A kaliforniai
Severed Savior 2003-ban jelentkezett debütáló lemezével, a
Brutality Is Law-val, egy precízen aprító, bestiális death metal koronggal, mely, bár nem mutatott fel földet rengető újdonságokat, kétségtelen brutalitásával, töménységével tudott kellemes pillanatokat szerezni azoknak, akik hozzám hasonlóan kedvelik a
Unique Leaderes bandák világát. A folytatás megszületéséig aztán elég sokat kellett várni, s egy kiadóváltás mellett tagcserék is bonyolították a dolgokat. Az első lemezhez képest csak a basszusgitáros
Murray Fitzpatrick (lásd még az amcsi
Gorgasmot) és
Troy Fullerton dobos maradt a felállásban;
Jared Deaver helyére visszatért az a
Mike Gilbert, aki a banda legelső demóján játszott, és emellett a grindcore fanatikusok előtt bizonyára nem ismeretlen
Vulgar Pigeons soraiban is megfordult; míg a mikrofont az
Odious Mortem /
Carnivorous tag
Anthony Trapani vette át
Dusty Boisjolie-től.
A változások azonban nem csak a felállást, hanem a zenét is érintették, így a
Servile Insurrectiont hallva meglepődhet az, aki a debüt nyílegyenes folytatását várta. A banda elmozdult egy technikásabb, ugyanakkor helyenként a dallamokat sem nélkülöző irányba. Az egyvégtében ledarált
Brutality...-hez képest a dalszerkezetek nem olyan szimplák, több a tempó-, és témavariálás bennük, amitől változatosabb és izgalmasabb lett a zene. A sebesség terén szélesedett a repertoár; már nemcsak a féktelen, mindvégig gyors őrlés a jellemző; le-, és kiállások, lassabb, málhás tempók, pihentető témázások ugyancsak felbukkannak. A gitárok pedig amellett, hogy technikásabbak lettek, egyben dallamokat is többet adagolnak. A debütáláson erre csak a lemez végére feltett hangulatos / akusztikus
Death is Just the Beginning képében akadt példa, most viszont rövidke jazzes szöszölések (halld:
Fuck The Humans) és a dalokba szervesen épülő melódiák is feltűnnek itt-ott (pl. a szaggatott riffekkel nyitó
Question, a címadó, vagy a rövid akusztikus közjáték, az
Intervallo del Tradimento), így egy modernebb, igazán mai, de amúgy ízig-vérig death metal lemez lett a végeredmény.
Hogy jobban szemléltessem a változások jellegét, megemlíteném a szintén kaliforniai, s zenéjét tekintve is közel álló
Decrepit Birth nevét, akik ugyancsak egy darálósabb lemezzel jelentkeztek 2003-ban
…And Time Begins címmel, majd miután - minő véletlen -
Odious Mortem tagokkal kiegészülve összeállt az új felállásuk, kijött a
Diminishing Between Worlds, egy az elődjénél jóval dallamosabb, technikásabb album. Ehhez hasonló a helyzet itt is, bár a
Severed Savior tegyük hozzá, jóval kevesebbet veszített a nyers brutalitásából, és a stílusbeli változás sem akkora mértékű náluk, így az
Acts of Sedition, a
Fecalphiliac, vagy a
Rewards of Cruelty hallatán a bemutatkozó lemez hívei is elégedettek lehetnek. Illetve azok, akik kedvelik a
Suffocation, a
Cynic, az
Odious Mortem, vagy épp
Decrepit Birth lemezeket, mert tegyük hozzá, ezek lenyomatai valahol mind érezhetők.
Néhány dal (az említett
Fuck The Humans, a
Fecalphiliac ill. a
Deadspeak) ismerős lehet azoknak, akik a banda teljes munkásságával tisztában vannak, ezek ugyanis a demóról és a 2001-es kislemezükről kerültek fel ide, némi fazonigazításon átesve. De emellett akadnak még érdekességek; a
Spoils of Warban olyan virgázós mészárlás megy, amitől a
Beneath The Massacre rajongók is örömkönnyeket hullathatnának, a
Hemorrhagic Gastroenteritis primitív döngölős témával indít, majd gyors és precíz riff-áradattá bontakozik ki, egyébként pedig egy instrumentális darab, míg a záró
Servile Insurrection az elegáns dallamos díszítések, és a megcsavart témák miatt érdemes a kiemelésre. Azt mondanom se kell, a hangzás professzionális, súlyos és tiszta, és a borító is mutatós (kár, hogy a promó csak egy sima Cd műanyagtasakban, minden egyéb nélkül). Aki egy kreatív, súlyos, de változatos és izgalmas death metal albumra vágyik, nem nagyon lőhet mellé ezzel a koronggal, aki pedig a sallangmentes tömény brutalitást preferálja, az első lemezüket keresse. Nem fogja megbánni.