Grívf
Yggdrasil (2007)
A Det Germanske Folket jóvoltából olvashattok a legújabb Grívf próbálkozásról, aki egy kicsit is ismeri a kiadót, tudja hogy alapvetően pagan és folk zenékkel foglalkoznak black metallal keverve. A kiadványok külsőségek terén soha sincs panasz, azonban a hangzással és a zenei tudással gyakran akadnak komoly problémák. Rengetegszer érzem úgy, nem is tesz mást ez a kiadó, csak egyszerűen archivál feledésbemerült demókat, réges-régen kiadásra szánt, aztán elmaradt EP-ket és nagylemezeket. Az új Grívf korong kapcsán azonban semmi ilyesmiről sincs szó - persze ez nem azt jelenti, hogy élvezhető is a zene (haha). A "csapat" egyszemélyes formáció, de ezen senki ne akadjon fenn; a folk és pagan anyagokat gyakran követi el egy személy, áldozva az őseinek, kultúrájának és megemlékezve arról, ami a jelen rohanásában feledésbe merül.
Szóval mindenért Isar a felelős, aki 2004-ben döntött úgy, hogy a másik két projectje mellett (Forbandet és Managarm) szükség lenne egy sokkal mélyebb és egyedül is megvalósítható zenekarra. A dolgon csak nyert, hiszen egyik zenekarából se lett semmi, míg a Grívf immáron harmadik nagylemezét rakja le arra a bizonyos asztalra. Műfajilag a szép és a beteg között mozog, fura képződménye a népies beütésű halálvárásnak, avagy funeral folk metal egy jó adag szétesett doommal karöltve…

A kezdő Helfarer akusztikus felvezetése és narrátor hangja kapásból a svéd Blood Axis militarista világát varázsolta elém, amelyet aztán darabokra szedett a tipikus lassú funeral semmibe hullás kétségtelenül mély (de annál kevésbé befogadható) hada. A lassú vonaglásra utal az is, hogy öt dal 55 percbe foglalva, tele törzsi dobokkal, akusztikus hangszerekkel, és persze doom elemekkel. Én magam soha se voltam a műfaj fékevesztett rajongója, így kategorizálás se olyan egyszerű, de azért igyekszem!
A népies hangszerek és dallamok bár szerepet kapnak, mégis a legjellemzőbb a jajveszékelő károgás és a sípoló gitár, mely alá nagyon lassan állnak csak be a dobok, basszust pedig nem is hallani. Néhány helyen viszont egész érdekes hatást keltenek és olyan zenekar nevek jutnak eszembe, mint a Tribes of Neurot vagy a Neurosis. Lehet az én felfogásommal van a gond, de a funeral és a drone illetve az ambient noise közti differencia nem radikális és akadnak átfedések. Aki csak most ismerkedik a műfajjal, annak ha azt írom olyasmi a Yggdrasil, mint a BurzumFilosofem-je (csak az persze 1000x kultikusabb és mélyebb illetve ott az akusztikus hangszerek semmilyen szerepet se kapnak), akkor a lényeget végül is már tudja. Olyan nevek említhetőek még meg, mint a Depressed Mode, Funeral Mourning vagy éppen a Nortt. Fogalmam sincs, hogy Isar mennyire elégedett ezzel a közel egy órás dallamok, zajok és széttört ritmusok alkotta masszával, de engem különösebben nem hatott meg.


Így a végére azért mégsem írnám, hogy egy abszolúte jelentéktelen és értelmetlen korongot hallgattam végig, csak éppen a befogadás nagyon erősen helyzet és egyén függő, így a pontszám is olyan, amolyan… 7 pont.
Elképzelhető (sőt! a jelenemet szemlélve egyenesen evidens), ha egyszer még mélyebbre csúszok önmagam silány létében, és az utolsó kapaszkodómról is leperegnek ujjaim, akkor lehet jobban átélem, s talán meg is értem, mit akart Isar ezzel a barlangok és rúnák alkotta, dörmögő hasadással. Aki viszont alapvetően egészséges lelkű, boldog és kiegyensúlyozott embernek tartja-ismeri magát, az nagyon-nagyon messze kerülje el a Grívf féle formációkat!


Grivf_Yggdrasil_2007
Kiadó:
Stílus:
Funeral folk-doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Helfarer
2.Ask
3.Mirmirs Wisdom
4.Words Of The Elders
5.Naar Alt Fryser Ind
Írta:
haragSICK
2008. július 11., péntek, 17:59
Facebook:
Thomas 2008. augusztus 2., szombat, 08:55
Thomas
Csatlakozott:
2008. január 4.
Hozzászólások: 110
Én szeretem ezt a műfajt, és bár a Nortt és az Until Death Overtakes Me a kedvenceim közülük, ennek a lemeznek is megvan a sajátos hangulata, és a hallgatón múlik, mennyire tolerálja... Eszembe jutott, mikor még a nuskullnál voltál, és páran már a death-thrash dolgokat is "betegnek" minősítették... kíváncsi lennék, azok az "egészséges" arcok mit reagálnának erre:D
--
.:+h0m@$:.
haragSICK 2008. július 13., vasárnap, 08:23
haragSICK
Csatlakozott:
2008. január 3.
Hozzászólások: 1161
Önmagad lelki eredetű valóságát nem tudod szubjektíven megítélni, mert önmagadat determinálása a természettel áll szemben, viszont a környezeted önkéntelenül is megteszi. A kijelentésem tartom, hiszen az ilyen mélységű és depresszivítású zenére nem is kíváncsi a boldog és kiegyensúlyozott ember, ő nem jut olyan fázisba, ahol ez a fajta atmoszférájú produkció hatásként hiányozna az életéből. Ám a gyengék, elesettek, önmarcangolók, vagy csak lelkileg instabillok vágynak az ilyesmikre. Természetesen az egésszéges szó fiktív és szinte bármi belemagyarzható, a lényeg számomra az amit le is írtam. A többivel maradéltalanul egyetértek veled, de ezekre utaltam is a cikkre, a másik pedig hogy ebből egy adott szétesett este után könnyen lehet 10 pont is, de így és ebben a formában a zenét értékelve nehezen érhet többet 7-nél, még akkor is, ha megvan egy speciális és egyéni varázsa...
Pistike66 2008. július 12., szombat, 23:18
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Ez egy nagyon nehéz, embert próbáló, de kifejezetten érdekes lemez szerintem, pedig egészséges lelkületű embernek tartom magam:-)Depressziósok minden éles és szúrós tárgyat tegyenek el hallgatása előtt:-)
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.044 seconds to render