyszerűen: metamorfózis.