A svéd Sanctification-önt illik ismerni legalább név alapján, ha jobban benne vagy a komplex death metal berkekben. Hogy miért? Mert olyan és akkora nevek zenéltek illetve zenélnek benne… közel 6 évig verte benn a ritmust Nils Fjellström az In Battle illetve a Dark Funeral magaslataiból, jelen frontember nem más, mint Magnus "Masse" Broberg (Dark Funeral, Hypocrisy, Demonoid), 6 húroson Tomas Elofsson nyomul (In Battle, Proserphine, Those Who Bring the Torture) a másik szólóért pedig Markus Edvardsson a felelős (Souldrainer, In Battle, Chastisement, Endless Torture). Szóval legyünk őszinték, ezek kibaszott nagy nevek, amelyek olvasatán evidensen várjuk el, hogy a zene valami über komplex és hyper brutál tézis futam legyen a zene és önmegvalósítás között. Nos, e helyett nem kapunk nagyon más, csak azt amit, általában a death metal hordák többsége mezsgye gyanánt meghúz. Ettől függetlenül az idei év egyik kötelező korongja azoknak, akik élnek, de főként halnak a death metalért. Anno már 2003-ban is komolyabb érdeklődés követte a csapatot a szakmai berkeken belül a debüt Misanthropic Salvation-nel, de valahogy a siker és a halmaz-kultuszépítés elmaradt, s az az én nagy megérzésem, hogy ez most is elfog…


…a lemez legnagyobb baja, hogy lelketlen, ütlegel, visz magával, zúz és beleket – szájüregeket és okkult erőket ölel át, teper le és tesz magává, de ettől még nem omlik le a mindenség toposza. Az Östersund-i srácok teljesítménye kétségtelenül kalapemelgetős verzió, a tudás Sinister, sőt! – Morbid Angel szinten mozog, mégis ahogy hallgatom, nekem az újabb Cannibal Corpse dolgok ugrottak be illetve a Hate Eternal jelenléte fénymásoló szinten jelen van! A hangzás súlyos és mély, a külsőségek pedig jól illenek az asztrális síkon zajló idézések és vihar előtti mennybemenetelhez, hogy aztán döntsön az erő, amely bekebelez vagy elbukik…
Lényegében a Sanctification rákfenéje abban áll, hogy ez a technikás death metal korántsem egyéni, és nem egy név megemlíthető lehetne, amely hasonló szinten mozog, s mégis mikor kiveszem, akkor maradt bennem valami, csak hogy egyet mondjak és érthető legyen a diskurzusom; Vader. Tartalmaz amúgy egész régi sulis vonalakat is, és a középtempós őrlések erősen és nagyokat ütnek, de ettől még a rothadó angyal nem fogja Isten kegyelmét és bizalmát visszakapva szíven szúrva uralkodni…


…ahogy a Sanctification sem fog kultuszokba emelkedve hatalmat zengeni, mindenesetre a Pulverised Records korántsem járt rosszul a szerződéssel és a scene szerelmesei is boldogon és vágyakozva töltik majd le vagy vásárolják meg a kissé klisé című Black Reign második nagylemezt, amelyet elsősorban a Hate Eternal és Zyklon fanok fognak előszeretettel fogyasztani...