"Január 28-án jelenik meg a Casketgarden negyedik, „The Estrangement Process” című lemeze, ami első körben februári HammerWorld magazin mellékleteként érkezik. Az aznapi Gothica Fesztiválon, ahol fel is lépünk, a kiadó szerint már kapható lesz ez a pakk, a zenekartól pedig kis példányszámban megvásárolható a full bookletes verzió. Hazai, bolti és nemzetközi megjelenés: március közepe/vége.
Sajnos egy szomorúbb hír is kíséri a megjelenést: 13 év után Cseh Attila dobos és a Casketgarden zenekar útjai elválltak egymástól. Ha egy szóban kellene leírni az okot, akkor a „motivációhiány” lenne az. Ezer meg ezer dolog vezetett idáig, de szinte mindegyiknek ez volt a forrása. Nagyon régóta zenéltünk együtt, a legjobbakat kívánjuk neki, és köszönjük az eddig befektetett idejét, tehetségét, munkáját, energiáját, pénzét.
A helyére Gregus Dávid érkezett a brutal, techincal death metalt játszó Depths Of Depravityből, akinek lelkesedése már nagyon kellett a zenekarnak. Dávid párhuzamosan viszi tovább mindkét zenekart. Aki ismeri a Depths-et az tudja, hogy nagyon ott van a szeren, így elég gyorsan betanult egy 11-12 számos koncert repertoárt, illetve a fél új lemezt. Nyilván, a Casketgarden az érkezésével még nem fog elmenni brutális technikás matekos irányba, de reméljük Dávid itt is ki tudja használni tehetségét.
A megjelenés előtt álló lemezt még Attila dobolta fel.
Január elejétől a negyedik lemez megjelenéséig minden második héten letölthetővé tettük egy-egy korábbi lemezünket a honlapon. Most már február 6-ig, a 2008-as „Incompleteness In Absence”-en van a sor, szedjétek bátran innen: www.casketgarden.hu "
YouTube linkek az új dalokhoz, illetve előzetes verzióikhoz: