
Ismét egy legenda Budapesten! 2004. októbere után ismét hazánkba látogat a skót hard rock zászlóshajója, a
Nazareth, mely pályafutása alatt a műfaj egyik meghatározó zenekarává vált.
Az 1968-ban alakult csapat
Dan McCafferty vezényletével indult el a rock rögös ösvényén. A főnök ekkor
Manny Charlton gitáros,
Pete Agnew basszusgitáros és
Darrell Sweet dobos hathatós segítségével vágott bele a nagy kalandba. A zenekar nevével jelzett debütáló album 1971-ben látott napvilágot, melyet a hatalmas kezdő lendület következtében már 1972-ben
Exercises címmel újabb munka követett, melynek anyagát a
Deep Purple előzenekaraként lebonyolított turnén mutatták be. 1973-ban jelent meg a
Razamanaz, mely - olyan daloknak köszönhetően, mint a
Broken Down Angels, és a
Bad Bad Boy,- már a platina státuszt is magáénak tudhatta. A
Nazareth sikerére és tettvágyára jellemző, hogy nem ritkán évente két albummal is jelentkeztek. 1978-ban a zenekar úgy döntött, hogy a még profibb megszólalás érdekében,
Zal Cleminson személyében újabb gitárost szerződtetnek. Ez a felállás nem volt hosszú életű. 1982-ben, a mindössze két éve érkezett
Cleminson helyét
Billy Rankin vette át,
John Locke billentyűs csatlakozásával pedig már hat tagúra bővült a zenekar. A következő években folyamatossá váltak a tagcserék. A nyolcvanas években kevésbé kemény, balladisztikusabb hangvételű felvételeket készítő csapat a „két gitár-billentyűs hangszerek” felállás után előbb az „egy gitár-billentyűs hangszerek”, majd ismét a lecsupaszított, „egy gitáros” verzióval próbálkozott, melyet követően, a kilencvenes években ismét visszatértek a színpadra a billentyűs hangszerek.
Ezekben a személyi változásokkal tarkított időkben a
Dan McCafferty,
Pete Agnew,
Darrell Sweet trió jelentette a csapatban az állandóságot. Sajnos 1999-ben a nagy hármas is megbomlani kényszerült. A zenekar amerikai turnéja közben Darrell Sweet dobos, - aki a zenekar menedzsereként is dolgozott - szívroham következtében elhunyt. Helyére a basszusgitáros Pete Agnew fia, Lee érkezett, aki a mai napig is tagja a
Nazareth-nek. A jelenleg
Jimmy Murisson gitárossal, kvartett felállásban dolgozó gárda 2008-ban,
Newz címmel friss stúdióalbummal is jelentkezett. Aki április 24-én ellátogat a népligeti Dieselbe – a legendás régi szerzemények mellett – meghallgathatja az új dalokat is, melyek tanúsítják, a rock mesterei még mindig nagyon értik a dolgukat.