A bostoni All that Remains 1999-ben alakult, s tavaly szeptemberben tették le a negyedik nagylemezük (nem számítva bele a koncert korongot és DVD-t). A csapat áteset pár tagcserén, de gyakorlatilag a frontember Philip Labonte (aki a Shadows Fall-ban is szépen teljesít) és Oli Herbert húrszaggató maradt az csak meg az eredeti tagságból, ahogy az évek során a cserélődés nem csak a nevekre, de magára a zenére is hatott, így tehát az Overcome klisé borítójával és remek hangzásával, az amerikai banda eddigi leggyengébb húzása…

Gyakorlatilag minden agresszió feltöltésre került heavy metal témákkal, mintha csak a lassan árszakadó és trend lecsengő metalcore gátjait próbálnák meghosszabbítani… a progresszív lépegetés csak az igényes szólókban köszönnek vissza, s természetesen akadnak igazán brutális részletek is, melyeket gazdagon szereltek fel haraggal és acsarkodással, ám ezeket leszámítva az alapvető koncepció, egy masszív melodikus death metal gyökereiből egykoron még tápanyagot felvevő heavy-s (s már-már numetalos – igen, igen, nem egy alternatív numetal vagy annak szférájából építkező banda él hasonló dallamokkal és vokál megoldásokkal) metalcore-t kapunk, amiben bár benne fogant az erő és a lendület, mégis az összkép szánalmas és felháborító egyszerre.
A legnagyobb hibát és rákfenéjét az új anyagnak abban látom, hogy a srácok hihetetlenül ügyesek, képzett zenészek létére nem jöttek rá, hogy ma már nem elég, hogy zenélni tudnak, egyedi ötletek is kellenek, és azt nem tartanám annak, amikor végighallgatnak pár Helloween, Iron Maiden és Manowar lemezt (némi At The Gates és In Flames átfedéssel, de csak valóban ügyesen és kimérten adagolva), és minden olyan téma, ami berakható 2 lüktető riff közé, azt bemásolják…
Az összképen kicsit igyekszik változtatni, hogy a zárás egy Nevermore feldolgozás, ám ez is csak inkább morális síkon ad valamit, mint zeneileg, hiszen éppen az hiányzik ebből a dalból, amit a Nevermore olyan profin (s mondhatni egyénin megkonstruál – Konstruál? Gerincből jön belőlük, mikor megfogják a hangszert!!!), ez pedig az a szélsőséges rideg és rombolóan keserű atmoszféra, amely olyan éles, akár a penge… Nos ebből semmit, de semmit se érezni a Believe In Nothing-ban, s nem csak azért mert dallamosabbra vették a figurát (bár ügyesen játsszák el és itt Philip Labonte dallamos orgánuma egyenesen mesteri) s ezzel egyben meg is kínozták, hanem mert ez már annyira nem Nevermore, hogy ha nem írják mellé, lehet fel sem ismerem elsőre… s nem azért mert csak hallomásból ismerem a washingtoni hordát!


A bostoni brigádnak komoly választás elé kell néznie, ez pedig az, hogy abbahagyják, vagy folytatják, ha ennyi volt, akkor egy hihetetlenül rossz lemezzel zártak (még véletlenül se a csúcson, pedig mondjuk már a 2004-es The Fall of Ideals után is érdemes lett volna beadni a kulcsot, s az egyetlen igazán nagy alkotásuk a 2002-es - Behind Silence and Solitude [első nagylemez] – igaz ez egy kibaszott erős burjánzás). Ha pedig folytatják, akkor milyen irányba? Még dallamosabb felé, vagy vissza a gyökerekhez? Lehet mindaz, amit az Overcome-on hallhatunk koncerten pár sör és spangli után nagyon nagyot üthet (hiszen a nótáknak igen is van filingjük és húznak is rendesen, közben pedig bennük van a komplex tekerés és technikázás – az iszonyat virtuóz már-már progresszív thrash jellegű szólók hada), de aki a csapatot régóta ismeri, az azt fogja mondani, amit én is; más néven… és akkor az ember nem számít arra, amire-amit a kezdetekben megszokott, s az idők során érezhetően felpattogott, megkopott és divat orientálttá vált. Kár értük!

Ui.:  A pontszámról pedig annyi, hogy ha mindezt egy névtelen csapat teszi le, akkor lehet a 7-et is megadom rá, mert a tudást muszáj értékelni, de a nevet is, és az ő esetükben az egyetlen kártya a kezemben ez – nem mint ha egy picit is érdekelné az amerikai srácokat a forgács kritikája, de most hogy megírtam a kritikát és elgondolkodtam mennyien fognak betámadni az 5 pontos értékelésemen. El kell, hogy mondjam, ez nem metalcore korong, inkább heavy és modern-rock metal, pár igazán bunkósbot (múltbéli) részlettel, s az is az igazság része, hogy ahogy elnéztem a világhálón, sehol se magasztalták egekig ezt a szégyent…