Implosion (2010)
Azt hiszem az elején be kell vallanom valamit. Pontosabban két valamit.
1. Manapság nagyon kevés heavy és power metal lemez hoz lázba.
2. Valószínűleg elkerültük volna egymást a Thornwill-el, ha a zenekar hírül nem adja a ’forgácson, hogy megjelent első nagylemezük, ami ráadásul ingyenesen letölthető!
És az album ismeretében azt kell mondjam, még szerencse, hogy tudomást szereztem a győri zenekar létezéséről!
A bandát 2004-ben Szabó Márton és Ágoston Krisztián gitárosok alapították, akikhez olyan zenészek csatlakoztak, mint az ex-Stainless Steel pacsirta, Jurásek Dániel, és az Obstruction-ből ismert Paróczi Tamás basszusgitáros, illetve Knausz Péter dobos.
Aztán énekes és dobos fronton is váltás történt, így alakult ki a zenekar jelenlegi felállása.
A dobcucc mögé Balázs András ült be, a mikrofont pedig Gábor Álmos „örökölte”.
És ez az 5 úriember annak rendje és módja szerint nekifogott a dalszerzésnek, melynek gyümölcse idén április elsején (ez nem vicc!) jelent meg, Implosion címmel.
A zene stílusát tekintve a mai kornak megfelelő heavy/power metal, némi progos beütéssel.
Már a nyitó Civilised Ways egy olyan riffel indul, ami akár Wendigo is lehetne, és már itt megtapasztalhatjuk, hogy ezek a srácok nagyon tudnak zenélni!
És nemcsak zenélni, hanem dalt/dalokat szerezni is, tehát nem öncélú virgázásokat ,témahalmozást kapunk, hanem jól megírt dalokat!
Egyébként már a nyitó nóta jelzi, hogy Álmos (aki a nevével ellentétben igen éber! bocsesz!:)) nagyon jó, technikás énekes! Baromi színesen énekel végig a lemezen, ilyen értelemben (nem hangszínben, vagy stílusban) leginkább Bátky „BZ” Zoltánhoz tudnám hasonlítani. Általában dallamos témákat hoz, de nagyon jól variál, ha kell repeszt, máskor meg Warrel Dane-féle pszichósabb, elnyújtott témákat hoz!
A kezdő hármas dalcsokor valami tanítani valóan indítja az albumot!
Lendületesek, változatosak, magával ragadóak. Mondhatnám álomkezdés.
3:0 a Thornwill javára!
A címadó nóta végén Németh Anna is besegít Álmosnak az éneklésbe és milyen jól teszi!
Nagyszerű „csúsztatott” vokalizálást prezentálnak, aminek hallatán érzékenyebb lelkű zenehallgatók egy-egy könnycseppet is elmorzsolhatnak szemük sarkából!
És szerencsére nem csak a kezdés erős, hanem a folytatás is!
Egyszerűen nincs gyenge nóta a kb. 65 perces lemezen.
Mondjuk a Road Movie című szerzemény a zene és szövegvilága miatt is kilóg egy kicsit a sorból, de egyébként nagyon rendben van.
Ha már a szövegeket említettem, azok is magasan átugorják a lécet, nem a szokásos metal kliséket puffogtatják, de nem is mennek el filozófiai (ál)mélységekbe.
És érdemes is a zene hallgatása közben olvasgatni őket, ugyanis nemcsak az album tölthető le ingyenesen a srácok honlapjáról (ami egy nagyon igényesen kivitelezett site!), de a komplett booklet is!
Ami nekem nagyon tetszik.
Anno a Remorse:Harc lemezénél is bejött a képregényes stílus, itt is ütnek a Papp Norbert által készített rajzok, grafikák!
Egy szó, mint száz, én csakis ajánlani tudom mindenkinek az Implosion-t.
Biztos vagyok benne, hogy a Thornwill zenéje nagyon sok embernek bejönne, ha ismerné őket!
Emberek!
Tessék megkezdeni az ismerkedést!
Ezennel a záró nóta egyik sorával fejezem be ezt az ismertetőt:
„That was nice, great surprise”
Thornwill_Implosion_2010
Kiadó:
Stílus:
XXI. századi heavy/power metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Civilised Ways
2.Sacred Lies
3.Implosion
4.Midnight Hunger
5.The Prophecy Fulfilled
6.Don't Let Me Go
7.Imaginary Fiction
8.Behind the Behavior
9.Far Away From Home
10.Subconscious Battle
11.Road Movie
12.Noah's Ark
13.Before I Die
Írta:
oldboy
2010. április 10., szombat, 13:48
Facebook:
emp 2010. április 21., szerda, 00:22
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Okés, jöhet, mindenféle dobtechnika és megoldás érdekel! SSD-ről még nem hallottam, de utána nézek! Egyébként nagy gratula az anyaghoz, nagyon minőségi lett! :-)
--
A kőkorszaknak nem azért lett vége, mert elfogyott a kő.
thornwill 2010. április 20., kedd, 18:02
thornwill
Csatlakozott:
2010. április 9.
Hozzászólások: 10
Triggerelt a dob, de nem DFH van mögötte, egy kicsit jobb cucc, Steven Slate Drums-nak hívják. Mondjuk szubjektív, mert pl a DFH pergőhangzása mocskosul jó. De majd beküldöm a dobosunkat, had okoskodjon ő helyettem :-)
D4rkAv3ng3r 2010. április 20., kedd, 14:15
D4rkAv3ng3r
Csatlakozott:
2009. november 15.
Hozzászólások: 553
DFH = Drumkit From Hell


oldboy 2010. április 20., kedd, 13:00
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz emp üzenetére:




Hehe... Azért nekem ez a dob erősen DFH gyanús... :-D Ennyi baj legyen, én is használom. Ha meg nem, akkor ezer bocs a bandától, akkor csak baromira sterilre keverték. :-) Egyébként meglepően minőségi az anyag. Kezd inspirálóvá válni a győri színtér!

Te vagy a dobos, én töredelmesen bevallom, azt sem tudom mi az a DFH... (whistle)
De a lényeg, hogy szépen szól, és ide illik is ez a steril hangzás.
Amúgy én sem gondoltam volna, hogy egy magyar zenekar debütalbuma (ráadásul egy olyan stílusban amiben igen sok kutyaütő brigád is tevékenykedik) ennyire el fog találni!
Úgyhogy sanszos, hogy a következő HP-re ezt fogom ajánlani, az lesz az igazi megmérettetés! (6)
emp 2010. április 20., kedd, 11:44
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz oldboy üzenetére:


Egy pár pillanatra én is elgondolkodtam azon, hogy mit tudna ez a lemez egy Nevermore-féle gitársounddal, de amúgy szerintem teljesen rendben van a Töfi kezei közül kikerült cucc hangzása!
Erőteljes, arányos, minden hangszer jól kivehető, és még az általában kritikusnak számító dob is jól szól!
Hazai viszonylatban úgy érzem nem csak a zenei anyag, de a hangzás is kiemelkedő! (yes)



Hehe... Azért nekem ez a dob erősen DFH gyanús... :-D Ennyi baj legyen, én is használom. Ha meg nem, akkor ezer bocs a bandától, akkor csak baromira sterilre keverték. :-) Egyébként meglepően minőségi az anyag. Kezd inspirálóvá válni a győri színtér!
--
A kőkorszaknak nem azért lett vége, mert elfogyott a kő.
oldboy 2010. április 13., kedd, 19:15
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz thornwill üzenetére:

reméljük a legjobbakat, hogy sikerül minél többet koncerteznünk hamarosan.

Üdv,
Marci,
Thornwill

Úgy legyen! (yes)

Üdv Néktek!
thornwill 2010. április 13., kedd, 12:55
thornwill
Csatlakozott:
2010. április 9.
Hozzászólások: 10
Köszi a véleményeket! Örülünk hogy tetszik a lemez, reméljük a legjobbakat, hogy sikerül minél többet koncerteznünk hamarosan.

Üdv,
Marci,
Thornwill
Kovi Markovics 2010. április 11., vasárnap, 16:00
Kovi Markovics
Csatlakozott:
2009. október 24.
Hozzászólások: 195
Válasz oldboy üzenetére:


Egy pár pillanatra én is elgondolkodtam azon, hogy mit tudna ez a lemez egy Nevermore-féle gitársounddal, de amúgy szerintem teljesen rendben van a Töfi kezei közül kikerült cucc hangzása!
Erőteljes, arányos, minden hangszer jól kivehető, és még az általában kritikusnak számító dob is jól szól!
Hazai viszonylatban úgy érzem nem csak a zenei anyag, de a hangzás is kiemelkedő! (yes)


Végülis kezdésnek így is erős anyag. Egyébként nekem pont a dob hangzása az, ami megfogott, szinte meg lehet jegyezni a dobriffeket, annyira tisztán szól. (8)

Nevermorevel kapcsolatban meg ez a videó jutott eszembe, amióta megismertem, számomra ez a alap power/detah hangzás/hangulat követelmény nálam (6)


--
-Isten hogy teremtette meg a cigányt?
-???
-Hopp, odaégett...
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.059 seconds to render