
Jöhet árvíz, gazdasági válság, vagy bármi, a Pallai Produkcióra mindig lehet számítani: már hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Metal Liget fesztivál Szolnokon. A rendezvény keretében a legnagyobb hazai rock- és metal zenekarok lépnek színpadra egymás után, és délutántól hajnalig biztosítják az önfeledt szórakozást.
Fellépnek a magyar metal élvonalbeli bandái, akiknek neve és munkássága külön-külön is garancia arra, hogy megteljen a csarnok, de teret kapnak a feltörekvő zenekarok is. Így együtt igazi zenei "orgia" lesz!
A több mint 12 órás monstre buli, most is, mint minden évben a szolnoki Tiszaligetben, a Főiskolai Olaj Sportcsarnokban kerül megrendezésre, idén április 11-én.
A 13:30 – as kapunyitás után a dallamos metal – t játszó fiatal csapat az
Alcohol lép fel, majd 14:40 – kor az idén 10 szülinapját ünneplő zenekar a
Morpheus csap a húrok közé. 15:20 kor a volt
Akelás Katona Főnök László gyűjti maga köré
Fenehadát, és mire felocsúdnánk, már délután 4 óra, amikor is a
Krízis rock-metal zenekar lép a színpadra. 16:45–től az
Iron Maiden rock óriások zenéjét élvezhetjük az
Iron Maiden tribute zenekar előadásában, majd 17:30–tól a szó szerint az egyik legnagyobb testtel és hanggal rendelkező
Molics Zsolttal, azaz a
Cool Head Clan–nal találjuk szemben magunkat. 18:15–től a
Zanzibár zenekarban is játszó
Sidi zenekara, az egyre nagyobb sikereket elérő
Mafia lép a színpadra. Majd este 7 – től a punk zene nagyjai az
Aurora csapata zenél, 8 órától pedig az igen sikeres
Depresszió őrjíti meg a közönséget. 21:30–tól a metal zene legendái mutatják meg, miről szól a rock n’ roll. Először az
Ossian, majd 22:45 – től a
Pokolgép énekli el nagy slágereit. Pontban éjfélkor a
Road zenekar lép fel, majd éjjel fél kettőkor a
Replika zárja a sort.
14.00 Alcohol
14.40 Morpheus
15.20 Fenehad és Katona Főnök László
16.00 Krízis
16.45 Iron Maiden
17.30 Cool Head Clan
18.15 Mafia
19.00 Aurora
20.00 Depresszió
21.30 Ossian
22.45 Pokolgép
00.00 Road
01.30 Replika
BELÉPŐ: elővételben 2990 Ft, aznap 3490 Ft