"Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél...
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörü Tél!"
/Babits Mihály - Az előkelő tél/

Az Ukrán főváros szépszámmal termeli ki az egyszemélyes formációk hadát, fogalmam sincs, hogy Astaroth úr ismeri-e Deimos-t (Dmitry Gubsky) a szintén Kijev-i Darktrance frontemberét és mindenesét, de nagy valószínűséggel tudnak egymásról, ha másért nem, hát a kiadóból kifolyólag - BadMoodMan Music. Ami mindkét formáció esetében érdekesség, hogy nem túl fotó-barátok, alig vagy szinte semmi nem található róluk – gondolom ez is a kreált misztikum része.
A Raventale 2005-ben alakult, ennek ellenére a Mortal Aspirations már a harmadik nagylemez, mely hangzásában korrekt, a külsőségek terén viszont több dolog is sántít; a gyönyörű nyomás telis-tele van a műfaj kliséivel, melyek így egyben a giccs hatáselméletét és frázisait szabadítják ránk, illetve az is felemás tetszelgésben mutatkozik, hogy míg a borítón az új logó található, addig a CD korongon (amely mindettől függetlenül gyönyörű nyomás) a régi található, és a CD tálca széle is elcsúszott kissé. Természetesen mindez nem befolyásolja különösebben magát a zenét, mely lényegében a gothic-doom és black-death között mozog.


Nekem ez a közel egy óra leginkább a korai Ajattara, későbbi My Dying Bride és Mindrot között lépeget, kifacsart, lassú témák, melyek súlyosságuk ellenére csodálatos és megkeseredett dallamokat préselnek ki magukból. Mind fentebb már említettem egyszemélyes a formáció, ennek ellenére a hangszerek hangzásával semmi gond sincs, korántsem tűnik megkreált dolognak, talán éppen a riffek és témák egyszerűségéből eredendően. Az alapvetően cammogó témák a szláv közösségből merítkezve nem egy helyen mutat adaptációt népdalok vagy rég feledésbe borult folk dallamok vizein hajózva, a súlyos riffek és eltalált billentyűtémák, pedig bármennyire nem tűnik paganosnak, mégis csak azt a halmazt elégítik ki. Astaroth-unk hangja, pedig valahol a hörgés és károgás között rekedt, de inkább a death metal felől érkezik hősünk, aki előtt le a kalappal, hiszen szép munkát végzett.
A stílus fanjainak előszeretettel ajánlott, akik viszont csak ízlelgetik a műfajt, azok maradjanak meg a nagyobb neveknél, feleslegesen ássák magukat bele egy olyan kelepcébe, amelyben valósan nem érzik oda valónak lelküket.