A progresszív zene holland nagyágyúja,
a gitáros-zeneszerző Arjen Lucassen (
Ayreon, Star One, Stream of passion) az idei
01011001 Ayreon lemez után most egy nagyszabású válogatással készül kirukkolni.
A három CD-t valamint egy DVD-t tartalmazó gyűjtemény a
Timeline címet kapta és végigköveti az Ayreon zenei fejlődését a '95-ös debüttől (
The Final Experiment) az idei lemezig. Természetesen, ahogy az ilyenkor szokásos, nem kizárólag az dalok albumváltozatai kerültek a korongokra és egy új, több, mint kilenc perces nóta is készült.
Az
Epilogue: The Memory Remains-ben
Jasper Steverlinck (
ARID) hangját hallhatjuk.
Természetesen a három CD-re (ami nagyjából négy óra zenét jelent) a dalok remaszterizálva kerültek fel.
A csomagban található DVD-n pedig korábban már megjelent anyagok mellett jelentős mennyiségű kiadatlan klip illetva színfalak mögötti jelenet és élő felvétel is található közel két órában. A hangzás természetesen 5.1.
A csomag természetesen kiállítását tekintve sem hagy majd kívánnivalót magaután (borítót lásd fentebb), de fontos információ, hogy valamennyi dalszöveg megtalálható lesz az 56 oldalas bookletben kiegészítve új fotókkal, poszterrel.
Megjelenés november 10.
Kiadó: Inside Out
A kiadvány részletes tartalma:
CD1
1995:
The Final Experiment
1) Prologue
2) The Awareness
3) Eyes of Time 5:05
4) The Accusation (acoustic version taken from the Special Edition)
5) Sail Away to Avalon (single version)
6) Listen to the Waves
1996:
Actual Fantasy (Revisited)
7)
Actual Fantasy
8)
Abbey of Synn
9)
Computer Eyes
10)
Back on Planet Earth
1998
Into the Electric Castle
11) Isis and Osiris
12) Amazing Flight
CD2
1998
Into the Electric Castle
1) The Garden of Emotions
2) The Castle Hall
3) The Mirror Maze
4) The Two Gates
2000:
The Universal Migrator parts I and II
5) The Shooting Company of Captain Frans B Cocq
6) Dawn of a Million Souls
7) And the Druids Turned to Stone
8) Into the Black Hole
9) The First Man on Earth
2004: the Human Equation
10) Day Two: Isolation
CD3
2004:
The Human Equation
1) Day Three: Pain
2) Day Six: Childhood
3) Day Twelve: Trauma
4) Day Sixteen: Loser
5) Day Seventeen: Accident?
2008:
01011001
6) Age of Shadows (edit)
7) Ride the Comet
8) The Fifth Extinction
9) Waking Dreams
10) The Sixth Extinction
2008: New previously unreleased
Ayreon track
11)
Epilogue: The Memory Remains
DVD
1]
The Stranger from Within (5.1, available on
Actual Fantasy Revisited)
2]
Valley of the Queens (available on
Star One � Live on Earth)
3]
Isis and Osiris (available on
Star One � Live on Earth)
4]
The Two Gates (available on
Star One � Live on Earth)
5] Teaser:
The Human Equation (available on the special edition of
The Human Equation)
6]
Day Eleven: Love (5.1, available on the special edition of
The Human Equation)
7]
Come Back to Me (available as CD ROM track on the EP
Come Back to Me)
8]
Loser (
Star One version, previously unreleased)
9]
Farside of the World (5.1, available on
Actual Fantasy Revisited)
10]
Back on Planet Earth (5.1, available on
Actual Fantasy Revisited)
11]
Featurette Actual Fantasy (available on
Actual Fantasy Revisited)
12]
Computer Eyes (available on
Stream of Passion �
Live in the Real World)
13]
Day One: Vigil (available on
Stream of Passion �
Live in the Real World)
14]
Day Three: Pain (available on
Stream of Passion �
Live in the Real World)
15]
The Castle Hall (available on
Stream of Passion �
Live in the Real World)
16] Release Party
01011001 (previously unreleased)
17] Beneath the Waves (5.1, available on the special edition of
01011001)
18]
Teaser
01011001 (available on the special edition of
01011001)
19]
Featurette Epilogue: The Memory Remains (previously unreleased)