Lethal Conflict
Assassins of War [EP] (2007)
Azt hiszem a kultikus Hirax nevű formációt nem kell bemutatnom az idősebb korosztály számára, de lássuk a fiatalabb generációt, hogy ők is tudjanak valamit erről a 84-ben alakult kaliforniai csapatról valamit. Igazából az első nagylemezükkel, a 85-ös Raging Violence-el lettek ismertek, műfajuk pedig a speed és thrash metal hibridje, némi crossover átmenettel. Rengeteg kisebb kiadvánnyal rukkoltak elő, s persze iszonyat sok nagy név fordult meg ez alatt a több mint két évtized alatt a Hirax fedélzetén. Igazából 87 körül feloszlottak és 13 év szünet után alakultak újjá, kevés taggal megmaradva az eredetinek mondható felállásból. A Hirax neve közismert és kultikus, egy mentalitást és műfajt hordoztak magukban, mely a mai szemmel és a mostani anyagot hallgatva is igaz rájuk.


 
Az Assassins Of War egy kislemez, melyen öt dal kapott helyet a múlt idézésnek, a 21 perc zenei anyag, a kezdetek gyökereit varázsolja újra elő, s igazából nagy változás nem történik. Kicsit faramuci a helyzet ennek ellenére, ha összehasonlítom a Raging Violence-el, az akkori technika fejlődés vívmányaival és a hatásaikkal. Nem állítom, hogy ma árnyékuk se önmaguknak, és azt sem hogy ezzel az EP-vel bemocskolnák nevük, de valójában szükségtelen termék. A speed és thrash ütlegelések mellett, egy nagy adag heavy metal is szerephez jut, csak úgy, mint a crossover berkek kevert ízű és színű koktéljai. A külsőségekről nem nagyon tudok mit írni, hiszen csak magát a CD korongot kaptam meg, borító és booklet sehol, a hangzás korrekt, kicsit a múltat idézi, ahogy a mögöttes tartalom és mentalitás is azok soraiba állnak be. Az idő dekonstruktív megszelídítése ez, olyan nagy zenészek részéről, akik megint bizonyítanak, de a háttérben meghúzódik az is hogy a metalcore és deathcore divat mellett, egyre több egykori név tűnik fel aktívan újra, hiszen az old school thrash és death metal megint fénykorát éli, avagy a hiánypótló nosztalgia és retro trend bólogat és kaszál…


 
Nem foglalnék állást hatások között, hiszen egyik megteremtőjük a maguk műfajának, rengeteg nagy név produkál és produkált hasonló és hasonszőrű matériákat. A lényeg valójában egy; a Hirax újra él, hamvai újra teste öltenek és egy nagy csatába indulnak a halál, társadalom és vallás pillérei közé szorítva!

Hirax_Assassins_of_War_EP_2007
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Speed-thrash crossover
Értékelés:
 
Pont
: 8.8 / 10
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Lucifer's Inferno
2.Summon The Death Dealers
3.City Of The Dead
4.Invasion
5.Assassins Of War
Írta:
haragSICK
2008. július 29., kedd, 13:18
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render