A Subscribe és a Road közös tavaszi turnéjának vendégeként gondolom már sokan rácsatlakoztak a színes rock/metalban utazó, gyöngyösi Green Path bandára. Ha nem, akkor egy pár tényszerű adat az elkövetőkről: 2004-ben alakultak, két évvel ezelőtt kiadtak egy háromszámos demo-t, a tavalyi évet pedig egy gitároscserével kezdték, majd nyáron az Emergenza nemzetközi tehetségkutató magyarországi döntőjének második napján nyertek, és most itt a nagylemez.

Antimetallista, már-már csiricsárésnak mondható borító és dizájn burkolja a górcső alá került ezüst korongot, de ez jól illik a CD-n hallható, sok forrásból táplálkozó, többdimenziós muzsikához. A srácok, a honlapjukra felrakott, interjúnak látszó tárgy keretén belül be is vallják töredelmesen, hogy nem vetik meg a drum n’ bass és reggae irányzatokat sem - viszont ezek konkrét hatásait nem venni jelen esetben észre -, úgyhogy egyértelműen ez a szimpatikus zenei nyitottság lehet a megfejtés muzsikájuk többrétegűségéhez.


A társaság elég félrevezetően ’strandmetal’-ként aposztrofálja a Zöld Ösvény stílusát, amivel nem nagyon értek egyet, mert ha ilyen muzsika szólna a strandokon, akkor még talán én is erőt vennék magamon, hogy habtestemet megmutatva kószáljak egy kicsit a bikinis széplányok között, ha viszont a vicces kifejezés a fent említett irányzatok beépülését jelenti az általuk előadott mai modern metalba, akkor inkább a hibrid rock jutna hirtelen az eszembe. (Marketing szempontból viszont tökéletes.)

A háromnegyed órás debüt alatt végig nu metalos, és nagyon enyhe RATM hatásokat felmutató témák dominálnak, de ezeket szinte minden számban felturbózzák egy-két plusz hangszerrel, vagy vendégszereplővel, ami nagyban megnöveli az élvezhetőségük értékét. Többek között a nyitó „Who Are You” és a hetedik „My Victim” zongorakíséretet kapott, a számomra legnagyobb kedvencé vált, harmadik „Fly & Die”-hoz, és a záró „From The Underground”-hoz scratch-es sikálás dukál, a „Paint Me”-ben pedig még rappelést is bevetnek.

A lemez címéhez hűen elég rendesen kitárulkoznak tehát a fiúk, magabiztosan mutatják be hangszeres tudásuk legjavát, (külön kiemelném Püsi fenemód változatos és erőteljes, sok helyen egyenesen stoner-esen üvöltő, öblös énekhangját), és szemérmetlenül betekintést engednek az évek alatt összeszedett, mindenféle hatásból táplálkozó dalaik ezerszínű, kavargó világába. A megszólalás csillagos ötös, a MusicArt Studio kollektívájának minimum egy aranyszegélyes oklevél jár.

Egyszóval a Püspöki Péter – ének, gitár, Kórós Gergő – basszusgitár, Laczházi Dávid – gitár, Dudás Imre – dob felállású csapat a nagy zenei kiránduláson, elsőként, a sokelágazásos kereszteződésben a zöld-piros ösvényt választotta, és az elénk tárt tíz nóta alapján szerintem jól döntöttek, mert már látótávolságban vannak a messzi csúcsok…