The Arcane Odyssey (2007)

 

Biztonsággal állítható tény, hogy a szombathelyi illetőségű Sear Bliss neve meglehetősen ismerősen cseng a metal szcénát figyelemmel kísérők körében. Az állítás természetesen nem csak idehaza nyer érvényt, hiszen ki ne ismerné világszerte a magyar zenekar ,,siker sztoriját”? A Vas megyéből induló – érdekes összefüggés, hogy anno a legendás Tormentor alapítótagsága is innen rajtolt –, az évek során megannyi tagcserét megélt bandának 1997-ben, egyetlen nagylemezzel a hátuk mögött megadatott, hogy a Marduk-kal turnézhassanak, nevet kovácsolva maguknak ezzel a kontinensen. A fáradhatatlan munka gyümölcse pedig egy Candlelight Records lemezszerződésben testesült meg és érett be Nagy Andrásék számára. Lássuk, mit tett le az asztalra a Nagy András, Neubrandt István, Kovács Péter, Pál Zoltán és Schönberger Zoltán nevével fémjelzett Sear Bliss a 2007-es évben.

A The Arcane Odyssey (,,misztikus utazás”) nevéhez hűen egy sejtelmes világba, egy több mint ezer éves múlttal rendelkező ősi nép múltjába kalauzol bennünket. A nyolc dalt felölelő nagylemezt az előbb említett vezérfonal ellenére sem nevezném konceptlemeznek, még ha a borító elsőre megtévesztőnek tűnik. Ezt arra alapozom, hogy körülbelül fele-fele arányba oszthatók a dalok aszerint, hogy a koncepcióba illenek, avagy sem. Annyi szent, hogy a lemezt áthatja a magyar rege –és mondavilág szellemisége, erre mutató utalásokkal vannak teletűzdelve még azok a dalok is, amik alapvetően más témát boncolgatnak. A borítókép Tari József (Aurea Aetas) keze munkájának eredménye, ránézésre is nyilvánvaló, hogy a Csaba-monda jellegzetes monumentuma, a Hadak Útján érkező, Székelyföldet védelmező magyar sereget ábrázoló vízió kapott vizuális alakot.



Az extrém metal műfaj színe-javát felvonultató Blood On The Milky Way dal pedig a koncepció témáját prezentáló auditív élményekért felel. A sorrendet betartva, a következő öt dal eltér az alapmotívumtól, de ez véletlenül sem azonosítható azzal, hogy másodrendű szerzeményekről lenne szó. Epikus extrém metal cégér alatt összemosott black és death metalt kapunk, kiegészítve a szintetizátor adta lehetőségekkel, továbbá a jellegzetes harsona is felcsendül több ízben. A gyönyörű harmóniákat magában foglaló Somewhere című tétel tesz egy vissza kanyart az alapkoncepció irányába, élményszámba megy a végighallgatása. Dicsőséget kell, hogy ébresszen mindannyiunkban! Mesterien megszerkesztett szerkezetre utal a dal végére illesztett rövid hatásszünet, amely a záró tételt, a Path to the Motherland-et még grandiózusabbá varázsolja. A szentimentálisan felsíró hegedű használata is igen egyedi ebben a műfajban, mondhatni kuriózum.


Ez a lemez csúcskategóriás darabja a Sear Bliss munkásságának, és a műfajon belül is igen előkelő helyre tehető. Aki hallotta a korongot tavaly, annak lefogadom, hogy az év végi ,,bestof” listáján is helyet vívott ki magának. Egybevág a véleményem a küldöldi recenziókban leírtakkal, miszerint a Candlelight Records jelenlegi legjobb csapatával van dolgunk a SB esetében. Kár tovább szaporítanom a szót, ez alapmű!
Sear_Bliss_The_Arcane_Odyssey_2007
Kiadó:
Stílus:
Atmoszférikus Extrém Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Blood On The Milky Way
2.A Deathly Illusion
3.Lost And Not Found
4.Thorns of Deception
5.The Venomous Grace
6.Omen of Doom
7.Somewhere
8.Path To The Motherland
Írta:
Infam
2008. december 20., szombat, 12:26
Facebook:
inkluzív 2009. január 10., szombat, 20:01
inkluzív
Csatlakozott:
2009. január 10.
Hozzászólások: 1
A lemezen Kovács Péter szerepel nem a hasonmás Attila.
Tethys 2008. december 20., szombat, 18:45
Tethys
Csatlakozott:
2007. november 15.
Hozzászólások: 100
Fogalmam sincs, hogy kik ezek, de ha te mondod... (hrhr) (a)
--
Tethys
Infam 2008. december 20., szombat, 18:22
Infam
Csatlakozott:
2006. szeptember 24.
Hozzászólások: 128
Kösz Lez, korrigálva
--
Burn, burn oh son of God feel the power of the flames
When they are licking your body pray for forgiveness
Stygian Shadows 'zine 2008. december 20., szombat, 16:01
Stygian Shadows \
Csatlakozott:
2008. december 1.
Hozzászólások: 58
Az 1997-es turné már a "Phantoms" lemezzel a tarsolyban zajlott, azt megelőzően csak pár koncertje volt a bandának, azok is idehaza! A "Phantoms" lemez ősbemutatója 1996. augusztus 30-án volt Szombathelyen!
zemial 2008. december 20., szombat, 12:55
zemial
Csatlakozott:
2006. március 26.
Hozzászólások: 123
Valóban, kötelező lesz ezt is begyűjtenem!
(gun)
--
Only DEATH is real
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render