Az olasz Chaoswave 2003-ban alakult, egy demó után 2005-ben megjelent a debüt nagylemez a DVS Records gondozásában, amit egy kislemez követett, és tavaly november végén, pedig az amiről most olvasol. Zeneileg a csapat progresszív metal egyfajta crossover hullámán utaznak (a kiadó szerint melodikus thrashcore – na az nem tudom milyen, de nem hinném hogy ez lenne az…), mely kellően építkező és változatos, hogy ne csak a fentebb említett műfaj szerelmeseit nyerhessék meg maguknak. A Dead Eye Dreaming cím tökéletesen illik a borítóhoz, azonban a digitális külsőségek korántsem azt takarják, ami az ember elsőre gondolna róla (nem tudom ki hogy van vele, de nekem inkább valami ipari vagy EBM formáció ugrott be róla). Valahol zeneileg a Dream Theater és Symphony X-től egészen a barázdás Meshuggah-ig juthatunk, kacsingatva olyan populáris előadók kisösvényei felé, mint az Evanescence, TOT vagy a Lacuna Coil (ez utóbbiakra elsősorban Giorgia Fadda sejtelmes orgánuma segít rá). Megemlíthető még az építkezéseknél a rideg és kimért riffek mögött megbúvó Nevermore neve, amely már csak azért is érezhető kell, hogy legyen, hiszen Steve Smyth (Testament, Forbidden, Nevermore - szóval a thrash valamennyire benne van, de nem mérvadó, ahogy a kiadó hangsúlyozza...) két dalban is vendégeskedik, bár azt hiszem inkább megy érdekesség számba a dolog, mint az említett hordák fanjainak beszerezendő listájára beékelődve.


A hangzással nincs semmi gond, korrekten szól, és a zenészek is a helyükön vannak, hullámok érik egymást, lágy repülés, majd szaggató szétesés, aztán újra összeáll a kép, és megint rozsdás lesz a csatorna… Vannak részek melyek már egészen a death metal sebességek, brutalitás és intenzivitás mércéjéhez csapódva tódulnak bele a semmibe, vagy éppen Giorgia Fadda érzelgős, már-már gothic elméletben vergődő fájdalmába. Steve Smyth két dalban kapott szerepet, rendesen pengeti és húrjait, bár inkább szép szólókat mutat, mint darát… érdekesség talán még, hogy a már fentebb említett benyomásom mégsem teljesen inkorrekt, hiszen a billentyűk itt-ott szerepet kapnak, s néhol egészen elektronikus dolgok is be-bevillannak. A vokál alapvetően dallamos, de néhol akadnak acsarkodóbb tónusok is, ahogy rejtett dalként szerepel a lemezen egy 2 Unlimited feldolgozás… gondolom sokaknak ismerős lehet a 90-es évek populáris őstechnoja, aki esetleg lemaradt volna róla, az itt pótolhatja a fergeteges No Limit dalt, ami mellesleg a Chaoswave előadásában egész ügyesen szabadíja fel a retro jelen minden szegmensét.
Rengeteget lehetne még írni a Dead Eye Dreaming-ről, csak éppen értelmét nem látom! Korántsem hibátlan korong, és nagyon is esélyesnek tartom, hogy elsüllyed a felejtés mocsarában, pedig kellemes és érdekes témákat feszegetnek, de semmi világot megváltó ötlet vagy olyan fajta újítás, amely benne ragad a hallgatóban - sajnos ezen a híres vendégzenész se sokat javít. Aki vágyik egy igazán mai, egyszerre súlyos és dallamos progresszív metal korongra, és nem riad vissza a női orgánumok terjesztette góth jellegtől sem, az tegyen egy próbát, egyeseknek nagyon betalálhat a dolog! Komolyan!