Megérkezett a New yorki fattyakból tömörült terrorbrigád első teljes nagylemeze, rablók, csalók, erőszaktevők, üzérek, tévelygők, drogfüggők, elnyomottak, talajvesztettek, aberráltak gyülekező, itt a Criminal Element! A banda ötlete Vince Matthews fejéből pattant ki 2001-bent, mikor még a Dying Fetusban játszott, akárcsak a gitáros Sparky Voyles, ők ketten indították útjára a projektet pár helyi haver társaságában. A főbanda mellett persze nem volt túl sok szabadidejük, így 2005-ig, az első stúdiózásig csak pár koncerttel öregbítették kétes hírüket. Megfordult szedett-vedett soraikban Terrance Hobbs és Derek Boyer (lásd még: Decrepit Birth, Vital Remains, Dying Fetus, vagy a kevésbé nagy nevű Deprecated) is, mindketten a death metal hívők előtt kellőképp ismert Suffocationben jeleskedtek, másodgitáron Joe Cincotta a Catastrophic-ból, ami az Obituarys Trevor Peres másik bandája, illetve egy időre a Suffocationhöz több értelemben is közel álló Pyrexia dobosa, Rob Maresca ült be a bőrök mögé. Ma már Vince-en és Dereken kívül egyikük sincs itt, helyette az ismeretlen gitáros Darin Morris, valamint a Misery Indexből Mark Kloeppel és Adam Jarvis foglalta el a betöltetlen posztokat.


A Criminal Element zenéjét úgy lehet körülírni, hogy van benn némi ’80-as évekbeli thrash (Kreator, Sodom), aztán olyan grindcore csapatok erőteljes lenyomata, mint a Terrorizer, az Assück, vagy a Brutal Truth régebbi / korai dolgai, és legfőképp rengeteg modern death metal hatás – nem meglepő módon a Dying Fetus és a Misery Index juthat első körben eszünkbe róluk. Nagy koncentrációban lelhetők fel a Guilty As Chargedon azok a feszes, technikás, kegyetlenül fűrészelő riffek, melyek szinte szétfeszítik a Killing On Adrenaline, Destroy the Oppostion lemezpárost, de legalább ugyanekkora részt birtokol a Jarviséktól importált brutális vehemencia és a hc-s düh. Jó bandához először is egy jó dobos kell, tartja a nem csekély igazságtartalmú mondás. Adam Jarvis itt aztán igazán elemében van, dinamikus, húzós játéka szinte elviszi a hátán az amúgy sem töketlen zenei anyagot, olyannyira, hogy kifejezetten jólesik egyvégtében akár többször is átpörgetni a lemezt. A Blood Money pisztolylövésekkel és markáns kiállással indító témái rögvest kijelölik a fő sebességtartományt; a szélvész ill. grind tempó alá aztán nem is igen merészkedünk, ennek ellenére a lemez egyáltalán nem nyomja agyon és fárasztja le a hallgatót, ellentétben sok mai brutalizátorral. Kivétel nélkül minden dal telitalálat, okosan megírt, gyilkos váltásokra, horzsoló riffekre és a durva tartományokon belül változatosan kalandozó énekre épülnek, tölteléknek nincs helye köztük, dallamokat pedig maximum a szólóknál kereshetünk. A kíméletlen Smash And Grab tömény reszelése, a hc-sebb Murder One, vagy az alig egyperces Snitch Bitch Homicide pengeéles kaszálása hibátlan darabok, de bármelyik dalt említhetném, mind feszes, masszív és féktelen, nehéz lenne csak egyet kiragadni, s igazságtalan is a többivel szemben. A Dying Fetus stílusát legjobban az Unjust Incarcerationben közelítjük meg, ahol vendégként John Gallagher ereszti ki egy vemhes anyakoca minden báját magában rejtő, jól ismert gyomortájéki böfögését, de a Habitual Offenderben is felbukkan angyali szopránja, s pár szólót is elereget. A banda a debüt előtt két kislemezt adott ki (Criminally Contaminated és Career Criminal), melyek közül nekem csak az utóbbihoz volt szerencsém, de minden tekintetben történt előrelépés hozzá képest; főleg a hangzás terén. El kell felejteni a mai agyoncsiszolt, polírozott felvételeket, a megszólalás annál vékonyabb, szárazabb, egyenesen a kilencvenes évek elejébe repít vissza. Nem tudom, mennyit agyaltak rajt, de minden elismerésem. A szövegek értelmesek, nem csak magát a bűnt ábrázolják, de az odavezető utat, körülményeket, a felelősség kérdéseit is elég mélyen boncolgatják, továbbá a booklet úgy lett kivitelezve, mintha rendőrségi aktákat lapoznánk, nagyon mutatós és ötletes.

A lemez digipack változata még két feldolgozást rejt: a középtempós, egyszerű riffekre épülő Pounding Metal a kanadai thrash / speed metalos Exciter zöngéje 1984-ből, s stílusilag kilóg a saját szerzemények közül, de jó kis old school feeling, míg az Angry Neurotic Catholic eredetije a Type O Negative-os Pete Steele lázító crossover thrash / hc bandájától, a Carnivore-tól származik, ami már jobban közelíti világukat.