A budapesti
Velvetseal zenekart
Fóti Gabi és
Rátz Csabi alakította 2006-ban. Koncepciójuk egy olyan stílus megalkotása volt, amely a gótikus vonalat követi, de számos más stílus jegyeit is hordozza, tiszta női énekhanggal fűszerezett, ugyanakkor modern és kihívásokban gazdag, és mindezekkel együtt nemcsak az itthoni, de az európai zenei palettán sem mondható mindennapinak. Nem sokkal megalakulása után a zenekar egy promóciós lemezt készített, amelynek köszönhetően 2007 áprilisának végén a Petőfi Csarnokban megrendezett Gothica 6.66 fesztiválon a
Velvetseal nyitotta a Kárhozat Termét a műfaj legismertebb hazai és nemzetközi képviselői – olyan csapatok, mint a
Nevergreen vagy a
Deathstars – előtt. A zenekar 2008-ban elkészítette első nagylemezét, amely nagyszerű fogadtatásban részesült. Online és nyomtatott magazinok, webzinek és kiadók világszerte elismerően nyilatkoztak erről az anyagról. Ha számadatokkal akarjuk kifejezni a teljesítményt, akkor az eddigi értékelések átlaga 80% felett van, ami azt jelenti, hogy a produkció kiválóan megfelelt. A szakma és a média elismeréseinek köszönhetően a
Velvetseal leszerződhetett egy holland kiadóval, amely jól navigál a nemzetközi vizeken. A Dark Balance gondozásában nemrég megjelent a
Lend Me Your Wings lemez, ami 2009 áprilisától itthon is kapható, május elejétől pedig az Egyesült Államokban és Európa számos országában.
Egy divatos műkifejezéssel élve „nem semmi” karrierről beszélünk tehát, ami tehetségen, kreativitáson és jól átgondolt stratégián alapul. Jól illeszkedik ebbe a képbe az anyag borítója, amely nem egy fércmunka, néhány élvonalbeli hazai banda is példaképp állíthatná elvárásai elé
Fogarasi Judit grafikáját. Talán csak tipográfiailag nem áll a helyzet magaslatán a borító, de ezt abszolút csak személyes ízlésem mondatja, és lehet, hogy egy más perspektívából ez is teljesen rendben van. Sajnos azt nem sikerült kiderítenem, hogy az album felvételei hol készültek. Sajnos, mivel ilyen sounddal ritkán találkozni hazai albumokon. Ez a fajta hangzás az, ami élőben életveszélyes, mert a dögjétől kiszakad az ember gyomra, a fényétől meg kikristályosodik és széthullik az agy. Embertelen munka.
A szimfonikus hangszerelés minőségét külön ki kell emelnem. A metal műfajban ilyen nagyzenekari hangzással eleddig csupán a
Metallica S&M korongján találkoztam, amely azért néhány nagyságrenddel költségesebb produkció volt, és hozzá kell tegyem azt is, hogy a
Michael Kamen által dirigált friscói szimfonikusok egy picit talán erőtlenebbül szólalnak meg az említett felvételen. Ez a kissé „stúdiósan” steril, viszont féktelen dinamizmusú hangszerelés is
Csabi műve. Gitármunkájára sem lehet panasz, abszolút ura és művésze a hangszernek. Riffjei nem csupán a műfaj megszokott formáiból építkeznek, hanem erős progresszív törekvések is megfigyelhetők bennük. Kicsit megcsavarva: míg a dark/goth műfaj főleg a megkerülhetetlen
Greg Mackintosh ötleteiből táplálkozik, addig
Csabi művészi stílusában elsősorban a
Matheos/Maillard/Petrucci-féle iskola mutatkozik meg.
A dobok nagyszerű hangzását és a rajtuk végzett kiváló munkát sem lehet figyelmen kívül hagyni, de ami igazán különlegessé teszi a
Velvetseal muzsikáját, az
Gabi hangja. Nem mondható el, hogy soha nem hallott orgánum, vagy az, hogy kivételes hangterjedelemmel bír, ám hazai viszonylatban mindenképp dobogós ez a hang, sőt, nemzetközi vonatkozásban is az élmezőnybe lehet pozicionálni. Részemről mindenképpen pozitív, hogy
Gabi inkább musicales, mintsem opera-stílusban énekel, azaz nem az áriázós vonalat követi, hanem
Amy Lee és
Cristina Scabbia babérjaira tör. Mindezt nagyon finoman, és persze jól teszi.
A korong egyenletesen színvonalas anyagából érzésem szerint a
The One keleti dallamokon és ütemeken nyugvó lassú tánca és a progpower hatásokat mutató
The Divine Comedy?, valamint a popos témákra épülő, elektronikus beütésű, tempós
This Tragic Overture csúcsosodik ki. E három nóta is körvonalazhatja az album változatosságát, azaz nem a tematizmus vagy a sematizmus, hanem az irányított eklektika jellemző a dalokra. Az anyagnak mindössze annyi hibáját tudnám felvetni, hogy túl rövid, értékessége ellenére egy icipicit megkésett muzsika hallható rajta, amelyben véleményem szerint fájó a gitárszólók hiánya.