A
Tyrann neve nem hinném, hogy bárkinek is bármit mond, ennek két oka is van, az egyik hogy csak idén adtak magukról 2002-es alakulásuk ellenére valós (materiálisan és érzékelhető – avagy kézzel fogható) bizonyítékot, a második pedig hogy a név hülye hangzása ellenére (avagy a lázadó csillagok – horror pondró, hell yeah!) is könnyedén felejthető. Na pedig, ha azt írom,
Halvor Storrøsten akkor az igazán nagy black metal harcosoknak kapásból vágni kell; jaaa, a
Tsjuder gittyósa! – Pontosan, a
Tyrann a hat húr mellé a frontember szerepet is ő tölti be, melyben másod vokálban és a 4 húros kombóban segédkezik
Tor Risdal Stavenes (igen, ő pedig
1349 tag, és még egy valag bandában tölt be pozíciót;
Nidingr-en kezdve a
Koldbrann-ig jutva s haladva előre a kissé NS ízű
Slavia nevű formáción át). A harmadik tag pedig
Christian Svendsen aki természetesen mellékesen a már említett
Tsjuder dobosa és az ő munkássága se fullad ki Norvégia egyik legbetegebb és súlyosabb bandájának szerepében, hiszen itt van a késői
Entombed reinkarnáció, avagy az izmos és mocskos death’n’roll -
The Cumshots, az erőszakos thrash-black
Grimfist és a megint csak kissé nemzetiszocialista (vagy csak germánia mánia?!) kísérleti thrash-black
Sturmgeist. Nagyjából ez utóbbi zenei halmaz elmélet érvényesül az oszlói
Tyrann-ban, lefelejtve az ideológiát és feltöltve némi
Poe utáni horror és fantasy fejlődéstannal, amelyért természetesen
Lovecraft a felelős (megjegyzem végzős irodalmárként, hogy
Lovecraft rendesen fasiszta nézeteket vallott, s aki egy kicsit jobban ismeri műveit, a négerek mindig az elsődleges áldozatok…). S akinek a nagy zenészek és nevek (elsősorban itt a
1349 és
Tsjuder kettősre gondoltam) nem jelentik még a minőségi alkotás szelencéjének megrepedését, az csekkolgassa a kiadót, amely
Dark Essence / Karisma Records avagy egyértelmű utalás az elitista megfelelésre és a végzetes kísérletekre.
A
Shadows Of Leng címmel ellátott közel 46 perces és 9 számos förmedvény első osztályú thrash-blacket rejt, megfertőzve az emberi gyűlölettel és a földöntúli örömök halmazával, így tehát a
Venom és a
Celtic Frost illetve kezdeti
Infernäl Mäjesty neve tagadhatatlan, de ugyanígy érezni a korai
Kreator és
Sodom vehemenciáját is, a
Bathory féle primitív témákkal kiegészülve. A jelenben némileg hasonlóban két csapat is utazik; a szintén Norvég fővárosbéli
Aura Noir és
Nocturnal Breed, ha közelebbi hasonlóságot szeretnék Böszmelendhez, akkor természetesen a
Labyrinth of Abyss nevét vágnánk rá. Valahol az elcsípett riffek mögött a
Slayer és
Destruction is vissza-vissza engedi karmait, a black-es szólók, pedig egyértelműen a korai
Tsjuder és
In Battle kombót ugrasztotta be a kert végében vadászó
Bestial Mockery és
Bewitched féle őrültséggel karöltve. A témák rendesen 20 év leporolt lapjait eleveníti fel, és mesélni kezd a fém világ, mikor megjelent a thrash és a black metal, így tehát eredetiség nincs nagy, s úgy igazán szigorúan nézve tudás gyakorlás se, hiszen a dalok többsége viszonylag egyszerű (az más kérdés, hogy nagyon érezni, hogy mindezt nagy tudású zenészek fektetik le), melyben a sebesség, középtempó és a belassult depresszió váltakozik (ilyenkor az újabb
Satyricon lebegései elevenednek fel). Tehát a kérdés az, hogy vajon szabad-e maximális pontszámot adni egy olyan anyagra, amely nem eredeti, s még csíráiban sem igyekszik az lenni, viszont a másik komponense az, hogy a retro divatos visszatérését és maszlagját se akaródzik kielégíteni…
Mi is tehát akkor ez? Hát kérem szépen alázattal, beszerezendő és kötelező hallgatni való azoknak, akik a thrash-black műfaj szerelmesei, korántsem alapmű, vagy kihagyhatatlan korszakalkotás, csak jó munkás emberek szaktudásával épült remek födém, melynek köszönhetően a savas eső nem mossa kopaszodó fejünk…