"Adva van egy korosztálynyi életerős férfi és nő, akik egy értelmes célt szeretnének szolgálni. A reklámok hatására évek óta felesleges ruhákat és kocsikat hajszolnak. Egész nemzedékük gyűlölt rutinmunkákat végez, csupán azért, hogy megvehessék ezeket a szükségtelen holmikat. -A mi korosztályunk nem élt át háborúkat és gazdasági válságokat, mégis háború pusztít szívünkben, és egész életünk egyetlen lelki válság. Forradalomra készülünk a kultúra ellen. Krízisünk spirituális természetű, és végigkíséri életünket. -Az ilyen emberek csak a rabszolgaság révén ismerhetik meg a szabadságot és a megfélemlítés révén a bátorságot."
/Chuck Palahniuk - Harcosok klubja/

Az ukrán illetőségű és egyszemélyes felindulásból elkövetett igényes dark-doom Raventale kapcsán már írtam a 2009-es Mortal Aspirations-ről egy rövidebb szösszenet, így a felesleges köröket nem tekerném le újra. Szóval a lényeg, hogy Astaroth újabb anyaggal örvendezteti meg a tavaszi tájat, amely a tél burka alól még mindig csak lassú léptekben képes kikecmeregni, s bizony-bizony az egyik kedvenc kiadónk, avagy az orosz BadMoodMan Music megint némi fájdalmat és sötétséget zúdít forrongó világunkre és szürke, bürokráciában tocsogó mindennapjainkra. A hangzás professzionális a tavaly évvégén kijött korong designja pedig csodálatos. Aranyba mártott papíron, szépiában tündöklő gyönyörű fedő és booklet. S hogy milyen maga a zene?


Kérem szépen, a hosszú dalok nyújtott dallamai keserűségünk minden eszenciáját átmarva olyan mélyre húznak, ahol a mélység szó, mint értelem elveszik, helyette az üresség marad. A már megszokott doom témák egészülnek ki dark és black malmokkal, melyek lassan őrölnek, apró szeletekre metszik megtépett lelkünk, mi pedig mint Pilátus kutyái átadjuk magunkat egy felsőbb hatalomnak. Ugyanazokkal a szegmensekkel dolgozott most is ukrán barátunk, mint az előző lemezen, így igazából önismétlésbe kezdhetnék, de ezt is kihagyom. A változás csak annyi, hogy az After még összetettebb, mélyebb, gyönyörűbb, s persze érettebb, mint tavaly előtti társa – persze ennek is van egy ellentétes aspektusa, hiszen a Mortal Aspirations sokkal kísérletezőbbre sikeredett – s talán ez az egyetlen igazi hátránya a negyedik nagylemeznek; kiszámítható és letisztult. Utazás a könnycseppek tengerén át a gyomorsav dédelgette altatók és idegnyugtatók bevérzett belsőségeibe, melynek végeredménye egy félrebillent öngyilkosság és egy valóban halálig tartó fekély gyomrunk oltárán, mely emlékeztet minden egyes pohár vodka vagy pikáns étel után, hogy bizony voltunk mi mélyen, de nem eléggé hogy kiléphessünk. Ugyanis az új Raventale nem vágatja fel velünk az ereink, ó de nem ám, csak egy felületes pengetáncra hív, melynek a vége némi vérveszteséggel egy komolyabb alvás. Persze azért megvan az az atmoszférája, hogy lehet nem ébredünk fel, s akkor bizony farcolásunk mélyebbre és messzebbre vitt, mint a korai Nerurosis-ok őrlődő malmai…