Azért bizonyos metal körökben ismert a finn Morningstar neve (special nekem is van tőlük eredeti lemezem), a maga thrash-sel kevert heavy metaljával, nos kritikánk tárgya ebből kifolyólag született meg, hiszen a frontembernek bizonyos Ari Honkonen művészúrnak nem egy projectje volt élete során, az más kérdés, hogy idővel mind feloszlott. Így tehát a Minotauri klasszikus értelembe vett doom metalja is már a múlté, amolyan posztumusz dolog, de igenis érdemes vele foglalkozni, amely 1995-ben alakult Äänekoski és tavaly adták be a kulcsot. Ez volt amúgy a második nagylemezük, amit jó pár demó, split és EP előzött meg.


Zeneileg könnyen körbeírható az erősen RPG-és szerepjáték és fantasy köntösébe bújtatott se nem túl jó, se nem túl rossz külsőségekkel megáldott korong, a hangzás patinás és a 70-es évek végét és a 80-as évek elejét idézi fel, miközben olyan csapatok hatásait ismerhetőek fel, mint a Candlemass, Pentagram, Pagan Altar vagy éppen a Saint Vitus, de a lagymatag döcögés miatt a Black Sabbath sem kizárható. Inkább tekintenék az igazán egyszerű címet kapott II-re doom rockként, mint doom metalként. Egyedül a szólókban lehet észrevenni az impozáns zenei tudást, amúgy a nóták pofon egyszerűek, s amolyan hömpölygő lassú áradatot jelentenek, amire természetesen dallamos ének és néhol epikus kórus feszül rá. Az összkép pihentető, kikapcsolódó muzsika, ami – számomra – sokkal inkább háttérzene, azonban kétségtelenül kellemes és még az old school előtti.
Ritkán lehet manapság ilyen zenéket és csapatokat találni – ez esetben cáfolom is önmagam, hiszen már ők sem léteznek, ezt előre nem tudhatta még a Firebox Records, mégis nosztradamuszi jóslattal élve kronologikus dalok is felkerültek a lemezre – melyeket amúgy nehéz vagy lehetetlen lenne beszerezni kiskiadós és limitáltságuk miatt – így tehát az utolsó három dalból a Satan in Man és a Sex Messiah az e kettő címéből álló 2004-es mini EP-ről kerültek fel, illetve a legutolsó track a Black (Magic) Triangle egy másik finn (azóta megint csak megszűnt) doom hordával a Reverend Bizarre közös splitjéről.
Nem hinném, hogy bármelyik csapat feloszlásának híre is felzaklatta volna a doom tábor bármelyik halmazát is, azonban az kétségtelen hogy a Minotauri több mint kellemes, csak hát felmerül a kérdés, mit kezdjen egy kritikus egy posztumusz lemezzel? A kritikának értelme valójában nincs, hiszen a csapatra nincs hatással, s valós rajongótábort se hinném, hogy maguk után tudnak. Egy jól pontozott kritika talán segít a kiadónak megszabadulni a maradék kiadványuktól, vagy csak a letöltések által ismertebbé téve a Minotauri nevet. Mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom a dolgot, én néha felrakom ezt a megkeseredett és nagyon régies doom rock dallam folyamot…


…s elmélkedek a múlton, ami mindig megszépül, illetve az amerikai heavy-doom Pentagram hatásain, akik varázslatos zenét játszottak – s most elméletileg újra léteznek embertömeg tagcsere után. Nem is lehetne másképpen zárni, mint; Doom on Ice…