A ’99-ben black / death feldolgozásokat játszó bandaként indult Hour Of Penance jelenleg már a harmadik albumánál tart (a Disturbance debütálásuk 2003-as, melyet a Pageantry For Martyrs két évvel később követett a sorban), s minden korábbinál erősebb dalokat sikerült összehozniuk a vízválasztó műre, ám az eddig hibaként a számlájukra rótt tényezők (ld. később) még most is megvannak, igaz egyre kevésbé hangsúlyosan.

A The Vile Conception bő 37 perce brutális death metalt kínál az amerikai csapatok töménytelen mennyiségű riffből és váltásból építkező komplex, technikás vonalán, ami a hatásaikat tekintve – Nile, Hate Eternal, Gorgasm – nem annyira, inkább a származásuk miatt lehet meglepő; ez a szinte kiaknázhatatlan zenei közeg ugyanis nem épp Olaszországban dívik. Ám olyannyira az sem meglepő ma már, hogy a minőséget tekintve is simán odahelyezhetők a jobb tengerentúli kollégák közé Francesco-ék. A római mészárosok dalait kíméletlen riffelés, gyilkos váltások, precíz csépelés és néhány jó helyen elszórt harmónia jellemzi; fő csapásirányként pedig az újabb kori (tehát a Hulladarálóval kiálló) Cannibal Corpse neve említhető meg velük kapcsolatban a Hate Eternal és a Deeds Of Flesh mellett. Francesco Paoli énekes orgánuma mind a mély tónusú, de érthető hörgéseknél, mind a ritkábban előforduló magasabb sikolyoknál Corpsegrindert idézi, azonban a vokális teendőkből némiképp szokatlan módon a dobos Mauro Mercurio is kiveszi a részét, s a néhol szinte egymásnak felelgető hörgések a zenéjükben jelentkező szigor újabb masszív támpillérjét képezik a sűrű és technikás rifforgia mellett. Az énekhez hasonlóan helyenként a zene is a kelleténél erősebb hasonlóságokat mutat az említett bandákkal (ezt lehetett korábban is felróni a számlájukra), szerencsére ezt kompenzálja a dalaikba préselt irgalmatlan erő.

A bestiális energiával nyitó könyörtelen, tempóváltásokban bővelkedő Misconception, a hasonló nívón daráló, s keménysége mellett is megjegyezhető tördelésekre épülő Liturgy of Deceivers kiváló dalok, letaglózó erővel és gyorsasággal nyitják az albumot. A Hideously Conceived Mauro szinte mániákus játéka miatt emelkedik ki; pörgetései és gyors szögelése mellett a srác lábmunkájára is érdemes odafigyelni, Giulio Moschini gitáros pedig egy szólóval koronázza meg a sebes mészárlást. A sűrű riffelés, a bombasztikus pergőtűz, s a változatosság a Drowned in the Abyss of Ignorance-nek is sajátja; melyben talán a legerősebb a rokonság Corpsegrinder énekstílusával, s a dal végén egy teátrális billentyűkre épülő outrót is hallhatunk, mely azért inkább illik egy Dimmu Borgir repertoárjába, mint ide, ahol kicsit feleslegesnek is érzem. Ilyen, pillanatnyi fellélegzésre lehetőséget nyújtó levezetés a From Hate to Suffering végén is hallható, mielőtt a Conjuration Sworn ismét zárótűz alá venné eddig sem balzsammal kényeztetett hallójáratainkat, de nem ezek a pihentető részek nyújtják a korong legjobb pillanatait.

Az ugyan elkönyvelhető a negatívumok oldalán, hogy a The Vile Conception nem bővelkedik eredetiségben, de messze nem is egy tucat death metal korong, erőteljes dalok jellemzik erőteljes (modern) hangzással és jól körülírható hatásokkal, ám ami mindenképp a javára írandó, hogy a tagok a hangsúlyt a dalírásra fektetik, nem a puszta technikai fitogtatásra, mint oly sokan manapság. A legutóbbi Unmerciful vagy Deadborn korong egy paraszthajszállal ugyan erősebb, de az idei termésben – Origin, Hate Eternal, Decrepit Birth, Krisiun vagy akár a kissé halovány új Neuraxis, stb. – abszolút megállja a helyét az album, a Unique Leader kiadó neve amúgy is garancia a minőségre.