Személyesen vettem át a fővárosban hosszas egyeztetést megelőzően az új Another Way korongot, s mivel lekéstem hazafele a buszom, így a jó öreg MÁV-ot vettem igénybe. Bőven volt időm gondolkodni oly sok mindenről, arról is többek között, hogy miért éppen engem kerestek meg, hogy írjak róluk. Talán, mert alapvetően én szoktam a 'forgácson grindcore, HC, punk és egyéb crust húzásokkal foglalkozni? Nos, a négyfős Békés megyei zajbrigádban mind a négy említett komponens szerepel. A 2002 körül alakult lázadás mögött van egy valag kisebb-nagyobb kiadvány, amiből talán a 2006-os Szertefoszló álmok között... a legismertebb. A booklet és a borító igényes nyomdai munkát takar, ám a korong már maga az írott verziót (lehet azért, mert promó gyanánt kaptam – de az is lehetséges, hogy alapból így adták ki, hiszen először is szerzői kiadás, másodszor pedig underground csapat és vonal), de kattintva meg is érthetsz - a banda nevét már én írtam rá utóag. A hangzás zajos és izmos, de aki sterilséget vár egy ilyen stílusú bandánál, az nagyon rossz helyen kopogtat…


Evidensen rövid dalok zúdulnak ránk, szám szerint 12 húsbavágó, plusz egy címtelen Outró, amiben rendesen kapnak a pózerek az egyéniség kérdése kapcsán, haha. Zeneileg a post-HC, screamo, punk és a grindcore ötvözetét kapjuk, amire ráaggatható a crust titulus is, de szerintem messze esik tőle, már csak azért is, hiszen ők maguk viharsarok fastcore-nak nevezik azt, amit művelnek, amely nagyon egyedi jelző, de a már fentebb vázolt műfajok hibridje az Another Way. A belső booklet igényesen és ízletesen mutatja be a holtágak árterét, amelynek persze más szimbóluma van, de ezzel a félszemű bagollyal erősen a néhai Fekete István művek helyszínei elevenednek fel bennem. Itt jegyzem meg, a szövegek is komoly tartalommal felruházva vonaglanak, melyek bár a zenében elvesznek a zaj és agresszió által, ám a bookletben magyarul és angolul is olvashatjuk őket. Egyediség gondok természetesen súlyosan vannak, hiszen rengeteg téma megmondható, hogy honnan van, vagy hol hallottunk hasonlót, ám ez nem az a műfaj, amiben az igazán nagyon egyéni dolgot ilyen téren keresni kéne. Ez a puszta rombolás és destrukció zenéje, rengeteg hullámmal és érzelemmel, elveszett dallamokkal, melyek a háttérben néha-néha jutnak csak a morajló zaj és punkos-grind pergők mellett szerephez. Az Another Way-nek ugyanaz az a rákfenéje, ami a szerencséje, ez pedig az, hogy nem értik meg őket idehaza, illetve hogy nagyon kevés olyan csapat van, ami hasonlóval próbálkozna - bár a Step On It se vitte túl sokra, pedig tehetséges brigád... A zenei tudással nincs gond – igaz nem is ütnek valami hatalmas dolgokat, inkább az atmoszférája – miliője az, ami megfogja a hallgatót, ha megfogja…


Az alig 20 perces korongon a mélység és a felszín színes kavalkádja váltakozik, hangulatról és ritmusról át a mindenségbe, ahogy az a jobb post-HC csapatok kísérleteinél már nem egyszer tapasztalhattuk, ha ehhez hozzáveszem az erős és lázadó punk vonalat, amibe itt-ott a grindcore is bele-bele tapos, akkor már talán értjük is, mitől lesz ártér az az ártér, és a holtágak miért is száradnak ki a mindjobban erkölcstelenedő és pénzéhes jelenben... oly hamar...