Nos, az amerikai
EA formáció se éppen maistream halmazt gyarapító divat csapatok egyike (nincs se logo, se foto, se webelérés, se semmi; szóval sorry a zero designért). Lényegében a műfaji megnevezéssel már ki is lőttük azt a részét, amely a megélhetésről vagy a trendről szólna, ez ugyanis funeral doom metal (elég csak egy pillantást mérni a rideg és szétmosott, törött borítóra; ilyen csak destruktív zenét tartogathat a betegebb performance-ok szerelmeseinek). A csapat, amúgy két vagy három tagot számlál, de lényegében semmi komolyabb információ sincs, csak hogy ez már a második lemez (mint a címe is jelzi), az első
Ea Taesse címmel jelent meg 2006-ban szintén a
Solitude Productions gondozásában. A remek hangzású, szépen nyomott korong és igényes booklet mindössze két névtelen dalt foglal magában, igaz mindegyik több mint 20 perces. A kiadó amúgy epikus doom metalnak harsogja és direkt kiemeli, hogy nem keverendő össze a lengyel ambient/drone betegséggel!
Kétségtelenül szép és monumentális az amit kapunk, egyszerre emel fel és taszít a mélybe, de a félénk gyönyörök mögött megbúvó kiszámíthatóság csakhamar rányomja pecsétjét az amúgy sem túl sok ötlettel vetélkedő
EA melankóliára. A mély hörgés, a pergő csattogása, a sulykoló gitárok és mély basszusok mellett az igényes billentyűtémák teszik valamennyire is eladhatóvá, az amúgy korántsem könnyed lépegetést. Hatások terén az összes önmarcangoló kohézió harcos hatása valamilyen merőleges síkban metszi a közel 48 perces űrnaszád érkezését, gondolok itt a korai
Anathema és
My Dying Bride féle térre vagy pl. a
Sleeping Gods vagy a
Shape Of Despair perspektíváira. Az összhatás természetes masszája az elmúlásnak, félelmeknek, könyörületnek és megváltásnak, törött üvegcserép és meccsészre fejlődött karok ölelkezése egy fonnyadó vasárnap estén…
…aki vevő a mélységre, és a hazai gazdasági helyzet és válság nem tette eléggé mélyre illetve padlóra, netán öncsonkítás is top 10.-ben landol annak ajánlatos belefülelni a tengerentúli csodába!