Karcagon mondhatni pezseg a zenei élet. A 2009-es év három, számomra nagyon fontos lemezt hozott. Mondhatom, mindhármat (
Stardrive,
Kontrollzé és jelen írás tárgya, a
Vale of Tears aktuális albumai) jó cimboráim, barátaim alkották meg, s akkor még nem szóltam a 2008-as
Decadence lemez újrakiadásáról.
A
Vale of Tears pályafutását szinte a kezdetektől figyelemmel kísérem, már a demóik is megmutatták, hogy van fantázia a csapatban. Szóval nézzük, mit sikerült összehozniuk a harmadik nagylemezre!
Azt megállapíthatjuk, hogy két egymást követő
VoT lemez sem készült még ugyanabban a felállásban (s, ha emlékeim nem csalnak, ez az állítás demókra is igaz) viszont most is sikerült a megüresedett basszusgitárosi posztra megfelelő zenészt találni a felvidéki
Belá Olivér személyében. Azonban Ő sem friss tgja már a csapatnak, hisz 2006 novembere óta játszik a zenekarban. (Viszonylag friss hír, hogy most meg doboscsere volt...).
Szóval az
Illdisposed Inner Interst lemezzel véleményem szerint sikerült ismét nagyot alkotni, s fejlődni is.
Mulicz Feri szerintem még sosem vokalizált ennyire változatosan. A ritmusszekció feszes,
Pali kétlábgépes témái pedig már-már a tanítani való kategóriába kívánkoznak. A gitárosok témái pedig hasítanak, de ugyanakkor olyan dallamokat is hoznak, hogy csak kapkodom a fejem. Lehet, hogy csak az én meglátásom, de több helyen, mintha az
Iron Maiden hatását is érezném a gitárdallamokban/témákban.
A lemez egy visszafogott bevezető után berobbanó igazi "szögelős" tétellel kezd (
Landscape Disguised Agony), s rögtön sikerült egy emlékezetes refrént is összehozniuk. Dícséretes, hogy erre is nagy hangsúlyt fektettek, nálam ez nagy pozitívum! Bár talán a nóta kicsit hosszúra sikerült.
A lemez első csúcspontja számomra egyértelműen a negyedikként érkező
Wired-up Minds. Itt lassítanak kissé az eddigi száguldó tempón, egy visszafogott, dal kerekedik, amire baromi jól esik a headbang. A dalban vendégeskedik
Cselényi Csaba (
Stardrive/ Wall of Sleep), aki itt a szövegért is "felelős". A bedrótozott elmék cím pedig önmagáért beszél.
Az ezt követő
Diaporama többek között a
Remorse-főnök
Zsola szólója miatt is érdekes. Egyébként egy jó kis zúzda,
Feri változatos vokalizálásával.
A lemez másik csúcsteljesítményeként a
Termination Pointot jelölném meg. A kezdésként felhangzó 1956-os archív rádiófelvétel szinte megadja az alaphangulatot az egyébként szintén lassabb tételhez. Itt pedig a jobb sorsra érdemes
Dying Wish-ből
Papp Lajos segít be a hörgésbe.
A lemezt záró
Lost Reality-t pedig újravették - mintegy igazságot szolgáltatva a 2003-as
From Birth To Expiration lemezes nótának. Igazi koncertre való dal, kvázi slágernek is nevezhetnénk.
A hangzásról csak elismerően lehet nyilatkozni, bár talán elég lenne csak annyit mondani, hogy a Denevérben készült
Töfinél. A borító pedig
Havancsák Gyula műhelyében készült és szokás szerint zseniális.