A Conspiracy ‘94-es bukovinai megalakulásával nem tekinthető mai gyereknek, hivatalosan azonban hosszú fennállása ellenére is mindössze két anyagot jelentetett csak meg; melybe a Concordat is beleértendő. Hagyományos zenekarként csupán egyetlen évig léteztek, majd az ötletgazda Carpathian Wolf ’96-ban csatlakozott a Jeruzsálemtől a Nuclear Blastig hosszú utat bejárt Melechesh soraihoz, ahol basszusgitárosként, énekesként, billentyűsként Al' Hazred fedőnéven tolta a sumér ízvilággal fűszerezett black metalt. Ahogy arra rengeteg példát láthattunk már, egy profi és befutni óhajtó dolgos gépezet mókuskerekében saját gyermekére sosem jutott elég ideje, – annak tíz éves évfordulójára azért megszületett kiadatlan anyagaiból a Reincarnated című bemutatkozás –, a Melechesh számára nagyobb ismertséget hozó Emissaries elkészítése pedig felemésztette Wolf energiáit, így aztán ki is lépett az időközben Hollandiába költözött bandából. Lakhelyet ezután ugyan ő sem váltott, de legalább teljes mértékben a Concordat elkészítésére tudott koncentrálni (mindent egyedül írt és játszott fel), így ez év márciusában végül megjelenhetett az anyag.

A kiadó a Pulverised Records, a hangzás tehát rendben van, némileg ódon, tompa, de arányos és vastag, és a zenei tudással sincs gond – ha lett volna, Ashmedi nyilván nem tűrte volna meg maga mellett farkasunkat. A hallottakra legkényelmesebben és testhezállóbban a black metal skatulyát lehetne ráhúzni, annak is inkább a dallamos oldalhajtását. Nem kell tíz perc feletti magasztos kompozíciókra, olcsó pátosszal telített elcsépelt szintetizátordallamokra gondolni, a Concordat átlag öt perces számokból áll, melyekben a szigor mellett a dallamokat is a gitár adagolja, a változatosság jegyében thrash-es témákkal színesítve. Ugyanakkor Wolf nem ódzkodik kis kitérőket téve tradicionális heavy metal, vagy akár folk hatásokat is ötvözni zenéjébe. Előbbi inkább csak nyomokban jelenik meg, néhány dallam, szóló, vagy kiállás kapcsán, a folkos behatásoknak viszont a címadó akusztikus kezdésén túlmenően egy külön dalt is szentelt hősünk, a beszédes című Faith-t. Alapvetően nem tekinthető szívügyemnek a folk, így a szám maga sem győzött meg túlságosan, bár vannak szép pillanatai a maga Bathory-t idéző frazírjaival, a levezető heroikus kórus már feszegeti a húrt. Wolf tiszta dallamokat hozó orgánuma amúgy nem kiugró, de nem is rossz, nem vállal olyan dolgokat, melybe beletörhetne a bicskája, így kielégítően teljesít e téren, nagyrészt elkerüli a giccsbe hajló buktatókat. A korong oroszlánrészében a metalosabb témák dominálnak, melyek kapcsán kézenfekvő a Melechesh-t, vagy épp újfent csak a Bathory nevét emlegetni; a Mentally Ill God és a Die In Style többnyire tempósabb dallamos black dalok, a szörnyen gagyi címre keresztelt Limited to 666 elején akadnak külön koncertre íródott beindulós témák is, a Courage gerincét viszont többnyire magasztos dallamok teszik ki, s a záró Last Veteran is hosszan tekergő melódiákkal vezeti le a majd’ háromnegyed órás játékidőt.

A lemez leginkább azoknak ajánlott, akik a black metal dallamosabb, kevésbé szélsőséges oldalát részesítik előnyben, s nem idegenkednek a folk dolgoktól sem. Nekik szolgálhat kellemes percekkel a Cd, melynek bizarr, nem épp szokványos borítóját nem kisebb név jegyzi, mint a rengeteg klasszikus death metal lemez artworkjét megalkotó Dan Seagrave.