Nálam nem a Soundgarden volt a grunge korszak meghatározó csapata. De '94-ben az MTV-nek hála(?) a Black Hole Sun-t megismerte az egész világ. Itt most lehetne értekezni a média ízlésformáló erejéről, ami nyilván egybevágott a multi-lemezkiadók profitorientáltságával, meg arról is, hogy ez mennyire hatott a zenészekre/zenekarokra, de ebbe nem szeretnék belemenni. Mindenesetre ezzel csak azt szeretném tudatni, hogy anno az említett klip hatására figyeltem fel a csapatra.

A Superunknown c. albumukat sokat hallgattam. Akkoriban még más világ volt. Nem volt könnyű hozzájutni a lemezekhez úgy, mint a manapság dúló digitális korszakban, ezért egy-egy albumot valóban sokat hallgattunk, s nem volt egyszerű egy-egy zenekar korábbi lemezeinek beszerzése sem. Igaz, akkoriban a piacokon a "TAKT-kazetták" között igazi kincsekre is lehetett bukkani, a bolti árnál jóval kedvezőbben. Szóval az akkor már tíz éve működő Soundgarden előző anyagaihoz nem nagyon lehetett hozzájutni. Így összehasonlítási alap sem nagyon volt, Igazából visszagondolva nem is értem teljesen, hogyan nevezték őket grunge csapatnak. Hisz zenéjükben a korai időkben (lásd Badmotorfinger!) fontos elem volt a mélyre hangolt gitár, a dohogó basszus, megfejelve mindez Chris Cornell a fiatal Ozzy-t idéző orgánumával, hogy a Black Sabbath hatása - számomra legalábbis - olyan erősen érezhető, ami miatt inkább voltak ők metal csapat, mintsem alternatív.
Mindenesetre a Superunknown lemezzel sztárok lettek, s két évvel későbbi Down On The Upside lemezt követően fel is oszlott a banda. Minden tag tovább zenélt ismert és kevésbé ismert csapatokban, projectekben. A csapat dobosa Matt Cameron, aki dalszerzőnek sem utolsó, végül a másik legendás Seattle-i csapat, a Pearl Jam dobosa lett, a frontember Chris Cornell pedig a Rage Against The Machine hangszereseivel megalapította az Audioslave-et, s szólólemezeket is adott ki.

Aztán, ahogy az lenni szokott eltelik X év - jelen esetben tizenkettő, s elkezdenek szállingózni a hírek az újjáalakulásról, amit aztán idén tavasszal hivatalosan is bejelentettek. Ennek eredménye most a Telephantasm című válogtáslemez, ami a kornak és a marketingnek megfelelően több változatban is elérhető (tripla bakelit, 2 CD+DVD, stb).
Én most az egy CD-s változatról írok néhány gondolatot. Ennek a verziónak az érdekessége - ha az információim jók -, hogy a nagysikerű Guitar Hero játékhoz használták fel a lemezen található egy tucat nótát, s a lemez a játékhoz is hozzá van csomagolva.
Persze a rajongóknak természetesen az eddig kiadatlan - Badmotorfinger korszakos - Black Rain a legizgalmasabb, hisz a gyűjtemény egyébként eléggé összevág az 1997-es A-sides c. válogatásukkal. A klasszikus időszakból származó dalaikat nem is elemezném, mondhatjuk, hogy ezek kiállták az idő próbáját.
A Black Rain-ről nem nehéz megmondani, hogy a Badmotorfinger korszakból való. Azon a lemezen simán elfért volna, bár azt hiszem az sem véletlen, hogy végül nem jelent meg annak idején. Nem hiszem, hogy úgy kiállta volna az idők próbáját, ez inkább olyan B-oldalas nóta.



Ha jók az információim, akkor most sem igen csináltak mást, mint összeválogatták a dalokat - jelen lemeznél azokat, amik a GH3-ban szerepet kapnak - a lemezekről, s talán egy masztert is végeztek az egységes megszólalás érdekében.
Természetesen vannak kihagyhatatlan nóták, hogy ne mondjam slágerek, mint a bevezetőben említett Black Hole Sun vagy a Spoonman, de az Outshined, Rusty Cage páros hiányát is joggal róhatnánk fel. Kicsit furcsállom, hogy a Jesus Christ Pose lemaradt, de a kétlemezes kiadáson ott van ez is.
Talán érdekes lehet még a Singles c. kultfilm (erről is lehetne értekezést írni...) betétdalaként megismert Birth  Ritual. A legrégebbi dal pedig a Screaming Life EP-ről származó Hunted Down. Az egyébként külön tetszik, hogy kronológiai sorrendben hallhatjuk a dalokat (kivétel a "friss" nóta, ami a végére került.
A DVD-re a csapat összes klipje (a Black Rain-t kivéve) felkerült, néhány extrával kiegészítve. Egy-két videó esetében a cenzúrázatlan változatot nézhetjük.

A lemez kivitele természetesen nem hagy kívánnivalót maga után. Igaz, a farkasos koncepció (elkövetője Josh Graham, l. még Neurosis képi dolgai) nekem homályos.
A belső borítón a csapat felállásának változásait is nyomon követhetjük a fotókon. Látható a képeken Hiro Yamamoto alapító basszusgitáros, és az őt váltó Jason Everman is.

Most már csak egy koncert kellene, illetve jöhet új lemez is, remélhetőleg hasonló színvonalon, ahogy azt az Alice In Chains-től láthattuk.