Planetary Duality (2008)
A korukat meghazudtolóan érett és kidolgozott (alapvetően technikás / progresszív death metalként aposztrofálható) zenében utazó The Faceless tagjai 2005-ben jöttek össze a kaliforniai Encino-ban, s alig egy évvel a banda megalapítása után már elérkezettnek is látták az időt a szélesebb körű bemutatkozásra. A debütáló albumuknak a Sumerian Records szavazott bizalmat, s az Akeldama, bár messze nem volt tökéletes, vagy formabontóan eredeti mű, már előrevetítette, hogy a srácok fognak még kellemes pillanatokat szerezni nekünk a későbbiekben. Bár nem tudhatnak hosszú múltat a hátuk mögött, a szokásos jövés-menés az ő soraikat sem hagyta érintetlenül, főleg az énekes és dobos poszton adták egymás kezébe a kilincset az újonnan érkezők. A leginkább labilisnak számító ütős poszton volt szerencséjük többek közt Marco Pitruzzella-hoz, aki a Vital Remains, a Vile és az übertechnikás Brain Drill soraiból ismert, Elliot Sellers-hez, aki a Job For A Cowboyban tett villámlátogatást, valamint az Animosity ütőse, Navene Koperwies is meglátogatta a kis kompániát. Utóbbi úriember egyébként a Sleep Terrorban is ügyködött előzőleg, s érdekességképp, pont az ő helyére érkezett oda az a David McGraw, aki a nemrég bemutatásra került Cattle Decapitationban is játszik.


A fentiekből kitűnhet, hogy a manapság nagy teret hódító deathcore nem idegen közeg számukra (a promón is a többnyire trendi zenekaroknak otthont adó Lifeforce emblémája díszeleg), ám gyorsan eloszlatnék minden kétséget, itt nem a lebutított Dying Fetus és Suffocation témáké lesz a főszerep. A lemez gerincét Michael Keene és Steve Jones gitárosok kreatív játéka adja; a két úriember a dallamok és a technikás megközelítés kettősségét – ha már a lemez címe is a dualitásra utal – olyan érzékkel kezeli, amihez foghatót a szintén tavalyi Decrepit Birth lemezen tapasztalhattunk. Játékukon egyenlő arányban osztozik e két komponens, sem az egyik, sem a másik pólus nem kerekedik fölénybe a másik kárára, s ez, valamint a rövid lemezhossz is elősegíti az unalom és az öncélúság baljós árnyának távolmaradását. A The Faceless-t több helyütt olyan bandákhoz hasonlítják, mint a Necrophagist, vagy a Spawn Of Possession, ám ezt érdemes fenntartásokkal kezelni; a zenei elképzelések valamennyire rokoníthatók, ám mindkettő nagyságrendekkel brutálisabb a maga nemében, a hangzásuk mellett a témáik is súlyosabbak. A Planetary Duality az említettek anyagaival összehasonlítva könnyebb és dallamosabb hallgatnivaló, sok a szóló és a technikás megközelítésben fogant, mégis harmonikus témafüzér, s ezt a vegyületet további adalékok színesítik. A Coldly Calculated Design például egy kellemes énekdallammal lett ellátva; nem tudom, ez is a hörgésekért felelős Derek "Demon Carcass" Rydquist tolmácsolásában hallható-e, vagy a gitáros Michaeltől, de többször is felbukkanhatott volna, mivel egyáltalán nem zavaró, sokat tesz hozzá az anyaghoz. Valamint, már a két perc hossza sincs Prison Bornban, s a későbbiek folyamán is (A Prophecies Fruition, The Ancient Covenant, vagy épp Xeno Christ) rendre előkerül egy effektezett, robotszerű, space-esen lebegő torzított énekhang, amit a Cynic hasonló megoldásaihoz lehetne kötni. Masvidalék futurisztikus, progresszív oldala a későbbiek folyamán is megmutatkozik, elég csak a (The) Ancient Covenant végét, vagy a Coldly Calculated Design elegáns gitárharmóniáit említenem. A Shape Shifters tulajdonképp egy torzított gitárok nélküli, hangulatos átkötő, akárcsak a címadó kompozíció első fele, a XenoChrist a zongorás intermezzo, a Sons Of Belial pedig a hangulatos kezdés és az ismételten felbukkanó tiszta énekhang okán emelkedik ki. De igazából mind a kilenc dalban van valami emlékezetes és szerethető, a Legion Of The Serpent például egy nyitottabb Death rajongónak is tetszhet.

A The Faceless második albuma nem az eredetiségével vagy újszerűségével, inkább az érzéssel megkomponált dalaival szerezhet a zenekarnak újabb híveket, aki nem ódzkodik a dallamoktól, a modern hangzástól, s attól, hogy egy alapvetően sem túl súlyos (technikás) death metal lemezt olykor-olykor progresszív ízű megoldások lazítanak fel, próbálkozzon meg vele.

The_Faceless_Planetary_Duality_2008
Kiadó:
Stílus:
technikás-progresszív death metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.2 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Prison Born (01:59)
2.The Ancient Covenant (04:02)
3.Shape Shifters (00:44)
4.Coldly Calculated Design (03:41)
5.Xeno Christ (05:01)
6.Sons of Belial (04:46)
7.Legion of the Serpent (04:27)
8.Planetary Duality I : Hideous Revelation (01:34)
9.Planetary Duality II : A Prophecies Fruition (05:28)
Írta:
butch
2009. február 13., péntek, 11:50
Facebook:
butch 2009. február 16., hétfő, 08:04
butch
Csatlakozott:
2008. augusztus 25.
Hozzászólások: 610
Azt nem, de jó dalokat írtak, s ez nálam előny, még ha a Psycropticnál, vagy az Obscuránál "deathcore"-abbak is. Persze nem detkór a Faceless, csak a hangzásuk azért inkább ahhoz áll közelebb... gondolom érted, mit akarok kifejezni. Egyébként a Decrepit Birth-t is jobbnak tartom náluk, de dalokat írni ezek a fiatalok is tudnak, így ennyi pontot megérdemelnek.
alcapone 2009. február 13., péntek, 18:49
alcapone
Csatlakozott:
2008. augusztus 3.
Hozzászólások: 1167
még tavaly hallgattam, akkor az jött le, hogy ilyen 1-2-szer meghallagtós anyag. A Psycropticot nem überelik.
Most az Obscura új lemezéhez tudnám hasonlítani azonfelül semmi extra.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.048 seconds to render