Egy újabb Massacre records kiadvány, szóval zéró borító (bár ez esetben tényleg nem nagy hiányát érzem – a külsőségeket nem értékelném; mivel nincs mit…) és belepofázás a köbön, tehát ez se lesz egy túl hosszú kritika. A finn Catamenia amúgy nem mai csirke, 95-ben jött létre a vicces nevű Ouluban, azóta átestek pár tagcserén, lemezszerződésen és íme; itt a nyolcadik anyagjuk…


Zeneileg a melodikus black metal kategóriájába sorolható, amiben súlyos és dallamos részek egyaránt megtalálhatóak, ahogy fellelhető itt-ott a heavy és speed jellegű lüktetés is. Olyan hordák ötvözete ez, mint a Dissection, újabb Hypocrisy, régi Amorphis, Iron Maiden, Old Man's Child, Kreator és még sokan mások… én magam soha se voltam a finn srácok muzsikájával kibékülve, ahogy a Children of Bodom is világ életemben hidegen hagyott. Egy dolog azonban a Catamenia új korongját hallgatva kétségtelenül feltűnik; ez pedig a hihetetlenül sokszínűség és rétegződés, ténylegesen felsorolható lenne vagy 30 banda neve és ha már a műfaji kavalkádot nézzük, mivel is találkozhatunk. Alapvetően, mint már említettem melodikus black metal, amiben a death és heavy metal is komoly szerephez jut, de megemlíthető itt-ott a hard rock szerű témázgatás, a thrash és a gothic is. A Fallen című nóta, pl. engem durván a HIM dolgaira emlékeztet, de eszembe juttatta az Edge of Sanity-t is… a vokál a dallamos énektől a hörgésen át a károgásig skálázik, melybe ezerféle kórus szól közbe, szóval bár ilyen műfaj nincs, olyan mint valami crossover black metal… A három feldolgozás pedig csak tovább nehezíti a felhígult környezetet, viccesek és profik. Riku Hopeakoski és barátai kétségtelenül vérbeli zenészek, de engem nagyon-nagyon-nagyon nem győztek meg. Olyannyira, hogy a nagy név és munkásság ellenére én bizony mocskosul lepontozom az egyik legújabb Massacre Records terméket, s bár akadnak kellemes részek, némely dal pedig egyenesen jó, mégis az egész idegesít és olyan, mintha hajrá levest akarnánk főzni a mindent bele gázrezsón… nekem elment az étvágyam! Viszont a The last day before című tételükben a felsorolt kavalkádból semmit se hallani, ez meg inkább black metalcore szerűség, de ez mégis valahogy jó, leszámítva a néhol felbukkanó dallamos éneket... Lehet bennem van a hiba, de nem tudom elviselni, ha egy alapvetően organikus (de nem meggyalázható) műfajt ennyire hig-fossá-péppé lazítanak, még akkor is, ha profik és a nóták koncepciója érthető és kidolgozott...